Kevés olyan markáns és tartós sztereotípiája van a magyar társadalomnak, mint amelyik a fiatalok és a politika kapcsolatát írja le. Ez nagyjából úgy hangzik, hogy a fiatalok apolitikusak és passzívak. Nem érdekli őket a világ, amely körülveszi őket, jobb nem is támaszkodni rájuk politikai szempontból. Mint minden sztereotípiának, a fiatalok apolitikusságával és passzivitásával kapcsolatosnak is van empirikus alapja, ugyanakkor mégis túlzónak tekinthető. Mindemellett létezik egy médiadiskurzus, amely minden komolyabb politikai tiltakozó esemény, demonstráció idején a fiatalok aktuális új térfoglalását tételezi – van tehát valamiféle általános várakozás egy új, tudatos fiatal politikai nemzedék megjelenése iránt. Emlékezetes ebből a szempontból a 2012/2013-as HaHa-megmozdulások időszaka, a netadós tüntetések vagy az ún. kockásinges mozgalom. Mindegyik olyan rövid tiltakozási hullám volt, amelynek esetében az új politikai generáció megjelenését – tulajdonképpen megalapozott empirikus adatok nélkül – szinte tényként kezelték a médiaszereplők.
Tanulmányomban árnyalni kívánom ezt a képet, és egyúttal bizonyítani, hogy a magyar ifjúság egészéről kialakult, alapvetően negatív kép legalábbis megkérdőjelezhető, ha nem is cáfolható. Olyan adatokat mutatok be, amelyek egyrészt európai összehasonlításban értékelik a magyar fiatalok politikai aktivizmusát, másrészt kiemelek egy csoportot, jelesül a nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatókat, akikkel összefüggésben részletesebben elemzem a politikai participáció legfrissebb tendenciáit.
Az ifjúság részvételének elmélete
A szakirodalom alapján az ifjúság valahol a tinédzserkorban kezdődik és az érett felnőttkorban ér véget, azaz nagyjából 14–15 éves korunktól 28–30 éves korunkig tart. A nyugati országokban – és ebből a szempontból Magyarország is ide tartozik – ez a periódus összekapcsolódik a közép- és felsőfokú képzéssel, a munkába állással, valamint a párválasztással (a gyermekvállalással egyre kevésbé). Tehát egy nagyon izgalmas, pezsgő életszakaszról beszélünk, amelyre a felnőtt élet majd minden szférája támaszkodik. Ebben az életszakaszban valójában mégis kevés olyan időszak regisztrálható, amelyben rendelkezésre áll az ifjúság meghatározó attribútuma: a szabadon felhasználható idő. Jürgen Zinnecker német ifjúságszociológus szerint épp az ifjúság időmoratóriuma az, ami képes hozzájárulni a társadalmi mozgalmak kialakulásához és fejlődéséhez, és elő tudja segíteni a politikai részvételt.[1] Szociológiai értelemben tehát nemcsak arról van szó, hogy az ifjúság „forrófejű”, így hajlamos az időnként radikális eszmék befogadására, hanem rendelkezik egy olyan karakterrel, amely kiemeli a többi társadalmi csoportból és a politikai részvétel egyik kulcsszereplőjévé teszi. A nyugdíjasokon kívül ugyanis ők rendelkeznek a legtöbb szabadon felhasználható idővel. Miért van ennek jelentősége? Mert vannak olyan elméletek – ezekből kettőt emelek ki –, amelyek jelentős részben a fiatalokra alapozzák a közéleti, politikai részvétel hátterét.
