Az automatizáció lehetséges politikai következményei
A híres fizikus, Stephen Hawking hagyatékából kerültek elő olyan feljegyzések, amelyekben Hawking az emberiség jövőjével kapcsolatban igyekszik spekulatív állításokat megfogalmazni.[1] Többek között azt jelzi előre, hogy a genetika fejlődése következtében könnyen lehet, hogy pár évtizeden belül „szuperemberek” jönnek létre. Hawking beszél arról, szerinte milyen politikai problémákat jelenthet mindez, és azt vetíti előre, hogy a „sima” emberek nem tudnak majd versenyezni a szuperemberekkel, ezért egy idő után akár ki is halhatnak.
Hawking gondolatmenete tipikusnak mondható azokra nézve, akik a jövőt elsősorban technológiai vagy természettudományos megközelítésben elemzik: sokszor úgy vélik, a jövő tele lesz technológiai innovációkkal, az esetleges politikai nehézségeket pedig a technológiailag versenyképtelenek eltűnése oldja majd meg. Az emberiség történelme azonban nagyon más kimenetet sugall. Bármiféle „szuperemberek” megjelenése könnyen e szuperemberekre lehetne a legveszélyesebb – hiszen az emberiség első reakciója valamilyen idegen közösség megjelenésére általában a kirekesztés vagy az üldözés. Mindez egy demokratikus keretrendszerben azt jelenti, hogy a szuperember-ellenesség nyerő választási stratégia lehetne, míg a szuperember-pártiság legfeljebb a parlamentbe kerülést jelenthetné egy adott politikai erő számára. A szuperemberek így alighanem csak a szuperember-jogvédő szervezetekre és más NGO-kra támaszkodhatnának – nem ők jelentenék a veszélyt, hanem ők lennének veszélyben a velük szemben álló társadalmi többséghez képest.
E – talán csak részben megmosolygtató – példa arra igyekszik rávilágítani, mennyire hiányzik a jövővel kapcsolatos technológiai diskurzusokból azok politikai dimenziója. Kutatások, elemzések és projekciók sokasága szól arról, milyen technikai változásoknak nézünk elébe, és e változások gazdasági hatásait is sokan elemzik. Ám az esetleges politikai hatások felderítése rendre elmarad.
Történik ez dacára annak, hogy a múlt nagy társadalmi-gazdasági változásai rendre hatalmas politikai átalakulásokkal jártak együtt. Az első ipari forradalom – amely a 18–19. században az első gépek megjelenése révén iparosodáshoz és urbanizációhoz vezetett – teljesen átalakította nemcsak az érintett országok, de az egész világ politikai viszonyait. Európában megszűntek a feudális viszonyok, megerősödött a polgárság és megjelentek az annak érdekeit képviselő pártok: megindult a demokratikus pártverseny, amely ekkoriban többnyire konzervatív-liberális ellentétet jelentett. Európa és Észak-Amerika pedig ekkor váltak a világ vezető hatalmaivá. A második ipari forradalom – amely a 19–20. század fordulóján zajlott és a tömegtermelés megjelenéséhez vezetett – létrehozta az ipari munkásságot és pártjait, a szocialista és kommunista pártokat, az osztálykonfliktusokat helyezve a politikai viták középpontjába. A harmadik ipari forradalom – melyet digitális forradalomként is említünk, és amely a 20. század utolsó harmadában zajlott – közrejátszott a kommunista világrendszer bukásában, a jobboldali gazdaságpolitika nyugat-európai és amerikai térnyerésében, valamint a ma ismert, fragmentáltabb pártrendszer kialakulásában.
A jövő technológiai változásai elhozhatják a negyedik ipari forradalmat, melynek középpontjában az adatalapú információk terjedése, a technológiák összekapcsolódása és a mesterséges intelligencia fejlődése áll. Az eddigi, hasonlóan nagy változások logikájából kiindulva gyökeres társadalmi – és ezzel összefüggésben politikai – változásokra számíthatunk ezen újabb ipari forradalom hatására.
