A politikai választások számos tudományterület vizsgálódásának tárgyát képezik a politika-, történelem- és jogtudománytól a szociológiáig. A földrajztudomány sem maradhatott ki a sorból: a választási földrajz a politikai földrajz azon területe, amellyel a legtöbb ember találkozik a voksolások eredményeit bemutató térképek formájában. A választási földrajz jellemzően visszatekintő jellegű, a már lezajlott választások kutatásával foglalkozik. A jelen tanulmány a 2018. évi országgyűlési választás eredményeit kívánja az ún. centrális pártrendszer másik két választásával (2010, 2014) összevetni és ezáltal keretbe helyezni. Az elemzés fókuszában a településméret-kategóriák – a falvak, városok, megyei jogú városok, illetve a főváros – pártválasztási, választási részvételi sajátosságai állnak. Az írás a téma komplextitásából és a terjedelmi korlátokból kifolyólag nem lép fel a teljesség igényével, de rá kíván világítani a „harmadik kétharmad” mögött álló egyes, eddig nem tárgyalt tényezőkre, valamint választ keres arra, hogy az idei választás trendbontónak vagy egyenes következménynek számít-e a 2010. és 2014. évi választások fényében.
Centrális és domináns pártrendszer
Csak a 2014. évi választás eredményének ismeretében volt kijelenthető, hogy a magyar pártrendszer szempontjából a 2010. évi országgyűlési választások korszakhatárt jelentettek. A posztszocialista kelet-közép-európai országok tekintetében legstabilabb pártstruktúrát jelentő magyar kétblokkrendszert[1] (vagy rokon értelmű megközelítésben: duális pártrendszert, kvázi kétpártrendszert) felváltotta a centrális pártrendszer, amelyben a Fidesz–KDNP kormányalakításának ténye jellemzően már a választásokat megelőzően eldől, legfeljebb a győzelem mértéke jelent nyitott kérdést.[2] Tartósságából adódóan a centrális erőtér legfontosabb következménye a kormánypártok kiemelkedő mértékű hatalombirtoklása. A centrális erőtér stabilitásának éveit a Fidesz az erőforrásainak maximalizálására használta fel, így többen joggal érezhették a 2018. évi választás eredményének ismeretében, hogy a hazai pártrendszer újabb korszakhatárhoz érkezett. A kormánypártok 2018. évi 47,4 százalékos belföldi listás eredménye Csizmadia Ervin szerint egy domináns pártrendszer létrejöttét jelzi.[3] Fricz Tamás már 2010 tavaszán – a Fidesz első kétharmados győzelmét követően – használta ezt a kifejezést,[4] de természetesen a domináns pártrendszer nem új fogalom a politikatudományban.[5] Kérdés, miként jelenik meg e „korszakhatár” az elemzés tárgyát képező települési adatokban: éles, trendeket bontó határpontként vagy lassú átmenetként, hiszen a centrális pártrendszer stabilitásának következtében beszélhetnek ma egyes elemzők domináns pártrendszerről.
A szavazótáborok belső összefüggéseinek feltárása révén megismerhetővé válnak magának a rendszernek bizonyos sajátosságai is. Feltételezhetjük, hogy egyéb társadalmi egyenlőtlenségekhez hasonlóan az egyes pártok, pártszövetségek vagy éppen a választási részvétel területi egyenlőtlenségei szignifikánsan változtak a földrajzi térben (horizontális térben) és a települési lépcsőben (vertikális térben) az elmúlt három országgyűlési választás összehasonlításában. Ugyanakkor a centrális pártrendszer sajátosságainak következtében a Fidesz–KDNP eredményeit illetően inkább stabilitást feltételezhetünk.
Módszertan
Az elemzés eszköze egy, a szerző által felépített adatbázis, amely az országgyűlési választások eredményeit települési szintű adatok formájában tartalmazza. Az adatbázis a szavazatszámokon, illetve szavazatarányokon túlmenően számos politikai, földrajzi, társadalmi változót, információt tartalmaz, ami a jövőben is számos kutatás elvégzését teszi lehetővé.