Jürgen Habermas a kilencvenes évek elején kifejtett nagy hatású teóriájában úgy vélte, hogy a modern (állam)kapitalista politikai rendszer válsága a társadalmi részvétel és aktivizmus erősödéséhez vezet szerte Nyugat-Európában.[2] A politikai válság során a hatalom feléli azokat a kulturális hagyományokat, tradíciókészleteket, amelyekre a kapitalizmus építkezik. Éppen ezért a hagyományok csorbulása, a tradíciókészletek megtagadása lényegében az életvilág szociokulturális részének válságát hozza magával, ami összességében motivációs válságot eredményez a társadalomban (ezt nevezte Habermas az életvilág rendszer általi gyarmatosításának). Ennek következtében az életvilág egyes elemei átpolitizálódnak, a szociális kapcsolatok bürokratizálódnak. Ebben a helyzetben Habermas lehetőséget látott a fokozott állampolgári aktivitásra, alternatív, új mozgalmak létrejöttére. Az „új” persze relatív kategória, hiszen mindig valamihez képest definiálható. Habermas az új mozgalmat a liberális kapitalizmus „régi” osztálymozgalmaival, a munkás- és polgári önszerveződésekkel szemben határozta meg.
Habermas úgy véli, az életvilág jelzett „gyarmatosítása” kétféle stratégiát eredményezhet a társadalomban. Az állampolgárok valamilyen szempontból motivált részét erőteljes aktivizmusra ösztönözheti, míg másokat éppen arra késztethet, hogy kilépjenek a társadalomból és „alámerítkezzenek”. Habermas szerint az aktivista oldalon jelennek meg a különböző új társadalmi mozgalmak, amelyek leginkább feminista, zöld-, pacifista és diákmozgalmak formájában öltenek testet, és amelyek elsősorban a képzett, városi lakossághoz, leginkább a fiatalokhoz kötődnek.
A fiatalok ugyanis a szakirodalom mobilizációs elmélete alapján[3] az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb társadalmi csoportját, hátterét alkotják a társadalmi mozgalmaknak. Képzettségük, hozzáállásuk, flexibilitásuk és különféle erőforrásaik – többek között a modern technológiákban való jártasságuk – révén az innovációt képesek behozni a mozgalmak életébe; ők azok, akik előrelendítik az ügyeket és akik képesek megújítani a tiltakozásokat. Rosenstone és Hansen megállapítják, hogy azok, akiknek elég pénz, idő és megfelelő készségek állnak rendelkezésükre, több egyéni kapacitást fordítanak a politikára, miután könnyebben megengedhetik azt maguknak.[4] Ennek következtében részvételük aránya magasabb lesz, társadalmi szerepük meghatározóvá válik a mozgalmi szektor szempontjából.
A nyugati fiatalokról szóló kutatások külön figyelmet fordítanak a felsőfokú képzésre járókra, akik saját korosztályuk egészéhez képest minden országban kisebbséget, de mégis önmagukon túlmutató kisebbséget alkotnak. A forrásmobilizációs elméletek alapján ugyanis az egyetemisták birtokolják a legtöbb készséget és ezen belül is a legtöbb időt arra, hogy bekapcsolódjanak a politikai cselekvésbe.
A társadalmi mozgalmak és tiltakozások szempontjából a fiatalok és ezen belül is az egyetemisták tehát kulcsszereplők, az utóbbi évtizedben mégis sorra jelennek meg azok az írások, amelyek szerint a fiatalok egyre szkeptikusabbak és apatikusabbak.[5] Ugyanakkor vannak, akik úgy vélik, hogy ezek a megállapítások generálisan nem igazak: sokkal inkább arról van szó, hogy a fiatalok is válogatnak, jobban meggondolják, hogy milyen cselekvési formában involválódjanak.[6] Politikai aktivitásukkor sokkal inkább haszonmaximalizálásra törekszenek, mint bármikor a korábbi időszakokban.
Magyarországon a rendszerváltozás óta különböző kutatások követik nyomon a fiatalok politikai affinitását és aktivitását.[7] Ezekből alapvetően az első mondatokban jelzett apolitikusság és politikai apátia képe rajzolódik ki. A politika a kilencvenes évek elején is meglehetősen távol állt az akkori huszonévesektől; talán a 2000-es évek elején volt egy relatíve kedvező időszak, azonban 2010 után érdemi visszaesésről beszélhetünk.[8] Egyetlen csoport tűnt ki a fiatalság egészéből, az egyetemistáké és főiskolásoké (illetve az egyetemet végzetteké), akiknek a politikai érdeklődése markánsan eltért a többi csoportétól.[9] Szabó Ildikó és Örkény Antal középiskolás kutatásai jelezték, hogy a szociokulturális környezetnek, a kibocsátó család kulturális tőkéjének legalább akkora hatása van a politikai érdeklődés kialakulására, mint önmagában az életkornak.[10] A gimnazisták politikai érdeklődése magasabb volt, mint akár a szakközépiskolásoké, akár a szakiskolásoké. Márpedig Magyarországon egyértelműen a gimnáziumok jelentik a felsőoktatás bemeneti forrását.