Jelen írás arra vállalkozik, hogy hozzájáruljon az e változások politikai következményeivel kapcsolatos elemzések megindításához. Ebből a jellegből adódóan sokkal inkább kérdések és problémák felvetése várható, mintsem kész válaszok megfogalmazása. Az írás elején a negyedik ipari forradalom hatásairól, majd ennek vélelmezett politikai következményeiről és a belőle fakadó konfliktusokról lesz szó. Ezt követően a magyar pártok álláspontját elemzem, kitérve a témában rejlő lehetőségekre – és egyben a hazai pártok felkészületlenségére.
Technológiai változások és percepciók
A technológiai változások akkor bírnak politikai következményekkel, ha a társadalom nagy részét érintik és világosan azonosítható hatást gyakorolnak. Vagyis nem minden technológiai változást érez meg a politikai rendszer. A leginkább „határtechnológiaként” azonosítható változások az élet minden területét átformálhatják,[2] de többségük csak egy-egy konkrét csoportot érint közvetlenül, így nem bír rendszerátalakító hatással. E technológiák társadalmi hatásait érdemes egy kétdimenziós függvény formájában elképzelnünk, amelynek két tengelye a hatás kiterjedtsége, illetve konfliktusos jellege.
Mivel a konkrét technológiai felfedezéseket nem ismerjük, itt csak példákat hozhatnunk ezekre a jelenségekre – ám e koordináta-rendszerben potenciálisan bármilyen későbbi innovációt elhelyezhetünk. A hatás kiterjedtsége arra utal, hogy az emberek mekkora arányát érinti rendszeres, napi szinten egy-egy változás. Bizonyos változásokkal csak a legritkább esetben találkozunk: tipikus példája ennek az egészségügy, ahol a legmodernebb gyógymódokra szerencsés esetben csak nagyon keveseknek és nagyon ritkán van szükségük. A harcászati változások – önirányító drónok és robotfegyverzetek – szintén csak extrém esetben érintik majd az emberek többségét közvetlenül. Ezzel szemben a tömegkommunikációs változások szó szerint mindenkit érinthetnek, ahogyan többek között az internet elterjedése is átformálta mindennapjainkat.
A politikai életet azok a társadalmi változások alakítják át, amelyek valamilyen konfliktushoz kapcsolódnak, s annál jobban és tartósabban, minél inkább olyan konfliktusos terület jelentkezik, amely a mindennapi életet befolyásolja. Az internet elterjedése például jellemzően konfliktusmentes maradt, ezért pártpolitikai hatása alig volt. Eleinte a közösségi médiumok megjelenése is depolitizált jelenségnek tűnt, ám mára e terület erősen konfliktusossá vált a gazdasági koncentráció, a sajtószabadságra gyakorolt változások és a manipulációs lehetőségek okán. Mindehhez érdemes hozzátenni, hogy a politikai szereplők komoly autonómiával rendelkeznek a konfliktusterületek meghatározásában: a politika akár marginálisnak tűnő kérdésekből is kreálhat érték- vagy ideológiai konfliktusokat. Ezért például vélelmezhetjük, hogy a humán génmanipuláció akkor is komoly konfliktusokhoz vezet, ha rövid- vagy középtávon az embereknek csak egy elenyésző kisebbségét érinti majd.
A sok embert érintő területek között akadnak olyanok, amelyek szinte biztosan politikai konfliktusokhoz vezetnek – ahol a politikai aktorok nem tudnak nem reagálni. Ezek közül ma messze legfontosabbnak az automatizáció tűnik, amely így tökéletes példája annak, milyen konfliktusvonalak kialakulására és milyen politikai alternatívák megjelenésére érdemes számítani a technológiai változások következtében.
