Zala Miklós
2019 decemberében tömeges tüdőgyulladásos megbetegedéseket jelentettek a kínai hatóságok Vuhanban.1 A tünetek okaként a SARS „koronavírus” egyik fajtát azonosították, amely valószínűleg a tizenegymilliós város helyi élőállatpiacairól terjedt el. A vírus nyomán kialakuló betegséget két hónappal később az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Covid–19-nek keresztelte el. Bár a vírus állatról (feltehetően denevérekről) terjedt át az emberre, a gyorsan növekedő esetszám arra utalt, hogy az gyorsan terjedni kezdett emberről emberre is. Azóta közismert módon a járvány tovább terjedt Kínából, világjárvánnyá, pandémiává válva, ami példa nélküli módon terhelte meg a modern egészségügyi rendszereket, radikális intézkedésekre sarkallva az egyes országokat.
Ez az írás csak néhány etikai kérdésre tud fókuszálni – terjedelmi okokból temérdek fontos erkölcsi probléma tárgyalását kénytelen vagyok mellőzni a járvánnyal kapcsolatban.2
Mindazonáltal, úgy gondolom, hogy azok a témák, melyeket írásom kiemel, alapvetően fontosak a koronavírus-pandémia erkölcsi vonatkozásainak megértéséhez.
Az első kérdés, melyet tárgyalni fogok, a társadalom „lezárását” mint a járványra adott rendkívül óvatos közpolitikai választ vizsgálja meg az erkölcs szemüvegén keresztül. A cikk második témája a „gazdaság versus emberéletek” dilemmáját járja körül, azaz azokat az érveket veszi górcső alá, melyek a gazdaság működését tekintik alapvető prioritásnak az emberéletek megmentése helyett. Írásom záró szakasza a jövőbeni kilátásokról szól, illetve arról, hogyan kellene életünket átalakítania a járvány tapasztalatának.
Nehéz döntés bizonytalanságban
Miután a helyi, ázsiai járványból világjárvány lett, a legtöbb ország (ha néhol vonakodva és megkésve is), a társadalom „lezárásának”3 útját választotta, azaz fokozott karantént, bizonyos termelési ágazatok leállítását, a határok, de akár a parkok és más közösségi terek lezárását, a tömegrendezvények betiltását rendelte el. Ebben a szakaszban egy olyan etikai megközelítést fogok ismertetni, melynek segítségével jobban megérthetjük ezt az óvatosabb közpolitikai választ a bátrabb stratégiák (például a mihamarabbi nyájimmunitás elérése) helyett, megvizsgálva két lehetséges ellenvetést is.
Ez az etikai megközelítés a következményelvűség egyik speciális változata, az úgynevezett „elővigyázatosság alapelve”.4
Az alapelvnek nincs pontos definíciója; lényege, hogy bizonyos esetekben, különösen egyes technológiák még nem ismert velejárójaként nagy károk bekövetkeztének lehetőségével kell szembenéznünk.5
Azaz döntési helyzetünket két tényező határozza meg: az információhiány és a lehetséges károk masszív mértéke. Emiatt pedig okunk van hatványozott óvatossággal eljárni, amíg nem leszünk jobban informáltak, nem lehetünk biztosabbak a kár mibenléte felől. Az alapelv az 1970-es években vált az európai környezetvédelem egyik fontos megfontolásává,6 de más területen is alkalmazzák, például a közlekedésben vagy a gyógyszerkutatásban.7
A törvényhozók számára különösen fontos ez az alapelv, hiszen alkalmazása olyan helyzetekben merül fel, ahol tudásdeficit mellett kell határozni egy közpolitikai irányról vagy egy konkrét közpolitikai döntés meghozásáról. Az elővigyázatosság alapelve pedig azért a következményelvűség egyik speciális esete, mert a szokásos konzekvencionalista megközelítés helyett nem a nyereségek maximalizálására, hanem a veszteségek minimalizálására törekszik.8
A koronavírus-pandémia esetében azt tapasztalhattuk, hogy előbb-utóbb a legtöbb ország az elővigyázatosság alapelve szerint járt el, amit a hatalmas károk lehetősége és tudásunk korlátozottsága indokolt.
