Szerző: Jávor Benedek
Az energiaárak rakétaszerű felívelésével az elmúlt hónapokban az európai viták középpontjába került az energiához való hozzáférés, a rászoruló társadalmi csoportok kompenzálásának és ezzel összefüggésben a klímaátmenet szociális aspektusainak kérdése. A magyar kormány nem habozott az energiaárak növekedésében is a gonosz Brüsszel ármánykodását és az életidegen, erőltetett klímaátállás családokra gyakorolt negatív hatását azonosítani, ezzel párhuzamosan pedig a hazai rezsicsökkentés eredményeit dicsérni. A valóságban azonban a jelenlegi energiaár-növekedéshez az európai klímapolitikai intézkedéseknek csak részlegesen van köze, miközben a kiszolgáltatott fogyasztók védelme az EU-ban mindenhol a fő politikai célok között szerepel, ezzel szemben a magyar rezsicsökkentés nem csupán a klíma, de szociális szempontból is diszfunkcionális.
Lehetséges ugyanakkor a két cél egyesítésével egy olyan igazságos zöldfordulat, és ezen belül egy szociálisan érzékeny zöld tarifapolitika megvalósítása, amely ösztönzi a kibocsátáscsökkentést, ugyanakkor megvédi a sérülékeny fogyasztókat. Ez azonban lényegileg különbözik a jelenlegi magyar energiaárazási rendszertől.
Az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS), a Megújuló Magyarországért Alapítvány és a Szociális Demokráciáért Intézet részvételével készülő, egyelőre még nem publikált tanulmányunkban egy ilyen zöld és igazságos tarifapolitika kereteit vázoljuk fel. Az alábbi írás megállapításai erre a munkára támaszkodnak.
A klímaátmenet és az energiaárak kapcsolata
Főként az idei év második felében Európa-szerte és Magyarországon is a villamos energia és a gáz nagykereskedelmi árának intenzív növekedése volt tapasztalható, ami mindenhol elkezdett átszivárogni a lakossági árakba is. A lakossági árak növekedése 2021 első fél évéig mérsékelt volt (az elektromosság esetében az EU átlagában 21,3 euró/MWh-ról 21,9 euró/ MWh-ra nőtt), a második fél év meredek nagykereskedelmi árnövekedés azonban rányomta bélyegét a lakossági energiaárakra is. Az árnövekedés okai szerteágazók, elsősorban a koronavírus-válság után újrainduló – elsősorban ázsiai – gazdaságok energia(mindenekelőtt a gáz iránti) éhsége hajtja felfelé az árakat, de szerepet játszanak az összehasonlításként szolgáló koronakrízises 2020-as év kirívóan alacsony árai is (melyben a tavalyi év alacsony fűtési igényt hozó enyhe tele is szerepet játszott) és a 2021-es esztendő hidegebb időjárása miatti növekvő igények. A klímaátmenet két tényezőn keresztül gyakorolt hatást az árakra. A szén-dioxid-kvótaárak intenzív emelkedése, amely az EU–ETS csökkenő kvótakínálatával, illetve az EU megnövekedett, 55 százalékos 2030-as klímacélja nyomán növekvő árvárakozásokkal áll összefüggésben, szerepet játszott az árak emelkedésében. Itt a zöldátmenet tehát ténylegesen árnövelő hatású volt, és ezzel a hatással a kvótaárak emelkedésével párhuzamosan továbbra is tartósan is számolni kell. Az időjárási okok miatt Európa-szerte, de különösen Németországban visszaeső megújulóenergia-termelés esetében azonban épp az a probléma, hogy nem volt elég gyors a megújulókra való átállás, és a termelési kiesés alatt az olcsó megújulótermelést jobbára annál lényegesen drágább fosszilis energiahordozókkal pótolták, ami felfelé hajtotta az árakat. A megújulók növekvő részaránya a klímaátállás előrehaladtával éppen hogy csökkentheti az árakat hosszú távon, nem csupán az olcsó termelés, hanem a drága szén-dioxid-kvótákat a fogyasztókra terhelő fosszilis termelés kiszorulása, így a kvóták árhatásának mérséklődése miatt is.
A klímaátmenet energiaárakra gyakorolt hatása tehát kettős, a jelenlegi árcsúcsok döntően a fosszilis energiahordozók piacain bekövetkező folyamatok következményei, ezek fokozatos kivezetésével pedig inkább a klímaátmenet ármérséklő hatása dominálhat.