Az adatok három csoportba oszthatók: az elsőt a választási részvételi adatok, valamint a pártokra leadott szavazatszámok jelentik. A Nemzeti Választási Irodától származnak a választásra jogosultak, illetve a választáson megjelentek számára településenként, illetve választásonként vonatkozó adatok. Bizonyos esetekben csak a pártlistákra leadott érvényes szavazatok elemzésére kerül sor, a nemzetiségi listákra leadott szavazatokkal csupán a választási részvétel szempontjából szükséges számolni. Az elemzés részvételi aránnyal foglalkozó egysége kizárólag az országgyűlési választások első fordulóját tekinti át 2010-et megelőzően; a pártpreferenciákhoz képest kevésbé változó részvételi adatok szélesebb kitekintést igényelnek, mint a centrális pártrendszer három választása.
Összesen tíz településméret-, illetve jogállás-kategóriát jelöltünk ki, jellegzetességük (főváros, aprófalu) vagy lakónépességük összesített nagysága alapján. A tíz kategória: főváros, megyei jogú városok, 20 000 főnél népesebb városok, 10 000–19 999 fő közötti városok, 10 000 főnél kisebb városok, 3000 főnél népesebb községek, 2000–2999 fő közötti községek, 1000–1999 fő közötti községek, 500–999 fő közötti községek, valamint 500 főnél kisebb lakónépességű községek. A hazai településhálózat, illetve várossá nyilvánítási gyakorlat következtében előfordul, hogy egyes városok kisebb népességűek, mint számos község, nagyközség. Pálháza és Őriszentpéter városok lakónépessége például éppen csak meghaladja az ezer főt, míg Solymár nagyközség több mint tízezer lakossal bír. Ugyanazon jogállás, illetve népességszám mellett is számos különbség adódhat: egy kétezer fős község a Dunántúl bizonyos részein számos központi funkcióval bírhat, mikrotérség központja lehet, míg az Alföldön egy ugyanekkora község adott esetben alig rendelkezik központi funkciókkal.
A második adatcsoport a települések lakónépességéből (1990–2018), állandó népességéből (2011), a legmagasabb iskolai végzettségből (2011) és az összes belföldi jövedelemből (2016) álló nyers, valamint származtatott adatokból tevődik össze. Az iskolai végzettségre vonatkozóan kizárólag a 2011. évi népszámlálás adatsora használható fel.
Az adatbázis harmadik pillérét a településméret-osztályozáshoz használt azonosítók, valamint a területi mintázat vizsgálatához szükséges koordináták adták. A magyarországi településekhez egy „x”, illetve egy „y” tengelyen elhelyezhető földrajzi koordinátát kellett rendelni; a koordináta-rendszer 0,0 értéke Budapest, egy egység elmozdulás mindkét tengelyen egy-egy kilométer távolságot jelöl a valóságban. A települések koordinátái csupán a 2000. évi településhálózatra vonatkozóan álltak rendelkezésre, így a 2000 előtt még egységes települések (például 1990-ben Boglárlelle) esetében a keletkezett két település köztes koordinátáival készültek számítások az 1990-es, 1994-es és 1998-as választásokra, míg a 2000 után létrejött települések esetében annak a koordinátája került be, amelyikből az új település kivált (például Mosonudvar 2018-as választási adata Mosonmagyaróvár koordinátáival szerepel). Az összehasonlító számításokat nehezíti, hogy a települések szétválásai, leválásai stb. csaknem százzal növelték a települések számát 1990 és 2018 között. További probléma, hogy Magyarországon visszás gyakorlat alakult ki a várossá nyilvánításokkal kapcsolatban: a rendszerváltást követően a városok száma több mint kétszeresére nőtt. Bár számos érv felhozható ellene, az elemzés a visszamenőleges adatokat is a 2018-ban érvényben lévő jogállási kategóriával címkézte fel, így elkerülve a több százezer fős szintlépéseket az egyes jogállás-kategóriák között.
Választási részvétel a településméret és a települési jogállás kategóriái szerint
A választási részvétel településméret-kategóriánként való elemzését a 2006-os választásokig bezárólag Bódi Ferenc és Bódi Mátyás végezte el. Tanulmányukban kiszámították az általuk alkalmazott (jelen elemzéstől eltérő) méretkategóriák választási részvételét. A választásokon rendre „hiperaktív” és „hiperpasszív” településeket azonosítottak be, továbbá górcső alá vették az önkormányzati és az országgyűlési választások közötti részvételi különbségeket, így felállítva a falusi társadalmak demokráciadeficitének hipotézisét, miszerint minél kiszolgáltatottabb szociálisan egy település népessége, annál inkább aktív a helyhatósági választásokon, ellenben önmagához mérten passzívabb az országos ügyeket érintő választások alkalmával.[6]
1. táblázat: A választásra jogosultak száma kategóriánként
Adatok forrása: Nemzeti Választási Iroda, KSH
Az 1. táblázat célja, hogy áttekintést nyújtson a jellemző településméret-kategóriák választásra jogosult népességének számáról. Az ötszáz főnél kisebb lakónépességű községek ma már a települések több mint egyharmadát adják, választójoggal rendelkező népességszámuk azonban negyedmillió alatt marad; számuk és jellegzetességeik miatt feltüntetésük külön kategóriaként indokolt.