Mekkora a koronavírus pontos halálozási rátája? Milyen krónikus betegségek alakulhatnak ki a Covid–19 szövődményeként? Pontosan hogyan terjed emberről emberre, kik a legvalószínűbb terjesztői? Valóban immunitáshoz vezet, ha átfertőződik a lakosság nagy része? Szezonális lesz-e a koronavírus? Mikorra várható védőoltás? Megannyi lényeges kérdés, amelyekre sokszor ma sem tudjuk a pontos választ.
Ezen a ponton azonban felvethető két kognitív jellegű ellenvetés is az elővigyázatosság alapelvével szemben. Az első az irracionalitás: lehetséges, hogy lélektani okokból eltúlozzuk az esetleges veszély lehetőségét? A pszichológusok által jól ismert a „valószínűség-hanyagság”, vagyis amikor egyes eseményekkel kapcsolatban olyan erős érzelmeket táplálunk, hogy figyelmen kívül hagyjuk a bekövetkezésének valószínűtlenségét. Elhanyagolhatóan kicsi az esélye annak, hogy terrortámadás vagy repülőgép-szerencsétlenség áldozataivá válunk, mégis jobban tartunk tőlük, mint egy halálos korházi fertőzéstől vagy autóbalesettől, amelyek sokkal valószínűbbek.9
Vajon nem reagáljuk túl – a „terror elleni háborúhoz” hasonlóan – a koronavírus elleni küzdelmet?
Cass Sunstein még a járvány kezdetén amellett érvelt, hogy pontosan ez a helyzet, és a valószínűség-hanyagságnak a koronavírus esetében sokkal nagyobbak a költségei, mint magának a vírusnak.10 Az idő – elég csak a tavaszi olasz és spanyol példákra vagy a nyári amerikai helyzetre gondolni – azóta alaposan megcáfolta Sunstein optimizmusát.
A másik kognitív jellegű ellenvetés némileg hasonló az előbbihez. Ez azonban nem a nem kívánt esemény bekövetkezésének valószínűtlenségét hangsúlyozza, hanem azt a tényt, hogy gyakran igazolatlanul hajlamosak vagyunk különbséget tenni két azonos méretű kár között. A társadalom működésének megmásíthatatlan tulajdonsága, hogy alapvető működése sok emberéletbe kerül. Tökéletes példája ennek a közlekedés és a közlekedési balesetek áldozatai, illetve az építőipar és a munkahelyi balesetekben elhunytak dilemmája. Hiszen senki sem halna meg közlekedési balesetekben, ha megszüntetnénk a közlekedést, és egyetlen építőipari munkás sem halna meg, ha soha többet nem építenénk épületeket. De egy ilyen alternatív világ sokkal szegényebb is lenne. Mindkét esetben arról van tehát szó, hogy nagy társadalmi haszon jön létre egy tevékenység folytán, de ennek komoly, emberéletekben mérhető ára van – e hasznok hatalmas jelentősége miatt a létrejött társadalmi haszon és annak káros mellékkövetkezményei közötti optimális egyensúlyra törekszünk, nem pedig utóbbiak teljes megszüntetésére.
De akkor mégis mi indokolja a koronavírussal kapcsolatos eltérő reakciót, azaz a lezárást, tekintve, hogy közlekedési balesetekben is rengetegen halnak meg (a WHO szerint 1,35 millió ember világszerte 2018-ban)?11 Meglepő módon ezt az érvet egy járvánnyal kapcsolatos márciusi sajtótájékoztatóján nem más hangoztatta, mint az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump.
„Tudják, egy nagyon intenzív influenzaszezonunk van, intenzívebb, mint általában. Úgy tűnik, hogy közelítünk az ötvenezredik áldozat felé (tehát nem megbetegedés, hanem halál). Ötvenezer áldozat, ez nagyon sok. De vegyük az autóbalesetek esetét, ami ezen a téren jóval nagyobb számokat produkál. De mégsem mondjuk mindenkinek, hogy »nincs több autózás!« Szóval lépéseket kell tennünk az ország újranyitása érdekében.”12
Trump némileg téved a számokkal, mert az USA-ban a halálos közúti balesetek száma az utóbbi években negyvenezer körül mozog,13 míg a koronavírusban elhunytak száma már márciusban meghaladta ezt a szintet, július elejéig pedig már több mint százhúszezer áldozatot szedett. Ha viszont globális szinten nézzük, akkor, ahogy már említettem, a világon tavaly 1,35 millió halálos baleset volt, míg a Covid–19-pandémia jelenleg valamivel félmillió áldozat felett jár.14 De még ha az autóbalesetek összesített száma alacsonyabb is a koronavírusénál, a nagyságrend lényegében nem különbözik, érvelhetnének egyesek. Adódik tehát a kérdés, hogy erkölcsi megítélésünkben van a hiba, vagy van valamilyen lényeges diszanalógia a két eset között.