Nem beszélve arról, hogy a klímaátállás energiahatékonysági intézkedései, ezen belül főképp az Új európai bauhaus keretében végrehajtandó átfogó épületenergetikai felújítási program eredményeképpen az árváltozásoktól függetlenül jelentős költségmegtakarítást lehet elérni háztartási szinten az energiahasználat radikális csökkentésével. Az Európai Unió pedig igen jelentős összegeket különít el az esetlegesen mégis jelentős szociális hatások enyhítésére. Nem csupán a fosszilis ipartól erősen függő régiók gazdasági reorganizációját célzó Méltányos átállás alap segít a következmények orvoslásában, hanem a 2025-től hét évre rendelkezésre álló Szociális klímaalap, amely ez alatt az időszak alatt több mint hetvenmilliárd – jórészt a kvótabevételekből rendelkezésre álló – eurót bocsát a tagállamok rendelkezésére a klímaátmenet szociális terheinek kompenzálására. Nem igaz tehát sem az, hogy a zöldátállás szükségképpen növelné a háztartások energiakiadásait, sem az, hogy az unió ne tekintené kiemelkedően fontos prioritásnak a sérülékeny csoportok védelmét ennek során.
A magyar rezsicsökkentés hatásai
Mindez nem jelenti azt, hogy tagállami szinten ne lennének feladatok az energiaszegénység mérséklése, az energia árváltozásának kitett háztartások védelme és a klímaátmenet szociálisan igazságossá tétele területén. A jelenlegi kormányzati politikák azonban, a kormánykommunikációval ellentétben, nem igazán segítenek hozzá e célok komplex érvényesítéséhez. Sem szociális, sem klímaszempontból nem hatékonyak, az elköltött források nem járulnak hatékonyan hozzá a dekarbonizációhoz, esetenként – például épp a rezsicsökkentés kapcsán – kifejezetten ellentétes hatást gyakorolnak, miközben a források döntő többségét a társadalmi különbségek növelésére, nem pedig csökkentésére használják.
A magyar rezsicsökkentés fő problémája szociális szempontból, hogy egyáltalán nem célzott, nem rászorultsági alapú. A fogyasztói árak differenciálatlan csökkentése a támogatásokat a szociális helyzettől függetlenül, lényegében a fogyasztástól függően célozzák: a nagyobb alapterületű, sok energiafogyasztó berendezést felsorakoztató, általában magasabb jövedelmű háztartásokat sokkal nagyobb mértékben támogatja, mint az alacsony fogyasztású, sokszor szegény háztartásokat. Röviden: jóval nagyobb támogatást nyújt a budai úszómedencék és garázsfelhajtók fűtéséhez, mint a rászoruló, súlyos energiaszegénységben élő családoknak. Minél többet fogyasztasz, annál több támogatást kapsz. Ez pedig környezeti, klímaszempontból is katasztrofális. Nem csupán az üzenete révén, hanem azért is, mert a rezsicsökkentés nyomán jelentősen megnövekedett az energiahatékonysági beruházások megtérülési időtávja (hisz a megspórolt energia pénzbeli értéke jóval kisebbé vált a fogyasztók számára), így sokkal kevésbé vonzó az épületek energetikai felújításába fektetni.
Másfelől a hatósági árazás mai szintje mellett a nagykereskedelmi villamosenergia-árak jelenleg mintegy harminc százalékkal meghaladják az értük a háztartási fogyasztóktól kérhető díjakat, ami igen jelentős tőkekiáramlást eredményez az energiaszektorból abban az időszakban, amikor annak fenntarthatóvá tétele éppen kiszámítható szabályozási környezetet és jelentős beruházásokat igényelne. A rezsicsökkentés a magyar energiaszektor zöldátállását is erőteljesen hátráltatja.