A politikai részvételben a 15–29 éves magyar fiatalok a rendszerváltozás óta sohasem mutatták a nyugat-európai mintázatot, a társadalmi mozgalmak szempontjából nem igazán jelentettek hátteret, nem töltöttek be kulcspozíciót. Egyetlen olyan tudományos írás sem ismert, amely a magyar fiatalság egészét mint cselekvő, aktív, politikailag involválódott társadalmi réteget írná le, sőt éppen ennek az ellenkezője figyelhető meg.[11]
Elemzésemben a politikai érdeklődés és a politikai aktivitás kutatásának legfrissebb eredményeivel kívánom árnyalni a fenti erős mondatokat. Először nemzetközi adatok segítségével mutatom be a magyar és az európai fiatalok politikai részvételének alakulását, majd egy friss hazai társadalomtudományi kutatás eredményének ismertetése következik. Ez utóbbi, az Aktív Fiatalok elnevezésű egyetemista kutatás 2019 februárjában több szempontból, részletesen is vizsgálta a magyar nappali tagozatos egyetemisták és főiskolások politikai gondolkodását és részvételét.[12]
Adatok és változók
A nemzetközi adatok forrása egy nagyszabású összehasonlító kutatás, a European Social Survey (ESS), amely 2002 óta kétévente vizsgálja a különböző európai országokat.[13] Az eddig nyolc hullámot megélt kutatás szociológiai és politikatudományi kérdéseket is vizsgál kétféle módon: egyrészt vannak állandó kérdések, amelyek szó szerint megegyeztek 2002 és 2016 között, másrészt vannak olyan modulok, amelyek hullámról hullámra változnak. A minta a 15 éves és idősebb népességet vizsgálja mindig reprezentatív módon, rendkívül szigorú nemzetközi standardok alapján. A legutolsó, nyolcadik hullám 2016-ban készült 23 ország, köztük Magyarország részvételével.
A hazai eredmények bemutatásakor az Aktív Fiatalok kutatást vesszük alapul, amely 800 fős kvótamintán alapuló személyes kérdezés a magyarországi egyetemeken és főiskolákon (187 mintavételi ponton). Az adatfelvétel 2019 februárjában történt, a kvótamintát ún. szigorított véletlen séta eljárással közelítették a véletlen mintavételi eljárásokhoz. Az elemzés során használt függő változó a politikai érdeklődés és ezzel szoros összefüggésben a politikai részvétel több különböző dimenziója.
Az ifjúság politikai részvétele európai perspektívában
Az ESS legutolsó, nyolcadik hullámának adatfelvétele szerint a 15–29 éves európai fiatalok politikai érdeklődése a legalacsonyabb a különböző korcsoportok között. Az 1. táblázat világosan jelzi, hogy az életkor előrehaladtával növekszik a politika iránti érdeklődés, ugyanakkor a legfiatalabbak és a 30–39 évesek közötti szakadék kétségtelenül a legjelentősebb. A 15–29 éves korcsoporton belüli adatok arra engednek következtetni, hogy a politikai érdeklődés nagyjából 17–18 éves kortól indul dinamikusabb növekedésnek, hogy aztán 23–24 éves kor körül – a képzettségi szint emelkedésével párhuzamosan – beálljon egy átlagos szintre.