Véleményem szerint utóbbiról van szó. Egy fontos különbség, hogy a koronavírus áldozatai elsődlegesen bizonyos sérülékeny társadalmi csoportok tagjai, mint az idősek és a krónikus betegek, akiknek ráadásul nincs érdemi kontrolljuk az áldozattá válás felett.15 Van azonban véleményem szerint egy még lényegesebb különbség a két jelenség között. Ez pedig a koronavírus-pandémia váratlan, rendkívüli jellege. A hirtelen, rövid idő alatt jelentkező, masszív méreteket öltő halálozások különleges helyzetet jelentenek, ami rendkívüli lépéseket kíván.
Maradjunk a közlekedés példájánál. Képzeljük el, hogy egy adott országban a vonatközlekedés egy ideje nagyjából egyenletes, kiszámítható éves halálesetet produkál. De hirtelen egy olyan hiba üti fel a fejét, melyet nem értünk teljesen, és nemcsak tömegkatasztrófával fenyeget, hanem ráadásul rövid időn belül jelentkezik, amire a kórházi kapacitások nincsenek felkészülve.
A közpolitikai etikáról írt könyvének közúti biztonságról szóló fejezetében Jonathan Wolff tárgyal egy épp ilyen esetet.16 2001-ben Hatfieldben történt egy hírhedt vonatbaleset, melyben négy ember életét vesztette és több mint hetven megsérült. A katasztrófát egy addig a vasúttársaság számára ismeretlen hiba okozta: a sínek egy szakaszon elgyengültek, ennek következtében a vonat kisiklott. Válaszul a vasúttársaság az utolsó centiméterig átvizsgálta a teljes vasúti pályarendszert. Ez több hónapot vett igénybe, irtózatos menetidő-növekedést maga után vonva (egyes esetekben egy sima egyórás útból tízórás maraton lett). A brit vasút itt gyakorlatilag hasonlóképpen reagált, mint az egyes országok a koronavírussal kapcsolatban: radikális leállás, amíg a probléma jellege és lehetséges mértéke nem lesz világos. A Trump-féle érvelés tehát megbicsaklik, mert egy koronavírushoz hasonló váratlan, nagy horderejű körülmény a közlekedésben is jó okkal okozna leállást. Ezt az óvatosságot pedig, mint láthattuk, az elővigyázatosság alapelve igazolja.
Piacok vagy életek
Az elhúzódó karantén azonban felszínre hozott egy másik nehézséget is. A társadalom hétköznapi életének, ha nem is teljes leállásának, de radikális lelassításának nagy ára van. Európában szinte mindenhol komoly gazdasági visszaesés várható a 2020-as évben,17 az Egyesült Államokban pedig a munkanélküliség az 1930-as évek óta nem látott szintre emelkedett a lezárást követő időszakban. Így hol előbb, hol utóbb megerősödtek azok a hangok, amelyek gazdasági alapon érveltek a lezárás ellen. Ennek a konfliktusnak egy szélsőséges változata az egyéni szabadság alapján tiltakozik a karantén ellen, amit jól mutat a lezárásellenes tüntetések megjelenése az Egyesült Államokban.18
Ha ehhez még hozzátesszük a nem elhanyagolható oltásellenességet19 Amerikában, akkor fennáll annak a lehetősége is, hogy az ország számára a koronavírus elleni oltás megjelenése sem fogja a járvány gyors végét jelenteni.