A választási részvételi hajlandóság témakörének kutatása hazánkban kiemelten fontos, mivel a politikai intézmények iránt bizalmatlan magyar választó a politikai részvétel számos lehetséges formáját – például tüntetésen, gyűlésen való részvételt, aláírásgyűjtést stb. – tekintve inaktív; az egyetlen tömegeket mozgató politikai eseményt Magyarországon a választások jelentik. Kern Tamás és Szabó Andrea szerint[7] a magyar társadalom mintegy 60 százaléka teljesen passzív, azaz nincs szervezeti kötődése, és nem folytatott semmiféle közéleti aktivitást az elmúlt években. A politikai részvétel más formái tehát csekély mértékben jellemzőek a magyar társadalomra.
2. táblázat: A listákra leadott érvényes szavazatok aránya a választásra jogosultak százalékában
Adatok forrása: Nemzeti Választási Iroda, KSH
A legmagasabb részvételt mindhárom választás alkalmával Budapesten regisztrálták, ez a rendszerváltás utáni első országgyűlési választás óta változatlan. A főváros 2010-től 5,4–7,1 százalékponttal a magyarországi részvételi átlag felett teljesített, ugyanúgy, mint a centrális pártrendszer létrejötte előtt. A megyei jogú városok mindegyik parlamenti szavazás alkalmával az országos átlagot meghaladó arányban járultak az urnákhoz, 2010-től azonban a különbözet folyamatosan nőtt, +1,3 százalékpontról +2,5 százalékpontra. Alacsonyabb bázison ugyan, de a húszezer főnél népesebb városok is egyre jelentősebb mértékben felülreprezentáltak, mint 2010-et megelőzően, amikor részvételük megegyezett az országos részvételi adattal vagy akörül egy százalékpontos terjedelemben szóródott. A legkisebb arányban a 2002-es választásokig a nagyobb községek vagy a tízezer fő alatti városok lakói járultak az urnákhoz; ez a trend 2010-ben megtört, azóta folyamatosan az ezer és kétezer fő közötti falvakban van a legalacsonyabb részvétel.
2014-ben, illetve 2018-ban a tízezer főnél kisebb lakónépességű városok kategóriájától egészen az 500–999 fős községekig bezárólag a települések átlaga jelentősebb mértékben, 3,2–5,0 százalékponttal elmaradt az országos részvételtől. Ha a 2018. évi országos átlaghoz mért különbségüket összevetjük a 2014. év ugyanezen részvételi adatával, akkor az aktivitási deficit tekintetében stagnálás tapasztalható. A 3. táblázat megmutatja, hogy az egyébként 3,2–5,0 százalékponttal átlag alatti részvételt produkáló, 5–9. sorszámú kategóriák 8,1 és 8,7 százalékpont között növelték a választási részvételüket. A kormánypártok harmadik kétharmadának okait a községek és kisvárosok átlaggal együtt növekvő részvételében kell keresni; mint látni fogjuk, itt bővült leginkább arányaiban is a Fidesz támogatottsága. 2014-hez képest magasabb részvételi bázison (2018-ban 68,9 százalék) elviekben átlagtól jobban elmaradó részvételre számíthattunk volna e települések lakói részéről. Közel hárommillió választásra jogosult személy ugyanúgy legalább nyolc százalékpontot javított a részvételi arányán, mint az országos átlag. Ez csekély mértékű különbségnek tűnhet, de a Fidesz győzelme szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható. A kormánypártok eredményesen szólították meg az itt élőket, amit sikeres mozgósítás követett.