Forrás: ESS08, adatfelvétel eszmei időpontja: 2016
Jól látszik az is, hogy a különböző politikai kultúrájú, politikai szocializációjú országok fialjainak közéleti érdeklődése (és ezzel szoros összefüggésben politikai aktivitása) jelentősen eltér egymástól. Vannak olyan országok, ahol a fiatalok politikai érdeklődése megközelíti vagy éppen meghaladja más országok idősebb népességének átlagait (köztük az 1. ábrán feltüntetett magyar idősebb népességét is). A politika iránt legkevésbé érdeklődő fiatalok három közép-európai és balti országban élnek, ezek sorrendben Litvánia, Csehország és Magyarország. E három ország fiataljai – messze elmaradva az összes többitől – meglehetősen alacsony politikai érdeklődéssel rendelkeznek, és nemcsak egy átlagos, hasonló korú érdeklődésétől maradnak el, hanem a többi közép-európai fiatalétól is. A magyar fiatalok esetében ez tartós és rendkívül stabil tendencia. Az ESS első, 2002-es mérése óta mindvégig ott találhatók a legkevésbé érdeklődők csoportjában, ugyanakkor épp 2002-ben volt a magyar fiatalok politikai érdeklődése relatíve a legmagasabb (2,2 átlagpont).
Forrás: ESS08, adatfelvétel eszmei időpontja: 2016
A politikai aktivitást a tárgyalt European Social Survey egy nyolc részvételi formából álló komplex mérőeszközzel elemzi. A vizsgált részvételi dimenziók: kapcsolatba lépett politikussal, kormányzati vagy önkormányzati képviselővel; tevékenykedett politikai pártban vagy más politikai szervezetben; dolgozott más szervezetben; részt vett más szervezet vagy egyesület munkájában; viselt vagy kihelyezett választási kampányjelvényeket, jelképeket; tiltakozó levelet, nyilatkozatot írt alá; részt vett törvényes, nyilvános felvonuláson; szándékosan nem vásárolt, bojkottált bizonyos termékeket és közzétett vagy megosztott bármilyen politikával kapcsolatos tartalmat online: e-mailben, blogon vagy a közösségi médiában, például a Facebookon vagy a Twitteren. Mindezeket az offline közvetlen, offline hagyományos és online aktivitásokat a megelőző 12 hónap vonatkozásában kérdezi az ESS.
A 2. táblázat alapján a vizsgálatba bekerült 15–29 évesek a politikai aktivitást tekintve koránt sincsenek annyira leszakadva az idősebb korcsoportoktól, mint az a politikai érdeklődés alapján várható lenne. Mintegy felüknek egyáltalán nincs politikai aktivitása, ugyanakkor egyötödük legalább egyféle, háromtizedük pedig két- vagy annál többféle politikai repertoárral rendelkezik, ami megfelel a mintaátlagnak. Értelemszerűen érdemes a kapott eredményeket országonként, továbbá az egyes részvételi formák szerint is pontosítani.
Forrás: ESS08, adatfelvétel eszmei időpontja: 2016. N = 44303
Az ESS nyolcadik hullámában vizsgált országok fiataljainak politikai aktivitásában óriási különbségek mutathatók ki a 2. ábra alapján. Kiemelkedik a 23 ország közül Norvégia és leginkább Izland, ahol az aktivitási index 2 pont fölé megy, ami azt jelenti, hogy minden fiatalnak egynél szinte biztosan több politikai aktivitása regisztrálható. Az 1,11 pontos átlag felett a 23 országból 12 található, amelyek túlnyomó többségükben nyugat- vagy észak-európai országok, a közép-európai térségből egyetlenegy sem található köztük. Ezen országok fiataljai ugyanis kivétel nélkül átlag alatti politikai aktivitással rendelkeznek. Van azonban két ország, Litvánia és Magyarország, amelyeknek a fiataljai még a többi közép- és kelet-európai országhoz képest is sokkal kisebb politikai aktivitással rendelkeznek. A 23-as lista legvégén a magyar fiatalok szinte a nullához konvergáló politikai aktivitással állnak.