A gazdaságot kevésbé szélsőséges módon előtérbe helyező nézet szerint a koronavírus elleni védekezés tipikus példája a „gyógyszer rosszabb, mint maga a betegség” esetének. Azaz bármennyire is együtt érzünk a koronavírus áldozataival, a társadalom leállása elkerülhetetlenül még nagyobb károk bekövetkeztéhez vezet. Ebben a szakaszban azt igyekszem megmutatni, hogy a „vagy gazdaság, vagy életek” dilemmája túlzottan leegyszerűsítő. Ugyanis nem beszélhetünk a gazdaságról csak úgy általánosságban, több okból sem.
Kezdjük azzal, hogy egy globális termelési láncokon alapuló világgazdaságban az egyes államok saját döntései azzal a játékelméleti problémával szembesülnek, hogy bármennyire is próbálnák a lezárás mellőzésével gazdaságaik működésének zökkenőmentességét fenntartani, ez az erőfeszítéssikertelen lesz, ha stratégiájukhoz nem csatlakoznak kellő számban más országok is.20 Továbbá nem elegendő csupán a bruttó nemzeti össztermék visszaesésére rámutatni, mint ami már nem is kíván további magyarázatot. A járvány negatív gazdasági hatásai elsősorban abból a szempontból jártak katasztrofális következményekkel, hogy egyének tömegei vesztették el munkajövedelmüket egy pillanat alatt. De ez nem a természeti törvényekhez fogható szükségszerűség, mint amilyen például a gravitáció. Először is, látnunk kell, hogy rövid távon21 az állam szerepvállalásával ennek a hirtelen jelentkező sokknak a hatásai enyhíthetők. Azaz a munkajövedelem elvesztésének nem kell automatikusan azzal járnia, hogy valaki nem tudja minimálisan fedezni a megélhetését.
Pontosan erre láthattunk példákat a járvány alatt több kormánytól is, melyek a cégektől átvállalták a bérek fizetését vagy bevezették a rövidített munkaidőt.22 Sőt a jövedelem nélkül maradt embereknek közvetlenül is lehet pénzt juttatni. Ezért az sem meglepő, hogy Spanyolországban a járvány hatására bevezették az alapjövedelmet. A mostani válság egyik pozitívuma lehet, hogy széles tömegek szemében válik felismerhetővé, hogy jövedelmünk egy – legalább az alapvető szükségleteket fedező – részének nem kell összefüggenie munkatevékenységgel. Ahogy arra Diana Popescu23 rámutat, a mostani járvány megerősítést adott Philip Van Parijs24 alapjövedelemmel kapcsolatos nézeteinek. A belga filozófus szerint ugyanis a munkára úgy kellene tekintenünk, mint szűkös erőforrásra, ami csak a szerencsések osztályrésze. Ezért a feltétel nélküli alapjövedelem tulajdonképpen egy olyan adó, amit azok fizetnek, akiknek van lehetőségük munkát szerezni, amit aztán a társadalom minden tagja között egyenlően osztanak el.25
Harmadszor Gregg Gonzalves és Amy Kapczynski26 szerint a járvány megmutatta a „normális” gazdasági működés abszurd természetét, mely szerint az otthonmaradás nem produktív tevékenység. A GDP mint a fizetett gazdaság legfontosabb mérőszáma elfedi az otthon végzett, meg nem fizetett házimunkát és a másokról való gondoskodás munkáját (mint amilyen a gyereknevelés és a betegápolás). Gonzalves és Kapczynski okkal kifogásolja, hogy a gyermekeink otthoni felvigyázása, szeretteink ápolása, de akár az önkéntesek munkája, akik időseknek vagy a frontvonalban dolgozóknak segítenek, nem elismertek gazdasági teljesítményekként, noha ezek nélkül egyetlen társadalom sem maradhatna fenn. A járvány talán segít annak a felismerésében is, hogy nincs észszerű egyensúly a fizetett és a nem fizetett gazdaság között.
Összefoglalva e szakasz tanulságait elmondhatjuk, hogy a gazdaság és az életek szembeállítása azt a hamis benyomást kelti, hogy egy zéró összegű játszmával állunk szemben. De ez nem így van, mert a gazdaságot mint elvont fogalmat nem kell védelmeznünk. A járvány miatt nehéz helyzetbe került embereket kell megóvnunk, de erre anélkül is módunk van, hogy lemondanánk az életek megmentéséről.
Milyen lesz a világ a járvány után?