3. táblázat: Az érvényes pártlistás szavazatok arányának változása a választásra jogosultak százalékához képest (százalékpont)
Adatok forrása: Nemzeti Választási Iroda, KSH
Az elemzésbe vont legkisebb népességű, de jellegzetes kategóriát az aprófalvak jelentik. E községek száma a népességfogyás, valamint a negatív vándorlási mérleg következtében nő, évről évre több település népességszáma esik ötszáz fő alá. Az 1990. évi választás bázisértéket jelent, s már 1994-től megfigyelhető az aprófalvak részvételi arányának esése az országos részvételi átlaghoz mérten – utoljára 2002-ben jártak az országos átlag felett. A 2018. évi választáson ez a trend továbbra is érvényesült: míg 1990-ben és 1998-ban az aprófalvak 4–5 százalékponttal járultak az országos részvételi átlagot meghaladóan az urnákhoz, addig 2018-ra már 2,8 százalékponttal az alá kerültek.
1. ábra: Pártlistás részvételi arány a választásra jogosultak százalékában (Az 1990. évi adatok az első fordulóra vonatkoznak)
Adatok forrása: Nemzeti Választási Iroda, KSH
Az 1. ábra 1990. évi adatsorát tekintve a települési lépcső két végpontja, Budapest és az aprófalvak között U alak rajzolódik ki, ami számos írásban megjelenik, például Kmetty Zoltánnál,[8] valamint Angelusz Róbert és Tardos Róbert több publikációjában. A centrális pártrendszerben lezajlott választások során ez az U alak csaknem teljesen eltűnt, a kisebb községek országos részvételi arányhoz viszonyított csökkenésének következtében.
A rendelkezésre álló adatok alapján választásról választásra nyomon követhető az ötszáz főnél kisebb lakónépességű községek választási részvételének visszaesése az adott választási év országos részvételi átlagához képest. Az Észak-Dunántúl községei magasan meghaladták az 1990. évi országos átlagot, 2018-ra azonban már csak Zala megye őrségi területein maradt meg a nagyobb, egybefüggő, a részvételi átlag felett teljesítő településcsoport – az átlagnál magasabb reprezentációval rendelkező községek nagyobb számban csak a Nyugat-Dunántúlon találhatók. A korábban az átlagot legalább 1,2-szeresen meghaladó, a Balatont északról határoló öv, Nógrád megye központi területe, Észak-Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati része, valamint Szatmár már átlagos részvételűnek tekinthető. A Dél-Dunántúl kistelepülései kisebb arányban mentek el az első demokratikus választásokra; részvételi deficitjük 2018-ra tovább erősödött. Az egykori Tolna és Baranya megyei sváb vidék községeinek átlag feletti részvételi aránya 2014-re szintén átlag alá csökkent. Az ezredfordulón Angelusz Róbert és Tardos Róbert (ha nem is dél-dunántúli településen) a sváb örökségnek a részvételt esetlegesen pozitívan befolyásoló hatását észlelték.[9] Mára ez a hatás is csekélyebb mértékű.
Összegezve a vizsgált településméret-kategóriákat, trendszerűség több esetben is megfigyelhető az elmúlt három, a Fidesz által dominált választás idején. A 2018. évi, magas részvétel mellett lezajlott, megerősödött Fideszt hozó választás a részvételi adatok terén valójában inkább folytonosságot mutatott: sem a centrális pártrendszer választásai (2010, 2014), sem a 2018-as választás nem hozott jelentős átrendeződést a választási részvétel és a településméret összefüggéseiben. Amennyiben a körülmények nem változnak jelentős mértékben, a tapasztalt folyamatok alapján az ezer, esetleg kétezer főnél kisebb népességű falvak reprezentációjának további csökkenésével érdemes számolni a következő országgyűlési választás alkalmával. Fontos tanulság, hogy vannak olyan társadalmi folyamatok – például az aprófalvak választási részvételének az országos átlaghoz viszonyított csökkenése –, amelyeket a választási kampányok hatásai sem írnak felül.
A kormánypártok választási eredménye a településméret és a települési jogállás kategóriái szerint
2010-ről 2014-re a Fidesz leginkább a megyei jogú városokban és az ezer főnél kisebb népességű községekben esett vissza. Négy évvel később népszerűségét 3,9 százalékponttal növelte, ám ez a magasabb részvétel következtében közel félmillióval több belföldi listás voksot jelent. A kormánypártok egyedül a fővárosban rontottak a szavazati arányukat tekintve, de ez is mintegy 23 500 darabos bővülés 2014-hez képest. A megyei jogú városokban, illetve a tízezer főnél népesebb két városi kategóriában 3,0–3,5 százalékponttal, saját átlaga alatt erősödött a Fidesz. A legnagyobb növekményt a kétezer főnél kisebb lakónépességű községekben érték el, +7,7–8,3 százalékpontot.