Az automatizáció terjedése azért jelenti az egyik legfontosabb technológiai problémát, mert a munkahelyek megszűnése potenciálisan mindenkit érinthet. Bár minden új technológia megjelenése jár valamilyen munkaerőpiaci következménnyel, a negyedik ipari forradalom az első olyan léptékű változás a történelemben, amely akár minden ma ismert munkát feleslegessé tehet. Nincs konszenzus abban, valójában a munkahelyek hány százalékát érinti majd az automatizáció. A PricewaterhouseCoopers egyik alapos elemzése tizenöt éves időtávon azt jósolja, hogy a munkahelyek 35 százaléka lehet az automatizáció áldozata.[3] Az Oxfordi Egyetem által elvégzett, sokat idézett kutatás ennél is magasabbra, 47 százalékra teszi ezt az arányt.[4] Sőt léteznek olyan elemzések is, amelyek az algoritmizálási és öntanulási képességek fejlődése révén még a kreatív és magas szintű döntéshozatali folyamatokban is előrevetítik a robotizációt.[5] A másik végletet az OECD kutatói képviselik, akik a fentieknél sokkal alacsonyabb számokat, 10–14 százalék körüli értékeket tartanak valószínűnek.[6] Ám könnyen belátható, hogy még e legalacsonyabb értékeket elfogadva is nagyon komoly változásokra számíthatunk: ha a konzervatívabb becslésekből indulunk ki, és azzal számolunk, hogy a munkájukat vesztők nagyjából fele képes lesz más területen elhelyezkedni, akkor is 5–7 százalékos munkanélküliség-növekedés a reális forgatókönyv, ami sok országban a munkanélküliség megduplázását jelentené.
Bár a munkahelyek automatizációjának konkrét lefolyását illetően még kisebb a konszenzus, mint abban, pontosan mekkora lesz e folyamat terjedelme, négy általános tendenciát érdemes rögzíteni. Egyrészt ez a folyamat nem minden munkahelyet érint egyformán: a magas hozzáadott értékű, kreativitást és/vagy emberi kapcsolatok menedzselését igénylő tevékenységeket a legnehezebb automatizálni. A reklámtervezők, pszichológusok vagy éppen a politikusok munkája lesz az utolsó, amit robotok végeznek majd – ha egyáltalán eljutunk idáig. Ezzel a következménnyel sokan tisztában vannak – nem úgy, mint a második elemmel: az automatizáció előrehaladása nem függ össze egy szakma társadalmi-gazdasági presztízsével, vagyis nem egyszerűen arról van szó, hogy a ma is jól fizető, magas presztízsű munkák lennének a leginkább védve. A banki elemzők, brókerek vagy éppen a programozók munkáját könnyebb automatizálni, mint az óvónők vagy a gyógytornászok feladatát. Ezzel összefügg a harmadik következmény: az automatizáció növeli, de egyben át is alakítja az egyenlőtlenségek struktúráját. Végül az automatizáció nem egyszeri sokként, hanem elhúzódó folyamatként jelentkezik majd, permanens módon meghatározva a társadalmi és politikai napirendet.
Automatizáció és politikai konfliktusok
Az automatizáció legalább öt olyan konfliktusvonalat hozhat létre, amelyek hatással lehetnek egy-egy ország belpolitikájára, s amelyek mentén a pártok újraértelmezhetik helyüket a pártrendszerben. Az első és legfontosabb azzal függ össze, milyen szabályozási környezet jöjjön létre az automatizáció terjedése kapcsán. A folyamat veszteseinek első reakciója szinte minden esetben a betiltás követelése. Az elkövetkező években az egyik leglátványosabb automatizálással kapcsolatos technológia, az önvezető autók vonatkozásában számíthatunk legelőször konfliktusra: a professzionálisan gépjárművezetésből és közlekedésből élőktől – kamionsofőrök, taxisok, fuvarozók – aligha várható, hogy békésen és politikai ellenállás nélkül fogadják munkahelyeik megszűnését. A várható konfliktus nagyságának érzékeltetéséhez elég arra emlékeztetni, mekkora viták kísérték az Uber terjedését – jóllehet ez az applikáció a vezetésből élőknek csak egy kis körét, a taxisofőröket érintette negatívan. Minél több embert érint negatívan az automatizáció, annál inkább lehet politikai logika abban, hogy valaki az új technológiák terjedésének lassítását vagy akár azok betiltását kezdeményezze. Nagyon fontos itt figyelembe venni az előző részben írtakat: egy idő után nem csak a gyengébb érdekérvényesítési képességű rétegek munkái szűnnek majd meg. Amikor ez a hatás eléri a magasabb keresetű munkavállalókat, az automatizáció megállítását vagy lassítását követelő hangok gyorsan felerősödhetnek.
