Kádár András
Alább azt körvonalazom, hogyan igyekszik Orbán Viktor illiberális rendszere kiiktatni, illetve jelentősen meggyengíteni azt a kontrollt, amelyet a civil szervezetek tevékenysége jelent a kormányzati működés felett, és hogy milyen váratlan pozitív mellékhatásai vannak ezeknek a támadásoknak.
Az írás a Magyar Helsinki Bizottságnál szerzett tapasztalataimból táplálkozik, ezért nem lép fel azzal az igénnyel, hogy általános áttekintést adjon a magyar civil szféra helyzetéről, következtetéseinek érvényessége korlátozott. Terjedelmi okok miatt elsősorban a szervezet tevékenységének hazai vonulatára összpontosítok, a nemzetközi aspektusokkal nem foglalkozom.
Civilellenes lépések az illiberális rendszerben Alkotmányozó többséget hozó 2010-es választási győzelmét követően a Fidesz–KDNP-koalíció nagy elánnal látott neki a tényleges politikai versenyt biztosító plurális demokrácia fokozatos felszámolásának. A stratégia kezdetektől fogva minden olyan intézmény eltüntetése, meggyengítése vagy elfoglalása volt, amely – bármilyen fokú – ellenőrzést képes gyakorolni a végrehajtó hatalom működése fölött. A folyamat a kontrollfunkcióval felruházott állami intézményekkel kezdődött, ezután jött a közmédia elfoglalása, a kormányhoz kötődő oligarchák felemelése, majd segítségükkel a médiaviszonyok radikális átalakítása, ami negatívan befolyásolta a – kormánypártoknak kedvezően átszabott rendszerben lefolytatott – választások tisztességességét is.
Szükségszerűen kerültek sorra a civil szervezetek is mint olyan szereplők, amelyek bizonyos fokú kontrollt gyakorolnak a végrehajtó hatalom felett azzal, hogy fontos ügyeket képesek a hazai közvélemény figyelmének középpontjába helyezni, illetve az országhatárokon kívülre, nemzetközi fórumok elé vinni – oda, ahol működnek a magyar kormánytól független döntési mechanizmusok.
Hogy mennyire tervszerű lépése volt az illiberális rezsim kiépítésének a civilek elleni fellépés, azt jól mutatja, hogy mindössze két nappal a 2014-es választás után indított támadást a kormány a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeinek szétosztását felügyelő Ökotárs Alapítvány – egyértelműen cáfolt – pártkötődéseinek vádjával. Nem számolt azonban az érintettek kemény ellenállásával, sem azzal, hogy mennyire rossz lesz a visszhangja az orosz viszonyokra emlékeztető durva fellépésnek, aminek erős vizuális szimbólumává váltak az Ökotárs irodájának átkutatásról és a szervezet igazgatójának, Móra Veronikának rendőrautóba ültetéséről készült felvételek.
Az illiberális rezsimek erejét azonban eszközkészletük rugalmassága adja, ami megfigyelhető volt a civil szervezetekkel szembeni támadások esetében is. A „norvég típusú” eljárásokat fokozatosan engedte elhalni a rendszer, miközben tovább kereste a fogást a független civil szférán. Az alábbiakban az azóta megtett civilellenes lépések három típusát veszem sorra, áttekintve a rájuk adott válaszokat és azt is, hogy – a kormányzat szándékaival ellentétben – miként segítették a civil szféra megerősödését.
A források szűkítése
Az Orbán-kormány először a kritikus szervezetek finanszírozását próbálta aláásni, egyrészt az állami források elzárásával (a Helsinki Bizottság menekültsegítő tevékenysége például még az Orbán-kormány első éveiben is részben magyar állami támogatással folyt), másrészt a kormánytól független forrásokhoz való hozzáférés megnehezítésével. A kérdés jelentőségét jól mutatja, hogy a kormány inkább lemond a 2014–2021-es ciklusban Magyarországnak a norvég alapokból járó hetvenmilliárd forintnyi támogatásról, minthogy a teljes összeg körülbelül tíz százalékát kitevő civil alap szétosztásáért felelős szervezet kiválasztását átengedje a támogatást biztosító kormányoknak.1
A források szűkítése jelentős nehézségeket okoz számos szervezetnek, ám olyan változásokat is előidéz, amelyek hosszú távon erősítik a szektort.
Az egyik ilyen mellékhatás a jogállamiság iránt elkötelezett donorszervezetek elmozdulása a kevésbé kötött támogatási konstrukciók irányába.