4. táblázat: A Fidesz–KDNP listás szavazataránya az érvényes pártlistás voksok százalékában
Adatok forrása: Nemzeti Választási Iroda, KSH
A belföldi érvényes listás szavazatok száma közel hatszázezerrel nőtt, ebből csaknem félmilliót a Fidesz növekménye tesz ki. Azt, hogy milyen jellemzőkkel (életkor, iskolai végzettség, jövedelem stb.) bíró emberek fordultak a kormánypártok felé, sokféle módon lehet vizsgálni. A Fidesz leginkább a kisebb településeken erősödött; a választások előtt, majd azt követően is gyakran jelentek meg olyan híradások, videók, „az utca emberével” készült beszélgetések, amelyek arra utaltak, hogy az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők körében lettek népszerűbbek a kormánypártok. Az ezt megelőző választásokkal foglalkozó tanulmányok összességében arról számoltak be, hogy a pártok támogatottsága mögött az iskolai végzettség egyre kisebb magyarázóerővel bír Magyarországon. 2018-ban azonban feltételezhető, hogy ez a folyamat megállt vagy visszájára fordult a Fidesz esetében. Éppen ezért érdemes a kormánypártok által településenként, listán elért (százalékos) eredmények együttmozgását összevetni a legalább érettségizett felnőtt népesség arányával. Az 5. táblázat korrelációs értékei a 2014. évi voksolásra vonatkoztatva gyakorlatilag semmiféle vagy csak igen gyenge együttmozgást mutatnak a Fidesz támogatottsága és az érettségizettek aránya között. 2018-ra a helyzet megváltozott: az aprófalvakat leszámítva mindegyik csoportban közepes erősségű kapcsolat figyelhető meg.
5. táblázat: A Fidesz–KDNP-re leadott listás szavazatok arányának és a legalább érettségizett népesség arányának korrelációs értékei
Adatok forrása: Nemzeti Választási Iroda, KSH
A 2014-es adatsorokat vizsgálva a 4–6. kategóriák eredménye érvénytelen a magas p érték következtében. A magas p értékű, ugyanakkor nagyon csekély mértékű korreláció esetében valószínű, hogy az észlelt összefüggés csupán véletlen egybeesés következménye. A közepes és nagyobb városok kategóriáit (1–3.) alacsony elemszámuk miatt nem lehetett vizsgálni. Budapest kerületeivel kapcsolatban viszont tudjuk, hogy a legmagasabb iskolázottsági és jövedelmi adatokkal rendelkező kerületekben volt a legerősebb a Fidesz; a korrelációs értékek alapján feltételezhető, hogy országosan ez másként alakul. A korrelációs együtthatók mindössze a két vizsgált változó közötti lineáris kapcsolat szorosságát mutatják. A korrelációs együttható értéke +1 és -1 között alakulhat, +/-0,3-es és +/-0,7-es szint között már közepes erősségű együttmozgásról beszélhetünk.
Mivel az összes kapott korrelációs együttható negatív, elmondható, hogy 2018-ban közepes erősségű, ellentétes irányú együttmozgás van a Fidesz–KDNP listás szavazataránya és a legalább érettségizett felnőtt népesség aránya között; magasabb fideszes listás szavazatarány jellemzően gyengébb iskolázottsági adattal párosul. A korrelációs együttható nem ad választ arra, hogy melyik változó befolyásolja inkább a másikat vagy milyen okok húzódnak meg a kapcsolat hátterében. A válaszadásban segíthet, ha a megfelelően nagy elemszámú kategóriákat több részre osztjuk az iskolai végzettség mentén. Az ún. kvartilis módszerrel négy csoport képezhető, mindegyik egyenlő számú települést tartalmaz. Az első negyedet a legalacsonyabb érettségizett aránnyal bíró települések jelentik, a második negyed utolsó települése az, amely az érettségizettek mediánértékét adja, a negyedik negyedbe pedig a legmagasabb érettségizett hányaddal bíró települések kerültek.
6. táblázat: A Fidesz–KDNP-re leadott listás szavazatok aránya településméret-kategóriák és a legalább érettségizett felnőtt népesség aránya szerint
Adatok forrása: Nemzeti Választási Iroda, KSH
Az adatokból kitűnik, hogy 2014-ben a Fidesz támogatottsága a legkisebb érettségizett aránnyal rendelkező településeken alig volt magasabb, mint a leginkább iskolázott településeken. A legalább tízezer fős városokban nincs is egyértelmű összefüggés, biztosabbnak az 500–999 fős községek, valamint a 2000–2999 fős falvak adata nevezhető. További érdekesség, hogy a Fidesz csökkenése több kategóriában (kétezres falvakban, kisebb községekben) nem lépcsőzetes; a legalacsonyabb érettségizett arányú települések utáni kategória több százalékponttal alacsonyabb értékű Fidesz-szavazatarányt mutat, de a 3., 4. kategóriáknál ilyen mértékű csökkenés már nincs.