A második konfliktus a technológiai változások káros hatásainak enyhítésével kapcsolatos állami szerepet érinti. Ez a vita illeszkedik a klasszikus szabad piac kontra állami beavatkozás konfliktusokhoz, azzal a különbséggel, hogy az automatizáció előrehaladtával a természetes szabad piaci folyamatok politikailag sokkal nehezebben védhetők. Elméletileg elképzelhető olyan politika, amely kifejezetten törekszik az automatizáció veszteseinek támogatására és állami erőforrások átcsoportosítására az automatizáció hatásainak tompítása érdekében.
A fenti két konfliktus lényegében a „fogyasztóbarát” liberális vagy konzervatív szemléletet állíthatja szembe a „munkavállaló-barát” baloldali megközelítéssel. A technológiai változásnak azonban lehet kulturális dimenziója is: a változáshoz, a világ gyors átalakulásához való alkalmazkodás maga is könnyen politikai vitatémává válhat. Az egyik legfontosabb kérdés az egyes országok pártjainak alkalmazkodása kapcsán az lehet, vajon a technológiai változáshoz való viszony megmarad-e gazdasági kérdésnek, vagy kitágul egy általános „változáspárti” kontra „változásellenes” törésvonallá.
Ám még e harmadik törésvonal is illeszkedik valahogy a ma ismert vitákhoz. A társadalmi változások azonban új típusú politikai válaszokat is hozhatnak, és akár új politikai erők megjelenéséhez is vezethetnek. Ezen innovatív javaslatok közül ma a feltétel nélküli alapjövedelem a legismertebb; bár a koncepció nem az automatizáció következményeinek kezelésére jött létre, kétségkívül azokra is jelent valamilyen megoldást, mivel hozzájárulhat a felmerülő negatív társadalmi hatások tompításához. Ennél azonban radikálisabb javaslatok is megjelenhetnek. Bizonyos pártok akár szakíthatnának is azzal a megközelítéssel, hogy a társadalom alapja a munka, és a munka pártjai helyett a „szabadidő pártjaivá” válhatnának. A másik oldalon könnyű elképzelni olyan politikai erők megjelenését, amelyek extrém konzervativizmussal viszonyulnának a kérdéskörhöz, és akár radikális technológiaellenes álláspontot vennének fel.
Az ötödik kihívás hangzik a leginkább futurisztikusan, és az esetleg intelligenssé váló gépek emancipációját érinti. Onnantól kezdve, hogy – vélhetően a nem túl távoli jövőben – egyes gépek képesekké válnak saját létükkel tisztában lenni, felvetődik minden olyan kérdés, amely ma főként az intelligens állatok jogait érinti. Az utóbbi években az „állatok emancipációja” hatalmas utat járt be, aminek folytán egyre több országban kaphatnak a nem emberi lények is bizonyos fokú jogi védelmet. Ez egyes intelligens állatoknál esetileg elvezetett már az állatok jogalanyiságának megjelenéséhez is. Ebből a logikából adódik, hogy az intelligens gépek megjelenése kapcsán e gépek tulajdonként való kezelése, a gépek „kikapcsolását” érintő jogi kérdések és általában az önrendelkezés problémái középpontba kerülhetnek. A 19–20. század nagy emancipációs küzdelmei után a robotok emancipációja lehet a 21. század egyik jelentős vitatémája.