Környezetünk átalakításának szükségessége
Természetesen már a karantén alatt elkezdődtek a találgatások arról, hogyan fog megváltozni az általunk ismert világ a járvány után: ugyanúgy fogunk-e dolgozni és közlekedni, mint eddig, vajon az autoriter vagy a demokratikus rendszerek fognak-e megerősödni a járvány után, tudunk-e még egyáltalán rendszeresen és gond nélkül külföldön nyaralni. Esetleg az oltás megjelenésével nagyjából minden marad majd a régiben, hasonlóképpen a 2008-as nagy gazdasági világválsághoz?
Véleményem szerint a koronavírus után a világnak meg kell változnia, mert fennáll annak a lehetősége, hogy a jövőben még a mostaninál is súlyosabb járvány üti fel a fejét. Felkészülés alatt több dolgot is értek. Először is, a világ számos országát felkészületlenül érte a járvány, így például az Egyesült Államokat, valamint Európában elsősorban Olaszországot és Spanyolországot. Ezek az országok hatalmas árat fizettek azért, hogy egy koronavírushoz hasonló járványt a jövőben komolyabban vegyenek. A járványok korai megakadályozására kell minden országnak törekednie, és nem szabad elmulasztani egyetlen napot sem azon az alapon, „hogy velünk ez úgysem történhet meg”.
De a felkészültség nem csak a szigorú értelemben vett járványkezelésre vonatkozik. Kapcsolódva az előző szakasz megfontolásaihoz, az egyes országoknak arra kell törekedniük, hogy a háztartásokat minél inkább válságállóvá tegyék – minél jobb helyzetben lesznek a háztartások, amikor a következő válság eljön, annál könnyebben lehet majd azt átvészelni. A minimumjövedelem és a nagyobb vagyoni egyenlőség mellett már nemcsak méltányossági alapon tudunk érvelni, hanem az előre nem látható veszélyhelyzetek hatékonyabb kivédésének szempontjából is.27
Továbbá valószínűleg nemcsak a gazdaság működési mechanizmusán kell változtatnunk, hanem az általunk épített fizikai világon, környezeten is. Itt véleményem szerint sokat tanulhatunk abból, ahogy a fogyatékkal élők rákényszerítették a többségi társadalmat, hogy az egy akadálymentes környezetet hozzon létre. A fogyatékosság társadalmi modellje, mely az 1960-as éveket követően mind nagyobb teret nyert, nemcsak a tudósok, hanem a törvényhozók között is, azt hangsúlyozza, hogy a fogyatékosság nem pusztán az egyén tulajdonsága, hanem az egyéni tulajdonságok és a materiális környezet interakciójának eredménye is. Ennek a felismerésnek az eredménye, hogy nem az egyének személyes „fogyatékosságait” akarjuk „kijavítani”, hanem inkább arra törekszünk, hogy az egyén boldogulni tudjon azokkal a képességeivel, amelyekkel rendelkezik.
Az ilyen felismerések eredményezték az akadálymentes épületeket, az alacsony padlós közlekedési eszközöket és a levágott járdaszéleket.
Hasonlóan az ilyen megoldásokhoz, érdemes lesz a jövőben úgy alakítanunk a környezetünket, hogy az kevésbé legyen zsúfolt, könnyebben lehessen eleget tenni a fizikai távolságtartásnak. Daniel Weinstock28 kanadai filozófus egy friss cikkében például arra tesz javaslatot, hogy a járvány kapcsán gondoljuk újra a közösségi tér és idő elrendezését. Már említettem a hosszú időtáv problémáját a járvánnyal kapcsolatban: más rövid távon arra kérni az emberek nagy többségét, hogy maradjanak otthon – és más hosszú távon. Weinstock aggodalma szerint az emberek hosszú távon akkor sem maradnának otthon, ha ezzel törvényt sértenének, ráadásul a karantén egyenlőtlenségeket erősítő aspektusát sem lehet figyelmen kívül hagyni.
Sokaknak az otthon maradás gyakorlatilag büntetés, mert bántalmazó kapcsolatban élnek vagy a bezártság okán mentális problémák alakulnak ki náluk. Weinstock ezért a közpolitikában jól ismert kárenyhítésre fókuszáló megoldást szorgalmaz. Szerinte minél több nagy közösségi térre van szükség, ahol az emberek eleget tudnak tenni a fizikai távolságtartásnak.