2018-ban jelentősen megnőttek a különböző településméreteken belül észlelhető különbségek. Fontos leszögezni, hogy nincs olyan csoport, ahol a kormánypártok szavazataránya csökkent volna 2014-hez képest. A 2014. évi választással ellentétben 2018-ban a Fidesz támogatottságának kategóriákon belüli ütemes csökkenése figyelhető meg a legalább érettségizett népesség növekvő arányával párhuzamosan. Ez alól csupán az aprófalvak képeznek kivételt, ahol csak 1. és 2. negyed között van jelentős különbség a szavazatok arányát tekintve. A 6. táblázat bontásai tehát igazolják a fordított irányú együttmozgást a Fidesz támogatottsága és az érettségizettek aránya között.
A 2000–2999 fős községek példáján: a legkisebb érettségizett hányaddal bíró településeken a Fidesz az érvényes listás szavazatok 63,3 százalékát szerezte meg, míg ebben a kategóriában a legmagasabb érettségizett arányú településeken 49,4 százalékot kapott. Az egyes méretkategóriákon belül a legalacsonyabb érettségizett népességi aránnyal bíró településeken 6,8–13,9 százalékponttal magasabb a Fidesz támogatottsága a legmagasabb érettségizett hányadú településekhez képest. A legcsekélyebb különbség a tízezer főnél kisebb városokban (6,5 százalékpont), illetve az ötszáz főnél kisebb falvakban (6,8 százalékpont) mérhető, míg a legnagyobb mértékű a 2000–2999 fős falvakban (13,9 százalékpont). A különbségek mértéke a települési lépcsőben fordított U alakú görbét ír le.
A legmagasabb iskolai végzettségen túl a jövedelem szerinti vizsgálat is indokolt, erre az „egy főre jutó összes belföldi jövedelem” értéke alkalmas mutatószám, amely a 2016. évre vonatkozóan áll rendelkezésre.
7. táblázat: A Fidesz-KDNP-re leadott listás szavazatok aránya településméret-kategóriák és az egy főre jutó összes belföldi jövedelem szerint
Adatok forrása: Nemzeti Választási Iroda, KSH, NAV
A 2014. évre vonatkozó adatokat vizsgálva a kategóriákon belüli legmagasabb Fidesz-támogatottsági értékek a legalacsonyabb jövedelmi csoportokban találhatók, kivételt ez alól csak a húszezer főnél népesebb városok csoportja jelent. További érdekesség, hogy a 3. és a legmagasabb, 4. jövedelmi halmaz között mindig utóbbiban erősebb a Fidesz, vagyis a nagyon alacsony jövedelmű és a nagyon magas jövedelmű településeken jutalmazták inkább a választók a kormánypártokat.
2018-ra az adatok terjedelme mind a tíz kategóriában megnőtt, de a jövedelmi adatok terjedelmei kisebbek, mint az iskolai végzettségre vonatkozóké (6. táblázat). Egyetlen olyan csoportot lehet találni, amelyben a Fidesz gyengébb, mint a 2014. évi választások idején, ez a magas jövedelmű, húszezer főnél népesebb városok köre. Mindegyik kategórián belül a legalacsonyabb jövedelmi csoportban a legerősebb a Fidesz. A kétezernél kisebb lakosságú településeknél megfigyelhető, hogy a harmadik jövedelmi halmazhoz képest a negyedikben erősebbek a kormánypártok, vagyis a kisebb településeken a nagyon magas és a nagyon alacsony jövedelemmel rendelkezők inkább szavaznak a Fideszre.