Az illiberális rendszerek rugalmassága abból fakad, hogy bár következetesen az ellensúlyok kiiktatása felé törekszenek, a mozgásuk kiszámíthatatlan. Emiatt az ilyen rezsimekben nem reális, hogy egy civil szervezet adott esetben évekre előre meghatározza, pontosan milyen módon és pontosan milyen eredményeket kíván elérni. A magyar kormányzati támadások nyíltsága és a magyar modell európai terjedése több adományozó számára elhozta a felismerést, hogy a támogatott szervezeteknek nagyobb szabadságot kell adni a célok és eszközök meghatározásában, illetve módosításában ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak fellépni, ha az illiberális kormányzat újabb fronton kezd a jogállam lebontásába.
A másik pozitív hatás annak tudatosulása, hogy a civil működés fenntarthatósága nem képzelhető el stabil hazai magánadományozói kör nélkül. Ez elkerülhetetlenné tette az önvizsgálatot, annak újragondolását, hogy tényleg maguktól értetődők-e azok az igazságok, amelyek a jogvédő szervezetek működésének alapját képezik: például milyen felelősségük van a jogállamisághoz hasonló absztrakt értékek jelentőségének megértetésében vagy hogyan kommunikálhatnak úgy bonyolult kérdésekről, hogy mondandójuk szakmailag megállja a helyét, ugyanakkor közérthető és átélhető legyen.
Ez az újratervezési folyamat szükségszerűen lassú, de elindult, és hatása – valamelyest – mérhető például az egyszázalékos felajánlások alakulásán.
A Helsinki Bizottságnak például 2014-ben 141 fő ajánlott fel kb. 650 ezer forintnyi jövedelemadót, míg 2019-ban 781 személytől 5,6 millió forint folyt be ilyen jogcímen. Más civil szervezetek is megtöbbszörözték támogatóik számát ebben az időszakban.2
Megbélyegzés
A jogvédő szervezetek képességét a kormányzati tevékenység feletti kontrollfunkció ellátására nyilvánvalóan gyengíti a hitelességük aláásása: ha sikerül a bírálót hitelteleníteni, nem kell foglalkozni a bírálat érdemi részével.
A retorika, amely szerint a kormánnyal kritikus civil szervezetek munkatársai „fizetett politikai aktivisták”, akik „külföldi érdekeket próbálnak Magyarországon érvényesíteni”,3
2013-ban jelent meg, majd a Norvég Alap-ügyben és Orbán Viktor „illiberális demokráciáról” szóló 2014-es programbeszédében erősödött fel. A 2015-ben kezdődő menekültválság idején a kormányzat a mesterségesen felkorbácsolt alapvető egzisztenciális félelemmel kötötte össze a külföldi érdekeket szolgáló „álcivilek” témáját, amihez később Soros György személyén keresztül a keresztény Európát támadó „nemzetközi spekulánstőke” antiszemita toposza is hozzákapcsolódott.4
A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény ezt a folyamatot tetőzte be, jogszabályi formába öntve a külföldről forráshoz jutó szervezeteknek a magyar érdekekre, a törvényes intézmények befolyásmentes működésére jelentett veszélyességéről szóló hivatalos kommunikációt, és arra kötelezve az érintetteket, hogy magukra vegyék a „külföldről finanszírozottság” jól be- és lejáratott bélyegét. A törvény egyúttal a források szűkítésének célját is szolgálja, hiszen a nagyobb összeget adományozók név szerinti jelentésére kötelezi a hatálya alá eső szervezeteket, ami a megbélyegző retorika miatt dermesztő hatással lehet egyes donorokra.
Azontúl, hogy a törvény két kedvezőtlen forgatókönyv (önmaguk megbélyegzése vagy a törvénysértés ódiuma) közötti választásra kényszerítette az érintetteket, annak a lehetőségét is magában hordozta, hogy az eltérően reagáló civil szervezetek között feszültségek alakulnak ki, rombolva a szféra belső kohézióját. A törvény megalkotása azonban széthúzás helyett szorosabb együttműködést hozott az addig inkább egymás mellett, mint együtt tevékenykedő civilek között, és több fontos felismerést eredményezett. Így azt, hogy mivel bármilyen függetlenség fenyegetést jelent a kormányzat számára, azok a szervezetek sem maradhatnak a radar alatt, amelyek alapfunkciója nem a mindenkori kormányzat bírálata, és hogy a kormánypropaganda minden civil tevékenység hitelességét rombolja, ezért a korábbinál hatékonyabb kommunikációra van szükség ahhoz, hogy a szélesebb nyilvánosság számára egyértelművé váljon a polgárok önszerveződésének demokratikus funkciója és jelentősége.
Ennek megfelelően a kormánypropaganda által megcélzott szervezeteknél lényegesen szélesebb kör, mintegy 300 szervezet írta alá azt a 2017. márciusi állásfoglalást, amely elutasította a civileket megbélyegző törekvéseket.5
Létrejött a 34 szervezetet tömörítő Civilizáció koalíció is, amelynek célja az aktivizmus társadalmi támogatottságának növelése, a demokratikus részvétel és a sokszínű civil társadalom lehetőségeinek bővítése6 – egyebek mellett olyan kampányokkal, amelyek a korábbiaknál közvetlenebbül mutatják meg a civil tevékenység fontosságát a széles nyilvánosság számára.