Az idő újrarendezésén pedig azt érti, hogy ne alakuljanak ki a jól ismert „dugók” az emberek mindennapjaiban, amikor szinte mindenki egy időben akar egy adott tevékenységet végezni. Azaz az iskolai napot is több idősávra lehet beosztani adott számú tanulónak. Hasonló módon akkor is könnyebb a fizikai távolságtartás, ha egy munkahely dolgozói különböző műszakokra vannak beosztva. Ennek megvalósítására példa a Magyarországon alkalmazott külön délelőtti idősáv az üzletekben a hatvanöt év felettiek számára.
Végül, de nem utolsósorban, a mostani válság fel kell hívja a figyelmet arra, hogy ez a katasztrófa egyáltalán nem volt „természeti”, noha sokan, köztük számos politikai vezető is hajlamos így tekinteni rá. De ahogy azt Neil Smith29 találóan megjegyezte a Katrina hurrikán kapcsán, nem létezik olyan, hogy természeti katasztrófa. Nem csupán azért, mert minden természeti csapás emberi tevékenység által közvetített. Azért sem, mert majdnem minden ilyen esetben tetten érhető olyan emberi cselekedet vagy mulasztás, amely szerepet játszik vagy a katasztrófa kialakulásában, vagy a bekövetkező károk felerősítésében. Sokan okkal tették felelőssé a kínai kormányt, mert a járvány kezdetén elhallgatta a tényeket, és az ebből fakadó késlekedés nagyban hozzájárult a vírus elszabadulásához.
De nem szabad itt megállnunk. Nem csupán arról van szó, mennyire komoly a kínai állampárt felelőssége a járványban, amit tetézhet más országok vezetőinek saját felelőssége is, például Trumpé a lassú reagálás miatt.
Ott sem szabad megállnunk, hogy a kínai kulturális szokásokat, a „wet marketeket” kárhoztatjuk a kialakult helyzetért.30 Joggal vethetjük fel ugyanis annak az általános emberi magatartásnak a problémáját, amit az ipari állattenyésztés jelent. A legtöbb emberi patogén ugyanis állatokról terjed át emberekre.31 Ez pedig egyre nagyobb rizikófaktor egy olyan világban, ahol a vadon élő állatok élőhelyei szűkülnek a terjeszkedő termőföldek és legelők miatt, amit a hús iránt folyamatosan növekvő igény gerjeszt, és amit csak tetéznek az ipari állattartás körülményei, amelynek során állatok nagy tömegét tartják túlzottan kis helyen.32 Az ipari állattenyésztés megreformálása tehát akár az egyik – ha nem éppen a leghatékonyabb – eszköze lehet a járványokkal szembeni védekezésnek.
1 Mystery pneumonia virus probed in China, BBC News, 2020. január 3., https://www.bbc.com/news/world-asia-china-50984025.
2 Néhány példa, hányféle további etikai problémát vethet fel a Covid–19 járvány: Kötelesek-e a frontvonalban teljesítő orvosok ellátni a koronavírusos betegeket, tudván, hogy ez közvetlenül őket is veszélybe sodorja? Erkölcsileg elfogadható-e, hogy a vírust mihamarabb megfékezni kívánó országok felgyorsítsák a vírus elleni vakcina gyártását? Ha így tesznek, megengedhető-e az állampolgárok számára az oltás visszautasítása? Erkölcsileg megengedhető-e, hogy nyilvános megszégyenítésben részesüljenek azok, akik megszegik a karantént? Valamennyi kérdés önmagában is külön cikket érdemelne.
3 A lezárás némileg félrevezető kifejezés, mert a társadalmak valójában csak részben álltak le.
4 Rechnitzer, Tanja, Precautionary Principles, Internet Encyclopedia of Philosophy, https://www.iep.utm.edu/pre-caut.
5 Ha az olvasó azt gyanítja, hogy itt lényegében a „jobb félni, mint megijedni” elvéről van szó, nem jár messze az igazságtól. Lásd Rechnitzer előző lábjegyzetben hivatkozott írását.