Fontos leszögezni, hogy a jövedelem és az iskolai végzettség egymást is magyarázza, ezért szükséges a kettő kombinációjából álló, de még megfelelően nagy elemszámú halmazokat is keresni. Ez az eddig tárgyalt tíz kategória példáján már nem lehetséges, települési jogállás szerint azonban még értékelhetők a városok, illetve a községek. Azokban a községekben, amelyek végzettség szempontjából az alsó háromnegyed részbe esnek, a jövedelem növekedésével párhuzamosan a Fidesz eredménye csökken a legfelső jövedelmi kategóriáig, majd ott 2,5–5 százalékponttal megemelkedik. A legmagasabb érettségizett felnőtt aránnyal bíró falvakban a jövedelem növekedésével párhuzamosan csökken a Fidesz eredménye, de még ebben a kategóriában is 51,4 százalékot (!) ért el. Azokban a városokban, amelyek végzettség szempontjából az alsó két negyedbe esnek, a jövedelem növekedésével a Fidesz eredménye lényegében nem változik, trendszerűség nem mutatható ki. A harmadik végzettségi negyedben a jövedelem emelkedésével a Fidesz eredménye csökken a legfelső jövedelmi kategóriáig, ahol 4,3 százalékponttal megemelkedik. A leginkább iskolázott negyedben a Fidesz eredménye a jövedelem növekedésével csökken, 43,8 százalékra. Ennek a további bontásnak vannak hátrányai, következtetéseket csak korlátozottan érdemes belőle levonni, mivel a kettős bontásban nem feltétlenül egyenletesen szóródnak a települések értékei.
A választási kampány során a média sugalmazásai szerint a Fidesz az alacsonyabb végzettségűek, a szerényebb jövedelemmel bírók és az idősek körében lett népszerűbb. Az eddig tárgyalt adatok alapján az első állítás igazolható, a második részben igazolható. A harmadik esetében az 5. táblázathoz hasonló módon elvégzett korrelációs számítások cáfolják a következtetést. A hatvanéves és idősebb népesség településenként vizsgált aránya nem mutatott pozitív irányú kapcsolatot a Fidesz támogatottságával. Lehet, hogy a Fidesz népszerűbb lett az idősek körében, ám ahol az idősek is rá szavaztak, ott más korcsoportokban is jól teljesített. Az ország legszegényebb, legkisebb arányú idős népességgel rendelkező, gyakran roma népesség által lakott településein a Fidesz 60–100 százalékos eredményt ért el.
Konklúzió
A harmadik kétharmadot hozó 2018. évi választás többek szerint korszakhatárt jelentett a hazai pártrendszer szempontjából, így az utóbbit centrális pártrendszer helyett inkább domináns pártrendszerként érdemes definiálni. A választás tétjének, témáinak, a szavazótáborok átalakulásának, valamint a választási részvétel növekedésének szempontjából a 2018. évi akár ún. kritikus választásnak is tekinthető. A választási részvétel települési lépcsőben való alakulását tekintve azonban 2018 nem hozott gyökeres fordulatot: az 1990-es évek óta megfigyelhető jellemzők, folyamatok – például a magas budapesti részvétel vagy az aprófalvak választási részvételének országos részvételi átlaghoz viszonyított csökkenése – ismét érvényesültek.
A Fidesz táborának képe megváltozott; a párt erősödése jelentős mértékben a kisebb népességű, összességében szegényebb és alacsonyabb iskolai végzettségi adatokkal rendelkező településeken élőknek tudható be. A nem megyei jogú városokban, illetve a községekben egyértelmű, ellentétes irányú összefüggés van a Fidesz támogatottságának alakulása és a legalább érettségizett népesség aránya között. A magasabb fideszes listás eredmény általában gyengébb iskolázottsági adattal párosul. Ez az összefüggés az egyes településméret-kategóriákon belül is rendre megfigyelhető. Maga a jelenség új, a 2014. évi választáson nem vagy lényegesen csekélyebb mértékben érvényesült. Az egy főre jutó összes belföldi jövedelem tekintetében már árnyaltabb a kép, de igaz az az állítás, hogy egy adott méretkategórián belül a szegényebb településeken a legerősebbek a kormánypártok. A harmadik sztereotípia, amely az idősek körében tapasztalható felülreprezentáltsággal köti össze a Fidesz jó szereplését, a településlépcsőt vizsgálva egyértelműen nem igazolható.
A Fidesz kistelepüléseken való megerősödése komplex folyamat. Okai lehetnek a javuló jövedelmi viszonyok, az elmúlt esztendőkben – jellemzően EU-s társfinanszírozással – megvalósuló helyi beruházások, a lokális médiaviszonyok megváltozása, a tájékozódás lehetőségeinek szűkülése, a koránypártok tudatos stratégia mentén való építkezése, a kiszolgáltatottság, a félelem, a különböző társadalompszichológiai hatások vagy éppen az ellenzékieknél ismertebb fideszes politikusok, véleményvezérek helyben végzett politikai munkája.