Forrás: ESS08, adatfelvétel eszmei időpontja: 2016. N = 44303
Nincs azonban egyenlő súlya, jelentősége az egyes politikai aktivitástípusoknak. A forrásmobilizációs elméletek alapján sokkal több személyes bevonódást, elkötelezettséget és egyéni áldozatot (akár anyagi áldozatot is) kíván például egy nyilvános demonstráción való részvétel, ha azt a rendőrség kamerázza, mint ha megoszt valamit az interneten az illető vagy aláír egy-egy petíciót. A 3. táblázatban összefoglaltam, hogy a vizsgált 23 ország fiataljai és nem fiataljai, valamint a magyar fiatalok és nem fiatalok milyen részvételi formákat részesítenek előnyben.
Forrás: ESS08, adatfelvétel eszmei időpontja: 2016
Az ESS nyolcadik hullámában részt vett 23 ország fiataljainak politikai aktivitását olyan részvételi típusok dominálják, amelyek kevés egyéni bevonódást igényelnek, amelyeknél a részvételi ár nem kifejezetten magas és amelyek nem igényelnek komolyabb elköteleződést.[14] Mindenekelőtt a korosztályon belül ma már készségszinten használt online felületeken történő aktivitás érdemel kiemelést, hiszen a vizsgálatot megelőző 12 hónapban minden negyedik fiatal közzétett vagy megosztott bármilyen politikával kapcsolatos tartalmat online: e-mailben, blogon vagy a közösségi médiában, például a Facebookon vagy a Twitteren. Szintén egynegyedük – értelemszerűen nem feltétlenül ugyanazok – írt alá tiltakozó levelet, illetve nyilatkozatot. Ezek azok a részvételi formák, amelyek a legkönnyebben elérhetők, költségük alig-alig van, igaz, relatív hasznuk sem kifejezetten magas. 15, illetve 14 százalékuk szándékosan nem vásárolt, bojkottált bizonyos termékeket és/vagy dolgozott más szervezetben, részt vett más szervezet vagy egyesület munkájában. Ez utóbbit szokás civil szervezeti aktivitásként jelölni.
A 15–29 éves európai fiatalok körében a legkevésbé kedvelt tiltakozási forma a politikai alrendszerhez közvetlenül kötődő politikusokkal, kormányzati vagy önkormányzati képviselővel való kapcsolat, illetve még ettől is lényegesen elmaradva a politikai pártban való részvétel. Ez utóbbi kettő magas politikai elköteleződéssel járó, ún. hagyományos részvételi forma,[15] ami a szakirodalom alapján – nincs erre jobb szó – kiment a divatból.
Ha a magyar fiatalok és legalább részben a magyar 30 évesek és idősebbek politikai aktivitásának különböző formáit hasonlítjuk össze a nemzetközi eredményekkel, egészen drámai eltéréseket kapunk. Nincs olyan részvételi forma, amelynél ne lenne legalább háromszoros különbség az európai adatok és a magyar fiatalok eredménye között. Természetesen joggal vethető fel, hogy az adatfelvételben mindösszesen 267 magyar fiatal szerepelt, így a hibahatár nagyon nagy, és talán ez okozza a feltűnő aránytalanságot, de Oross Dániel és Szabó Andrea publikációi többszörösen cáfolták ezt a magyarázatot. Nem az adatfelvétel láttatja passzívnak a magyar fiatalokat, hanem az adatok alapján a fiatalok passzív magatartása látszik bizonyítottnak. Mint ahogy a 30 éves és idősebb magyar felnőtt népesség is inaktív a hasonló korú európai polgárokhoz képest.
A kapott eredmények alapján tehát kétségtelenül igaznak tűnik a magyar fiatalok apolitikusságával és passzivitásával kapcsolatos, régóta élő sztereotípia. Mégis úgy gondolom, hogy van egy ifjúsági réteg, amellyel kapcsolatban biztatóbb állításokat tehetünk.
A magyar egyetemi hallgatók politikai aktivitása
A magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számában és arányaiban is csökkenő részhalmaza a 15–29 éveseknek, nagyjából 200 ezer fő.[16] Ezen fiatalok politikai érdeklődése és politikai aktivitása kiemelkedik az ifjúság egészéből.