6 Lásd Read, Rupert, O’Riordan, Tim, The Precautionary Principle Under Fire, Environment: Science and Policy for Sustainable Development, 2017/9., 4–15.
7 De például ez az elv igazolja az EU azon hozzáállását is, hogy nem enged be génmódosított élelmiszereket a tengerentúlról. Lásd The precautionary principle: Definitions, applications and governance, European Parliament Think Tank, 2015. december 9., https://www.europarl.europa.eu/thinktank/en/document.html?reference=EPRS_IDA(2015)573876.
8 Le, Anh, What does coronavirus show us about how to make decisions under uncertainty? = Philosophers’ Rundown on the Coronavirus Crisis, Justice Everywhere, 2020. április 20., http://justice-everywhere.org/international/philosophers-rundown-on-the-coronavirus-crisis.
9 Ez pozitív értelemben is igaz, azaz nemcsak egyes események szörnyű volta homályosítja el kis valószínűségüket, hanem olyanok is, amelyek után vágyakozunk – gondoljunk csak bármelyik ismerősünkre, aki rendszeresen hódol szerencsejáték-szenvedélyének.
10 Sunstein, Cass, The Cognitive Bias That Makes Us Panic About Coronavirus, Bloomberg, 2020. február 28., https://www.bloomberg.com/opinion/articles/2020-02-28/coronavirus-panic-caused-by-probability-neglect.
11 Road Traffic Injuries, WHO, 2020. február 7., https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/road-traffic-injuries.
12 A teljes idézet így hangzik: „You know – and again, I say we have a very active flu season; more active than most. It’s looking like it’s heading to 50,000 or more deaths. Deaths, not cases. Fifty thousand deaths, which is – that’s a lot. And you look at automobile accidents, which are far greater than any numbers we’re talking about. That doesn’t mean we’re going to tell everybody, No more driving of cars. So we have to do things to get our country open.” Remarks by President Trump, Vice President Pence, and Members of the Coronavirus Task Force in Press Briefing, Whitehouse.gov, 2020. március 23.,https://www.whitehouse.gov/briefings-statements/remarks-president-trump-vice-president-pence-members-coronavirus-task-force-press-briefing-9. Igyekeztem érthetően visszaadni az elnök szavait, ami nem egyszerű feladat. Erről a problémáról lásd a Los Angeles Review of Books interjúját Bérengre Viennottal, Trump beszédeinek francia fordítójával. Zaretsky, Robert, Lost in Trumpslation: An Interview with Bérengère Viennot, Los Angeles Review of Books, 2017. január 16., https://lareviewofbooks.org/article/lost-in-trumpslation-an-interview-with-berengere-viennot.
13 U.S. pedestrian, bicyclist deaths rise in 2018: report, Reuters, 2019. június 17., https://www.reuters.com/article/us-usa-autos-traffic-deaths-idUSKCN1TI231.
14 Jelenlegi tudásunk szerint a koronavírus halálozási rátája 0,5-1 százalék között van, lásd Mallapaty, Smriti, How Deadly is the Coronavirus?, Nature, 2020. június 16., https://www.nature.com/articles/d41586-020-01738-2. Azaz a pandémia potenciálisan 1,35 milliónál jóval több emberéletet is követelhetett volna.
15 Ivanković, Viktor, What does coronavirus mean for how we should view (un)acceptable risk? = Philosophers’ Rundown on the Coronavirus Crisis.
16 Wolff, Jonathan, The Ethics of Public Policy, Routledge, New York, 2011.
17 Lásd az Európai Bizottság előrejelzését: 2020. tavaszi gazdasági előrejelzés: Mély és egyenetlen recesszió, bizonytalan fellendülés, European Commission, 2020. május 6., https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_20_799.
18 Ennél is extrémebb gazdaságot priorizáló nézetet képviselt Texas alkormányzója. Dan Patrick odáig ment, hogy ő (hetven év felettiként) akár az életét is adná az amerikai gazdaság megmentéséért. Nyilatkozata szerint a koronavírustól nem fél, de attól igen, hogy a lezárás és a gazdasági káosz „elpusztítaná az amerikai életformát”. Lásd Texas Lt. Gov. Dan Patrick suggests he, other seniors willing to die to get economy going again, NBC News, 2020. március 24., https://www.nbcnews.com/news/us-news/texas-lt-gov-dan-patrick-suggests-he-other-seniors-willing-n1167341.