Egyetlen olyan konfliktus sincs, amely egyformán érintené a különböző politikai szereplőket: bizonyos ügyek egyik vagy másik politikai oldal számára jelentenek ideális politikai terepet. A menekültkérdés megerősödése az utóbbi évek európai vitáiban a politikai jobboldalt hozta könnyebb helyzetbe, hiszen a választók a legtöbb országban ellenezték a baloldalnak vagy a liberálisoknak – sokszor tévesen – tulajdonított befogadáspárti álláspontot.
A fent körvonalazott konfliktusok minden mai pártcsalád számára komoly kihívást jelentenek, ám nem egyformán érintik azokat. Alapvetően három kérdés határozhatja meg, milyen politikai dinamika adódik majd ezekből a konfliktusokból. Az első azzal függ össze, vajon lesz-e olyan politikai erő, amely kifejezetten a munkahelyüket elvesztő választók érdekében lép fel, és politikai dimenziót ad az automatizációval kapcsolatos, várhatóan tömeges ellenérzéseknek. Ez az álláspont mindenképpen politikai képviseletet követel magának – a fő kérdés az, ki vállalja majd ezt. Az egyes pártcsaládok hagyományait tekintve erre legjobb esélye a baloldalnak lenne: a munkahelyek védelme a technológiai fejlődéssel szemben klasszikus szociáldemokrata álláspont. Ám az utóbbi években a legtöbb baloldali párt centristává, ráadásul kulturálisan erősen liberálissá vált – ebből a pozícióból a modernizációellenesség következetlennek tűnhet. Ha viszont nem a baloldal, akkor vélhetően valamilyen populista vagy radikális erő lesz a munkahelyüket elvesztők képviselője.
A másik kérdés az, lesz-e olyan politikai erő, amelyik központi elemmé tesz valamilyen innovációval kapcsolatos politikai témát. Európában már léteznek erre kísérletek: a cseh Kalózpárt és az olasz Öt Csillag Mozgalom is kiemelt politikai kérdésként kezeli a negyedik ipari forradalom következményeit. Ám a legtöbb párt számára e kérdések ma periférikusak, legfeljebb kiegészítik a „nagy” politikai témáikat.
A harmadik kérdés az egyes pártok általános álláspontja a negyedik ipari forradalom által felvetett témák kapcsán. Az egyes pártcsaládok ideológiai alapállásából nem feltétlenül következik automatikusan valamilyen konkrét álláspont. Talán a liberálisok megközelítése a legkönnyebben kikövetkeztethető: tőlük az automatizáció támogatását, a szabadpiaci mechanizmusok érvényesítését és akár az emancipációs törekvések igenlését várhatjuk. A liberálisok számára ezen álláspontok vélelmezhető népszerűtlensége jelenthet problémát, míg a szociáldemokraták előtt a fentebb jelzett válaszút áll majd. A jobboldal problémája ellenben az lehet, hogyan lehetséges a gazdaságilag hasznos innováció igenlését összhangba hozni a lakosság vélelmezhető idegenkedésével és aggodalmaival.
A magyar pártok és a negyedik ipari forradalom
Ehhez képest a magyar pártok egyelőre csak érintőlegesen és általánosságban foglalkoznak az automatizáció vagy általában véve a negyedik ipari forradalom következményeivel. A 2018-as választási programokat áttekintve[7] a legrészletesebben a Jobbik és a Momentum foglalkozik a kérdéssel – ám a problémák többsége ezeknél a pártoknál is jobbára csak említésszinten szerepel. A Jobbik 2018-as választási programjában külön alfejezet taglalja az automatizáció következményeit.[8] A párt azonosítja, milyen változásokra számít, majd néhány konkrét szakpolitikai javaslatot is megfogalmaz: adókedvezményekkel segítené az IT-szektor fejlődését és komoly forrásokat szánna informatikai ismeretek átadására, valamint a munkavállalók át- és továbbképzésére. Emellett nemzeti kibervédelmi stratégiát is ígér. Az ennek szentelt alfejezet mellett e-szavazásról, e-sport-támogatásról és a mesterséges intelligencia kiemelt használatáról is beszél a jobboldali ellenzéki párt. Nagyon hasonló keretben foglalkozik a technológiai fejlődéssel a Momentum programja: itt is a vállalkozások támogatásáról, az innovációs eszközök adaptálásáról és az oktatási rendszer átalakításáról esik a legtöbb szó.[9] A fő különbség, hogy a Momentumnál érzékelhetően az oktatásra kerül a hangsúly: a digitális világban való eligazodás képességének megteremtése, a virtuális térben működő iskolák kialakítása, az élethosszig tartó digitális tanulás egyaránt szerepelnek a programban.