A 217-es törvény mellett a kormánypárti kommunikáció olyan rövidebb lejáratú hazugságokkal is igyekszik diszkreditálni a kormánykritikus civileket, amelyek a fenti összeesküvés-elméletnél egyszerűbben cáfolhatók, de a magyar nyilvánosság szerkezeténél fogva mégis képesek aláásni az érintettek hitelességét. Ezek némelyike illeszkedik az átláthatatlan hátterű „álcivil” szervezetek mítoszába, mások egyszerűen csak népszerűtlen ügyekhez kapcsolják a civileket.7
Az ezekkel szembeni fellépést rendkívüli módon megnehezíti a kommunikációs erőforrások egyenlőtlensége, az, hogy a civilek sokkal kevesebb csatornával rendelkeznek üzeneteik átadására, mint a kormány. Ezért a Helsinki Bizottságnál úgy döntöttünk, hogy a „vitát” áthelyezzük a médiából egy olyan terepre – a bíróságokra –, ahol az erőviszonyok kiegyenlítettebbek: a legkirívóbb valótlanságok esetén jogi eljárásokat indítunk, eddig többnyire sikerrel. A TASZ igazgatóinak szavaival élve, az Orbán-rezsim „legalista autoriter rendszer”, amely kínosan igyekszik fenntartani a jogszerűség látszatát, ezért míg „a politikai, diplomáciai nyelven megfogalmazott kritikák könnyebben leperegnek [róla], a jogiak, különösen, ha egy bíróság ítéletében jelennek meg, sokkal jobban fájnak neki”.8
Ez a felismerés – és a jogszabály nyilvánvaló igazságtalansága – vezette a Helsinki Bizottságot a regisztráció megtagadására, amit az Európai Bíróság 2020. június 18-i ítélete visszaigazolt. Szólni kell végül arról a civilek diszkreditálását szolgáló érvről, hogy aggályos, ha e szervezetek „politikai mandátum, felhatalmazás és számon kérhetőség nélkül […], tehát kinyilvánított társadalmi támogatottság nélkül csinálnak politikát”.9
E diskurzus pozitív mellékhatása, hogy rákényszerít a politizálás és a pártpolitizálás közötti különbség tisztázására. Az emberi jogok ügye szükségszerűen politikai kérdés, hiszen a politika a hatalom gyakorlásáról szól, az emberi jogi munka pedig a hatalomgyakorlás ellenőrzéséről. Ezért is utal kifejezetten az egyik legfontosabb nemzetközi emberi jogi szerződés a címében a polgári mellett a „politikai” jogokra is.
A magyar jogvédő szervezetek sokáig igyekeztek leválasztani tevékenységüket a „politikától”, szigorúan jogi, szakmai-technikai kérdésként tekintve az általuk vállalt ügyekre. Ez azonban nem tartható álláspont. Elengedhetetlen a civil politizálás – a közügyekben való értékalapú megszólalás – „rehabilitálása” és annak széles körű tudatosítása, hogy bár a jogvédelem szükségszerű velejárója a mindenkori kormányzat bírálata, így a mindenkori ellenzék pozícióját látszik erősíteni, valójában nem jelent pártpolitikai állásfoglalást. Nem egyszerű, de a Civilizáció koalíció és a Political Capital közvélemény-kutatása alapján nem lehetetlen vállalkozás, hiszen a válaszadók majdnem kétharmada, de még a kormánypártiak abszolút többsége is fontosnak tartotta, hogy a civil szervezetek tevékenységükkel felhívják a figyelmet az állami szervek hibáira.10 Ez azért lényeges, mert a demokratikus társadalom alapfeltétele, hogy a politizálást, azaz a közügyekben való részvételt ne sajátítsa ki senki, így a professzionális politikusok sem: az ugyanis nemcsak jogunk, de közös felelősségünk is.
A „hozzáférés” megszüntetése
A jogvédő tevékenységnek rendkívül fontos része a kormányzattal való együttműködés. A Helsinki Bizottság két évtizeden át folytatott – az állami szervekkel kötött együttműködési megállapodása alapján – a fogva tartást megfigyelő tevékenységet, kutatásai, konferenciái, képzései során rendszeresen dolgozott együtt, vitatott meg fontos kérdéseket állami szervek képviselőivel.