19 Olive, Jacqueline K., Hotez, Peter J., Damania, Ashish, Nolan, Melissa S., The state of the antivaccine movement in the United States: A focused examination of nonmedical exemptions in states and counties, Plos Medicine, 2018. június 12., https://journals.plos.org/plosmedicine/article?id=10.1371/journal.pmed.1002578.
20 Svédországnak, mely a legtöbb európai országnál jóval enyhébb korlátozó intézkedéseket vezetett be, nincsenek érdemben jobb gazdasági kilátásai 2020-ra, mint a radikális lezárást választó szomszédos országoknak. Lásd az OECD júniusi előrejelzését: The World Economy on a Tightrope, OECD, 2020. június, http://www.oecd.org/economic-outlook/june-2020.
21 A gazdasági érv meggyőzőbb lehet, ha a lezárást valamilyen okból hosszabb időre kellene fenntartani. Például ha azzal a ténnyel kéne szembenéznünk, hogy előre láthatóan legalább öt évig nem lesz elérhető a koronavírus elleni oltás. Vagy abban az esetben, ha extrém erőforrásszűkösséggel állnánk szemben, például ha a pandémia a 2010-es haiti földrengéshez fogható csapást mért volna az érintett országokra.
22 Ami szélesebb körben „Kurzarbeit”-ként ismert. Lényege, hogy egy cég elbocsátások helyett rövidített munkaidőben tovább foglalkoztatja alkalmazottait, akiknek bérét (némi fizetéscsökkentés mellett) kipótolja az állam.
23 Popescu, Diana, What does coronavirus mean for the adoption of UBI? = Philosophers’ Rundown on the Coronavirus Crisis.
24 Van Parijs a feltétel nélküli alapjövedelem legnagyobb hatású teoretikusa, lásd Van Parijs, Philippe, Vanderborght, Yannick, Basic Income: A Radical Proposal for a Free Society and a Sane Economy, Harvard University Press, Cambridge, MA, 2019.
25 Itt nem kifejezetten a feltétel nélküli alapjövedelem mellett akarok érvelni, hanem egy olyan jövedelem mellett, ami legalább a minimális megélhetést biztosítja. Lásd White, Stuart, Social Minium, The Stanford Encyclopedia of Philosophy, https://plato.stanford.edu/archives/win2015/entries/social-minimum.
26 Gonsalves, Greg, Kapczynski, Amy, Markets vs. Lives, Boston Review, 2020. március 27. https://bostonreview.net/science-nature/gregg-gonsalves-amy-kapczynski-markets-v-lives
27 Popescu a már idézett írásában arra is kitér, hogy az alapjövedelem bevezetése azon az alapon is támogatható, hogy az biztonságot nyújthat a jövőbeni radikális változásokra, például a növekvő automatizáció problémájára, de az olyan váratlan eseményekre is, mint az idei pandémia.
28 Weinstock, Daniel, Harm Reduction in Pandemic Times, McGill University, Max Bell School of Public Policy, 2020. április 21., https://www.mcgill.ca/maxbellschool/article/articles-policy-challenges-during-pandemic/briefing-harm-reduction-pandemic-times.
29 Smith, Neil, There is no Such a Thing as a Natural Disaster. Understanding Katrina, Items, 2006. június 11., https://items.ssrc.org/understanding-katrina/theres-no-such-thing-as-a-natural-disaster.
30 Singer, Peter, Cavalieri, Paola, The Two Dark Sides of Covid–19, Project Syndicate, 2020. március 2., https://www.project-syndicate.org/commentary/wet-markets-breeding-ground-for-new-coronavirus-by-peter-singer-and-paola-cavalieri-2020-03?barrier=accesspaylog.
31 Kruse, Hilde, Kirkemo, Anne-Mette, Handeland, Kjell, Wildlife as Source of Zoonotic Infections, Emerging Infectious Diseases, 2004. december, 2067–2072.
32 Benatar, David, Our Cruel Treatment of Animals Led to the Coronavirus, The New York Times, 2020. április 13., https://www.nytimes.com/2020/04/13/opinion/animal-cruelty-coronavirus.html.
Fotó: Freepik.com