A 2019 februárjában készített Aktív Fiatalok kutatás szerint míg 2015-ben a magyar egyetemisták és főiskolások 53 százaléka jelezte, hogy valamilyen mértékben érdeklődik a közéleti kérdések, társadalmi problémák iránt, addig négy évvel később 55 százalék volt az érdeklődők aránya. Ezzel párhuzamosan 12 százalékról 10 százalékra csökkent a nem érdeklődőké, vagyis 2015 és 2019 között ennek a rétegnek a politikai affinitása nemhogy mérséklődött volna, hanem inkább emelkedésről beszélhetünk. Nemcsak a közéleti érdeklődésük, de a közvetlen politikai érdeklődésük is jelentősebben növekedett. Míg 2015-ben 27 százaléknyi politikai érdeklődő állt szemben 45 százaléknyi nem érdeklődővel, addig 2019-ben kétötödnyi érdeklődőt regisztrált az Aktív Fiatalok kutatás, szemben az egyharmadnyi nem érdeklődővel. Tehát az egyetemi ifjúság az utóbbi négy évben mintha erőteljesebben kezdett volna a közéleti, politikai kérdések felé fordulni – ha azonban korábbi hullámok eredményeit is figyelembe vesszük, igazából semmilyen elmozdulásról nem beszélhetünk.
Forrás: Szabó Andrea: A magyar egyetemisták és főiskolások politikai integrációja 2019-ben
A politikai érdeklődés nem kizárólag szociodemográfiai tényezők, a kibocsátó család társadalmi hátterének függvénye, hanem összefügg a hallgató beállítódásával, illetve politikai szocializációjának különböző dimenzióival. A politika iránt legérdeklődőbbek ugyanis a humán beállítódású, társadalomtudományi, illetve jogtudományi szakos hallgatók (és részben a bölcsészek). A szocializáció hatását jelzi, hogy minél többet beszélgettek a hallgatók még középiskolás korukban otthon a családban, valamint a barátok között a politikáról, annál nagyobb a jelenlegi politikai érdeklődésük. Ráadásul kevésbé a beszélgetés kontextusa (pozitívan vagy negatívan beszélnek a politikáról) hat a politikai érdeklődés kialakulására, sokkal inkább maga a tény: van-e vagy nincs otthoni, illetve baráti beszélgetés az adott fiatal legfogékonyabb, szocializációs szempontból kitüntetett korszakában, a középiskolás korban.
Az Aktív Fiatalok kutatás a hallgatók politikai aktivitását sokféle szempontból vizsgálta. Nem egyszerűen az ESS-ben jelzett nyolcféle aktivitási típust elemeztük: a civil szervezeti tagságot éppúgy kérdeztük, mint a tiltakozásokhoz való viszonyt.
A kutatássorozat eddigi eredményeit figyelembe véve megállapítható, hogy a magyar egyetemisták és főiskolások mintegy hattizede kapcsolódik valamilyen szervezethez, egyesülethez, csoporthoz. A tapasztalatok azt jelzik, hogy a „tagság” kifejezés egyszerűen idejétmúlt körükben. Nagyon kevesen értik a formális tagság fogalmát, sokkal megbízhatóbb eredményekhez jutunk, ha szervezetekhez való (igaz, lazább) kötődést vizsgálunk. A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok talán egyik legnagyobb hibája, hogy a standardizáció olyan magas szintjét követelik meg az egyes országoktól – egyébként az összehasonlítás szempontjából kívánatos módon –, hogy nem képesek ilyen finomságokra reflektálni. Az Aktív Fiatalok kutatás világosan jelzi ugyanis, hogy van a fiataloknak szervezettsége, de ez csak akkor tapintható ki, ha a saját nyelvezetüknek leginkább megfelelő kifejezéseket teszteltetünk velük.
2019 februárjában a hallgatók háromtizede egyetlen szervezethez kötődött, 18 százalékuk két szervezethez, további 14 százalékuk pedig egyenesen három vagy több szervezethez állt közel. A korábbi hullámokkal összevetve ezeket az eredményeket kitűnt, hogy a szervezeti kötődés magas szintje állandó és tartós tendenciája a hallgatói rétegnek.