Zöld rezsicsökkentés – az „energia-alapcsomag”
Az energiaárak piaci alapokra helyezése megfelelő kompenzáció nélkül ugyanakkor szociális katasztrófával fenyeget. Lehet az energiahatékonysági beruházásokkal érvelni, hogy nem az árakat, hanem a fogyasztást kell leszorítani, azonban a hazai épületállomány átfogó felújítása több évtizedes feladat. Egy rendkívül intenzív, évi 150-170 ezer lakásra kiterjedő épületenergetikai felújítási program is csupán a hazai 3,5-4 milliós lakásállomány alig 37-42 százalékát, mintegy 1,5 millió lakást érne el 2030-ig. A rászoruló háztartások pedig már a következő villany- és gázszámlában szembe kellene nézzenek a piaci árak jelentette költségekkel. Az ezzel kapcsolatos aggodalmakat a kutatásunk részét képező közvélemény-kutatás is világosan megmutatta. A zöldátállást övező legerősebb félelem egyértelműen a megélhetés költségeinek a növekedése, melyet a válaszadók 61 százaléka tartott valószínűnek, és ennél csak sokkal kisebb arányban tartanak az adók emelkedésétől (40%), a szociális támogatások csökkenésétől (34%) vagy a munkahelyek elvesztésétől (31%) – miközben összességében sokkal valószínűbbnek tartják a pozitív hatásokat, így a zöldmunkahelyek létrejöttét (74%) vagy éppen hosszú távon a rezsi csökkenését az energiahatékonysági beruházások eredményeképpen (67%).
Az egyik lehetséges megoldás a piaci alapú energiaárak alkalmazása, a rászoruló háztartások szociális ellátórendszeren keresztüli kompenzációjával. Nem szólunk bele az energiaárakba, viszont az alacsony jövedelmű családok esetében támogatásokkal igyekszünk fedezni az így megnövekedő költségeket. Ennek a rendszernek az a hátulütője, hogy megszűnik az energiafogyasztás és a szociális támogatás közvetlen kapcsolata, és nehezebbé, ha ugyan nem lehetetlenné válik a fogyasztás csökkentésére irányuló politikák érvényesítése a tarifarendszerben. Emellett politikai kockázatokat is hordoz a rezsicsökkentés egyszerű megszüntetése, még akkor is, ha a szociális támogatások mértéke azt valóban kompenzálná. Belátható, hogy igen erős kampányüzenetet biztosítana a jelenlegi kormánypártok számára egy olyan javaslat, amely teljes egészében kivezetné a rezsicsökkentést, és kétségek vethetők fel azzal kapcsolatban, hogy sikeresen átvihető volna-e a szociális támogatásokkal való kompenzáció pozitív üzenete.
Kutatásunk során ezért egy ettől eltérő, a rezsicsökkenés sávos rendszerű és rászorultsági alapú átalakítására teszünk javaslatot. Kiindulási pontunk az volt, hogy a jelenlegi energiaárazási rendszer (hatósági ár, „rezsicsökkentés”) mind klíma-, mind szociális szempontból káros, alacsony hatékonyságú, pazarlásra ösztönző, ezért fenntarthatatlan. A rezsicsökkentés terheinek részleges áthárítása a piaci alapú energiafogyasztókra ráadásul gazdasági, versenyképességi aggályokat is felvet. Nem beszélve arról, hogy a legrászorultabbak egy jó részét, akik például tűzifával fűtenek, a rezsicsökkentés nem éri el. A rendszer teljes újragondolására van szükség oly módon, hogy az állam által az energia ártámogatására elköltött közpénzforrások, illetve a gazdasági szereplőkre (energiatermelőkre, energiakereskedőkre, piaci alapú energiafogyasztókra) ráterhelt költségekből származó összegek a valóban rászorulókat érjék el.
Ennek érdekében az általánosan alacsonyan tartott lakossági energiaárak helyett egy szociális alapon szelektív ártámogatási rendszert kell bevezetni. Ennek elemei az alapfogyasztás jelentős, az azon felüli fogyasztás sávosan csökkenő dotálása.1 A háztartásban egy főre eső átlagjövedelem országos átlagának 150 százaléka alatt a háztartás a háztartásban élők után fejenként 27,7 kWh villamos energia, illetve 13,2 köbméter gáz, egy úgynevezett „energia-alapcsomag” államilag meghatározott kedvezményes áron (A tarifa) való megvásárlására jogosult havonta. Az egy főre eső jövedelem országos átlaga alatti háztartások ezenkívül további, fejenként 14 kWh, illetve 6,7 köbméter gázt – az alapfogyasztás hatósági ára és a piaci ár különbségének 35 százalékával növelt hatósági áron – jogosultak vásárolni (B tarifa). A következő 14 kWh elektromos áram (összesen 51,7 kWh/fő/hó kedvezményes áram) és 6,7 köbméter gáz (összesen 26,6 köbméter kedvezményes gáz fejenként és havonta) után a hatósági ár és a különbözet hatvan százalékával növelt tarifát (C tarifa) fizetnek, efölött pedig a piaci árat.