Az ellenzéki pártok feladata, hogy az említett jelenségeket felismerjék, majd politikájukat következetes stratégia mentén folytassák. Több megközelítési mód is létezhet: dönthet úgy egy párt, hogy lehetőségeit, szervezetét ismerve kizárólag nagyobb városokban építkezik, csak bizonyos társadalmi és életmódcsoportokat céloz meg, első hallásra a „kisebb ellenállás felé halad”. De dönthet úgy is, hogy felállít egy széles rétegek számára érzelmi azonosulásra lehetőséget biztosító, koherens világképet, a közéleti témákban ennek megfelelő valóságértelmezést ad, amelyet eljuttat a „vidéken” élők számára is, igyekezvén őket a személyüket is követlenül érintő ügyek mentén mozgósítani. Ehhez azonban az adott politikai erőnek világos válaszokat kell adnia azokra kérdésekre, hogy: „Kik vagyunk mi?”; „Kiket képviselünk?”; „Kik az ellenfeleink?” stb.
A 2019. évi önkormányzati választások szempontjából az első megközelítési mód javallott, de a „vidékre” való fókuszálás sem lehetetlen feladat, ugyanis feltételezhető, hogy a tárgyalt kormánypárti szavazói növekmény jelentős részben nem elkötelezett, rendszeresen „politikát nem fogyasztó” rétegeket tartalmaz. Az ő megszólításuk könnyebb, mint az összességében magasabb végzettségi átlaggal rendelkező politikafogyasztóké, akik nagyobb eséllyel az idejüket, érzelmeiket a politika oltárán feláldozó, merevebb álláspontokkal rendelkező „drukkerek” közé tartoznak. Az ország egyik legszegényebb települése Csenyéte, ahol 2014-ben a baloldali összefogás kapta a szavazatok 81 százalékát, most viszont 79 százalékot ért el Fidesz. A pártpreferenciák tehát jelentős mértékben változhatnak ezeken a településeken. Amit biztosan állítani lehet, hogy rossz stratégia az, amikor nincs stratégia; enélkül ugyanis az ellenzéki pártok vesszőfutása megállíthatatlanul folytatódni fog.
JEGYZETEK
[1] Enyedi Zsolt, A befagyott felszín és ami alatta van. A 2006-os választás és a magyar pártrendszer = Parlamenti választás 2006. Elemzések és adatok, szerk. Karácsony Gergely, Demokrácia Kutatások Magyar Központja, Medián, Budapest, 2006, 204–228.
[2] Tóth Csaba, Török Gábor, Az új pártrendszer = Társadalmi riport 2014, szerk. Tóth István György, Kolosi Tamás, Tárki, Budapest, 2014, 519–539.
[3] Csizmadia Ervin, Domináns pártrendszer: miért ismétlődik Magyarországon?, PTI Blog, 2018. október 19., https://politologia.tk.mta.hu/blog/2018/10/dominans-partrendszer-miert-ismetlodik-magyarorszagon.
[4] Fricz Tamás, Új korszak kezdődött Magyarországon, Mno.hu, 2010. április 23., https://mno.hu/migr_1834/uj_korszak_kezdodott_magyarorszagon-229549.
[5] Vö. Sartori, Giovanni, Parties and Party Systems: A Framework for Analysis, Cambridge University Press, Cambridge, 1976.
[6] Bódi Ferenc, Bódi Mátyás, Hol vannak a választók?, Politikatudományi Szemle, 2011/1., 51–74.
[7] Kern Tamás, Szabó Andrea, A politikai közéleti részvétel alakulása Magyarországon, 2006–2010 = Részvétel, képviselet, politikai változás, szerk. Tardos Róbert, Enyedi Zsolt, Szabó Andrea, Demokrácia Kutatások Magyar Központja, Budapest, 2011, 17–56.
[8] Kmetty Zoltán, Diskurzusok, nexusok és politikai részvétel. A politikai hálózatok és a politikai diskurzus szerepe a részvételben és a tömbösödésben, doktori disszertáció, 2013.
[9] Angelusz Róbert, Tardos Róbert, Szakmai beszámoló a Részvételi egyenlőtlenségek kapcsolathálózati-kontextuális tényezői, az egyéni és ökológiai hatások együttes megközelítése című T026033 sz. 1998–2001. OTKA-kutatásról, kézirat, 2001, http://www.socialnetwork.hu/cikkek/tardosOTKA01.htm.