Más pártok nem szentelnek külön fejezetet a digitális forradalom következményeinek, legfeljebb az egyes szakpolitikák kapcsán tesznek említést a változásokról. Az MSZP–Párbeszéd több programiratában[10] is szerepel a digitális forradalom problémája, ám a pártszövetség leginkább azt rögzíti, hogy „foglalkozni kell” e változással. Az MSZP mintha elsősorban versenyképességi problémának tekintené a digitalizáció jelentette változásokat, amit oktatással kell kezelni; más pártokhoz képest itt nagyobb szerepet kap a szakképzés, illetve a vállalatvezetői képzés. A párt a startup-kultúra támogatását is fontosnak tartja. A téma érintőlegesen szerepel Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti vállalásai között is; itt leginkább olyan praktikus elemek kerülnek említésre, mint a villanyautók támogatása vagy az elektronikus demokrácia elősegítése. A Párbeszéd ezen túlmenően foglalkozik a digitális írástudás egyenlőségének kérdésével is. Szintén nem önálló fejezetben, hanem egyes területekhez kapcsolva jelenik meg a téma az LMP választási programjában, amely beszél többek között e-egészségügyről, digitális oktatásról, okos hálózatokról és önvezető autókról is; ez utóbbi területet „fejlesztőbarát” módon kívánja megközelíteni a párt.[11] A legkevésbé konkrét elképzelések a Demokratikus Koalíció programjában szerepelnek: a DK megtalálná azokat a szektorokat, amelyek révén Magyarország bekapcsolódhat a negyedik ipari forradalomba.[12] A Fidesz nem rendelkezett választási programmal 2018-ban, ám a párt politikájában a negyedik ipari forradalom legfeljebb kiegészítő jelleggel szerepel.
A pártprogramok áttanulmányozása alapján négy fontos következtetés adódik. Az első, hogy a magyar pártok jelenleg a negyedik ipari forradalom tényének azonosításánál tartanak. Leginkább azáltal próbálják mutatni problémaérzékenységüket, hogy beszélnek olyan fogalmakról, mint robotizáció, digitalizáció vagy mesterséges intelligencia. Másrészt a pártok válaszai rendkívül általánosak: konkrét szakpolitikai törekvéseik is legfeljebb odáig jutnak el, hogy alkalmazkodási kényszert állapítanak meg, illetve erőforrásokat rendelnének egyes területekhez. Harmadrészt a pártok programjai nagyon hasonlók: az állami eszközökkel történő vállalkozásfejlesztés és az innováció támogatása, valamint a digitális ismeretek átadása van a középpontban.
A legfontosabb azonban a negyedik akövetkeztetés: jelenlegi programjaik alapján valamennyi magyarországi párt „innovációpárti”, egyetlen politikai erő sem foglalkozik a szinte szükségszerűen felmerülő negatív társadalmi következményekkel. A robotizációt, amely végső soron mégis csak munkahelyeket szüntethet meg, egyöntetűen pozitív folyamatnak tekintik. E téren nincs különbség baloldali és jobboldali, szociáldemokrata és zöld ellenzéki pártok között. Technológiailag optimista, innovációbarát, szinte „liberális” ebben a vonatkozásban a teljes hazai politikai mező.