A rendszer, miközben minden, erre jogosan igényt tartó háztartás számára biztosítja a kedvezményes áron való hozzáférést egy „energia-alapcsomaghoz”, egyúttal ösztönöz az energia megtakarítására, a takarékosságra és az energiahatékonysági beruházásokra. Mindemellett a támogatásokat a valóban rászoruló háztartásokra koncentrálja, és a magasabb jövedelmű háztartásokat is kiemelten érdekelté teszi az energiahatékonysági lépések megtételében és az energiatakarékosságban. A tervezet részeként a nem gázt vagy elektromosságot használó háztartások szociális védelmét a szociális tűzifaprogram kiterjesztésével, a rendelkezésre álló és az önkormányzatok által igényelhető keret (2021-ben ötmilliárd forint) megemelésével javasoljuk elérni, hogy minden háztartás elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű tüzelőanyaghoz jusson hozzá. A megfelelő minőségű tűzifa biztosítása, valamint a lignit és szén tüzelőanyagok kiszorítása mellesleg az országban egyre súlyosabban jelentkező légszennyezettségi válság megoldásához is hozzájárulhat.
Meggyőződésünk, hogy hosszú távon az ország zöldátállása elkerülhetetlen, ez azonban csak akkor lehet sikeres, ha ez a zöldfordulat szociálisan is igazságos.
Egy ilyen igazságos zöldfordulat az energiahatékonysági programokon túl a megújuló energiaforrások alkalmazása, a közlekedés, a víz és erdőgazdálkodás, a mezőgazdaság vagy a munkahelyteremtés és a gazdaságfejlesztés területén is a klíma – és szociális szempontok összehangolását igényli. Kutatásunk keretében az e területeken szükséges szakpolitikai intézkedésekre vonatkozóan is fogalmazunk meg javaslatokat. Az energiaköltségek kérdése azonban mindenképpen megkülönböztetett figyelmet érdemel, nem csupán az elmúlt hónapok energiapiaci fejleményeinek fényében, hanem annál a ténynél fogva is, hogy ezek teszik ki a szociálisan hátrányos helyzetű háztartások kiadásainak egyik meghatározó szeletét. A fogyasztástól függően sávos és szociális rászorultsági alapú „energia-alapcsomagra” épülő javaslatunk alkalmas lehet a szociális és a fenntarthatósági szempontok olyan módon történő kombinálására, hogy úgy biztosítsuk a minimálisan szükséges energiamennyiséghez való hozzáférést a leginkább rászoruló honfitársainknak, valamint a sávosan csökkenő támogatást a további fogyasztáshoz a jövedelem növekedésével párhuzamosan, hogy közben rendkívül erősen ösztönözzük az energiahatékonysági beruházásokat, azok megtérülési idejét radikálisan csökkentve a jelenlegi helyzethez képest.
1. Egy háztartási fogyasztóra a KSH szerint havi 180 kWh fogyasztás jut átlagosan. Lásd: Gázés villamosenergia-felhasználás, https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_zrk007c.html
Egy háztartásban átlagosan 2,6 fő él, az egy főre vetített átlagos fogyasztás 69,2 kWh. Ennek negyven százalékát, 27,7 kWh-t tekintjük fejenkénti alap energiacsomagnak, melyre a kedvezményes alaptarifa vonatkozik. Az átlagfogyasztás és az alapcsomag közti különbség harmada erejéig, 14 kWh/fő mennyiségben a B tarifát, további egyharmadra C tarifát (összesen 51,7 kWh kedvezményes villanytarifa fejenként és havonta), efölött pedig piaci árat fizetnek. Ennek eredményeképpen az egy főre eső átlagjövedelem alatti háztartások az átlagos fogyasztás egyhatoda erejéig fizetnek piaci árat. A jövedelem növekedésével a kedvezményesen elérhető mennyiség az alapcsomagra szűkül, az átlagjövedelem 150 százaléka fölött pedig piaci energiaárakat alkalmazunk. Az egy főre eső átlagos gázfogyasztás ugyancsak a KSH adatai alapján 33 köbméter. Hasonló számítás alapján a gáz alapcsomagja 13,2 köbméter, a B tarifa 6,7 további köbméterre szól, a C tarifa még 6,7 köbméterre alkalmazandó (összesen 26,6 köbméter kedvezményes gáz fejenként és havonta), efölött piaci ár fizetendő.