Ezek a csatornák az „illiberalizációs folyamat” előrehaladtával lezáródtak. 2017 nyarán valamennyi együttműködési megállapodásunkat felmondták az érintett szervek, iratkutatási és interjúkérelmeinket, konferenciameghívásainkat visszautasították olyan szakkérdésekben is, mint a védő hozzáférése a büntetőeljárás irataihoz. A konstruktív diskurzus ellehetetlenítése két utat hagy a jogvédő szervezetek számára az általuk kívánatosnak tartott változások előmozdítására: a – fentiek szerint korlátozott hatékonyságú – kommunikációt, valamint a pereskedést, amely erősíti a kormány ellen „ágáló” szervezet képét.
Ez ismét a korábban alkalmazott stratégiák felülvizsgálatára ösztönözte a Helsinki Bizottságot, és olyan változásokat eredményezett, amelyek hosszú távon erősítik a szervezetet.
A börtönmegfigyelő program megszüntetése miatt például sokkal nehezebbé vált a fogvatartottak elérése, a fogva tartással kapcsolatos rendszerszintű problémák felmérésének és kezelésének lehetősége. Erre a változásra úgy reagáltunk, hogy elkezdtünk kapcsolatot keresni a fogvatartottak hozzátartozóinak informális segítőcsoportjaival, illetve forrásokat felkutatni ilyen csoportok létrejöttének előmozdítására. Ez segíti a társadalmi beágyazottság növelését, és lehetővé teszi nem csak a fogva tartás alatti, hanem az azt követő visszailleszkedésben nyújtott segítség hatékonyabbá tételét is.
A jogi eljárásokban elmozdulás történt a – hatékonyabb – stratégiai pereskedés irányába, azaz az ügyvállalás során hangsúlyosabbá vált annak mérlegelése, hogy mely eljárások bírhatják rá a rendszerszintű problémák kezelésére azokat az állami szerveket, amelyeknek a figyelmét szakmai konzultációk hiányában másként már nem tudjuk ezekre felhívni.
Összegezve elmondható tehát, hogy bár a kormányzati támadások nyilvánvalóan nehéz helyzetbe hozták más civil szervezetek mellett a jogvédőket is, olyan folyamatokat indítottak el, amelyek eredményeként a korábbinál hatékonyabban és ellenállóbban tudják ellátni alapfunkciójukat, a hatalomgyakorlás jogszerűségének ellenőrzését.
1. Hónapok óta megy a vita Magyarország és Norvégia között, egy 300 milliárdos fegyverbeszerzés is áll emiatt, 168 Óra, 2019. május 20., https://168ora.hu/itthon/honapok-ota-megy-a-vita-budapest-es-oslo-kozott-egy-300-milliardos-fegyverbeszerzes-is-all-emiatt-168410.
2. Szja 1%-os kimutatások a civil szervezetekről, az egyházakról és a kiemelt költségvetési előirányzatokról rendelkező év szerint, NAV, 2020. június 18., https://nav.gov.hu/nav/kozerdeku_adatok/egyedi_kozze-teteli_lista/9_Szja_1_1/kimutatas_szja.html.
3. Orbán Viktor a világsajtót is bejárt, 2014. július 26-án elhangzott tusnádfürdői beszéde: A munkaalapú állam korszaka következik, https://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/a-munkaalapu-allam-korszaka-kovetkezik.
4. Lásd például a miniszterelnök 2017. február 13-i évértékelő beszédét: Orbán Viktor 19. évértékelő beszéde, https://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/orban-viktor-19-evertekelo-beszede.
5. A kormány civilellenes kampányára válaszul közös állásfoglalást adott ki 101 civil szervezet, https://okotars.hu/kormany-civilellenes-kampanyara-valaszul-kozos-allasfoglalast-adott-ki-101-civil-szervezet.
6. A Civilizáció koalíció missziója: https://civilizacio.net/hu/rolunk/misszink.
7. Például a teljes kormánypárti médián végigfutott az a valótlan információ, hogy az egyik olaszliszkai elítélt börtönkártérítését a Helsinki Bizottság intézte.
8. Kapronczay Stefánia, Szabó Máté Dániel, Felszabadulva, Magyar Narancs, 2020. június 25. 9 Kik a civilek, kik az álcivilek, és mi a különbség köztük?, Pesti Srácok, 2019. június 6., https://pestisracok.hu/kik-a-civilek-kik-az-alcivilek-es-mi-a-kulonbseg-koztuk-interju-szalay-bobrovniczky-vince-civilugyi-helyettes-allamtitkarral.
10. Civil szervezetek társadalmi megítélése. Kutatási jelentés, Political Capital – Civilizáció koalíció, 2020. február, https://politicalcapital.hu/pc-admin/source/documents/civil_szervezetek_tarsadalmi_megitelese_kutatasi_jelentes_20200220.pdf.
Az Ellensúly magazinra előfizethet itt: https://ellensuly.hu/elofizetes/
Fotó: Freepik.com