Mindez azt jelzi, hogy a magyar politikai rendszerből a negyedik ipari forradalom káros hatásait exponáló párt egyelőre hiányzik – míg az ennek pozitív elemeit hangsúlyozó pártok hozzáállása egyelőre meglehetősen általános és közhelyszerű. A politikai konfliktusok logikája alapján ez azt jelenti, hogy ha egyszer megjelenik egy, az automatizációval és általában az itt taglalt változásokkal szemben kritikus párt, akkor az vákuumot fog betölteni a politikai térben, amivel gyors népszerűségre tehet szert és alaposan meglepheti politikai ellenfeleit. Nem nehéz mindebben analógiát felfedezni a menekültkérdést illetően: ott is egy vélelmezett menekültpárti konszenzussal szemben jelent meg elemi erővel egy, a politikai életben képviselet nélküli, népszerű álláspont. Ha a robotizációhoz való viszony lesz a jövő „menekültkérdése”, a hazai pártoknak jócskán van teendőjük a felkészülés terén.
borítófotó: Bach Máté
JEGYZETEK
[1] Vö. Marsh, Sarah, Essays Reveal Stephen Hawking Predicted Race of „Superhumans”, The Guardian, 2018. október 14., https://www.theguardian.com/science/2018/oct/14/stephen-hawking-predicted-new-race-of-superhumans-essays-reveal.
[2] Az ENSZ definíciója szerint határtechnológiának azokat a technológiákat tekintjük, amelyek innovatívak, nagyon gyorsan fejlődnek és potenciálisan komoly hatásuk lehet a társadalomra, a gazdaságra és a környezetre. Ide tartozik többek között a biodegradációra képes műanyag létrehozása, a biológia és genetika területén várható tudományos áttörések sora, a 3D nyomtatás, a robotika és a mesterséges intelligencia fejlődése. E technológiák jellemzően a big data felhasználása révén összekapcsolódnak és interdependensek. Bővebben lásd World Economic and Social Survey 2018. Frontier Technologies for Sustainable Development, United Nations, 2018, https://www.un.org/development/desa/dpad/wp-content/uploads/sites/45/publication/WESS2018_full_web.pdf.
[3] Will Robots Really Steal Our Jobs? An International Analysis of the Potential Long Term impact of Automation, PricewaterhouseCoopers, https://www.pwc.com/hu/hu/kiadvanyok/assets/pdf/impact_of_automation_on_jobs.pdf.
[4] Frey, Carl Benedict, Osborne, Michael A., The Future of Employment: How Susceptible Are Jobs to Computerisation?, Oxford Martin Programme on Technology and Employment, 2013. szeptember 17., http://www.oxfordmartin.ox.ac.uk/downloads/academic/future-of-employment.pdf.
[5] Löfgren, Fredrik, How May Robots Affect the Labour Market in the Near Future? = Machines, Jobs and Equality. Technological Change and Labour Markets in Europe, szerk. Bergström, Andreas, Wennberg, Karl, European Liberal Forum, 2016.
[6] Arntz, Melanie, Gregory, Terry, Zierahn, Ulrich, The Risk of Automation for Jobs in OECD Countries, OECD Publishing, Párizs, 2016.
[7] A programok áttekintésében nyújtott segítségéért köszönettel tartozom Karóczkai Balázsnak.
[8] Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel. A Jobbik 2018-as választási programja, https://www.jobbik.hu/sites/default/files/kepek/magyar_szivvel_jozan_esszel_tiszta_kezzel.pdf.
[9] Momentum 2018. Indítsuk be Magyarországot!, https://program.momentum.hu/.
[10] Tegyünk igazságot! Választási program 2018 [MSZP], https://mszp.hu/static/img/site/determined/mszp_2017_kampany_valasztasi_program_A4_nezo.pdf; Mindenki számít! Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének választási programja, https://parbeszedmagyarorszagert.hu/files/public/mindenki_szamit_2.0.pdf
[11] Lehet más a politika! Választási program 2018, https://lehetmas.hu/wp-content/uploads/2018/02/Va%CC%81laszta%CC%81si_program_2018.pdf.
[12] Sokak Magyarországa. A Demokratikus Koalíció programja, https://dkp.hu/uploads/docs/9/144/soma.pdf.