Legtöbben a társadalmi, politikai élet szempontjából első ránézésre kevéssé releváns sportszervezetekhez, sportklubokhoz kötődnek. Nagyon fontos a hallgatók szakmai továbbfejlődése, a networképítés szempontjából a szakmai, tudományos szervezetekhez kapcsolódás (17 százalék), és az is megfigyelhető, hogy a szabadidő eltöltése összekapcsolódik kulturális, hagyományőrző, művészeti csoportokkal, szerveződésekkel. Érdemes megfigyelni, hogy az egyházi, vallási szervezetek – hullámtól függetlenül – képesek a hallgatók mintegy hatodát, hetedét megszólítani.
Forrás: Szabó Andrea: A magyar egyetemisták és főiskolások politikai integrációja 2019-ben
Véleményem szerint ezek az adatok legalábbis árnyalják azt a pesszimista, negatív asszociációt, amit a magyar fiatalokkal kapcsolatos nemzetközi adatok váltanak ki, ugyanakkor jelezni kell, hogy a fenti grafikonon feltüntetett szervezetek majd mindegyike inkább az ún. közélet területét fedi le. A politikai alrendszerhez egyértelműen kötődő két szervezet (politikai párt ifjúsági szervezete, valamint politikai párt) kevéssé mozgatja meg a hallgatókat. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az Aktív Fiatalok korábbi vizsgálatához képest nem nőtt, de igazából nem is csökkent a hallgatók szervezettsége.
Hasonlóan a European Social Survey kutatáshoz, a hallgatók részvétele felosztható offline hagyományos, offline közvetlen és online formára.[17] Ahogy arra az 5. ábra utal, a magyar ifjúsághoz, illetve a magyar felnőtt népesség egészéhez képest a hallgatók politikai aktivitása nagyságrendi különbségeket mutat. Ha mindenféle módszertani problémát leszámítunk, és figyelembe vesszük a kérdés eltérő jellegét, akkor is azt kell megállapítanunk, hogy az egyetemi, főiskolás réteg egy közéleti, politikai szempontból aktív, virulens csoport, amely megérdemli a kitüntetett figyelmet.
Forrás: Aktív Fiatalok, 2019. N=800
Minden negyedik hallgató aláír ugyanis tiltakozó petíciót, minden ötödik egyetemista valamilyen módon kapcsolatba lép politikussal és/vagy interneten megoszt valamilyen közélettel kapcsolatos tartalmat. Szintén majdnem minden ötödik nappali tagozatos főiskolás, egyetemista vett részt demonstráción, tiltakozáson, illetve aláírásgyűjtésben. Jól láthatóan a pártaktivitás ezeknél szerényebb, de mérhető. A megkérdezettek 5 százaléka jelezte, hogy tevékenykedett pártban, részt vett annak rendezvényein. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 4 százalékuk folytatott kampánytevékenységet (például ajánlásgyűjtés, plakátragasztás, szórólapozás), illetve mintegy negyedük – és ez talán a legmeglepőbb adat – szavazásra buzdított valakit a választási kampány időszakában, akkor látható, hogy a politikai alrendszer egyes szereplői sem teljesen idegenek a hallgatói rétegtől.
Jól látható, hogy az offline hagyományos és az offline közvetlen részvétel egyaránt megjelenik a repertoárban, azaz a gyengébb bevonódástól az erős bevonódásig terjedő skála minden lépcsőfokán jelen vannak a nappali tagozatos hallgatók.
A hallgatók tehát involválódnak a közéletben, jelentős részük aktív szereplő, a politikailag ténylegesen passzívak aránya mindössze 20 százalék. Mindezt másképpen, pozitív oldalról megfogalmazva az látszik, hogy 100-ból 80 hallgatónak van szociológiailag is értelmezhető politikai aktivitása. Olyannyira, hogy több mint négytizedüknek nemcsak egyféle politikai részvétele rögzíthető, hanem online és offline típusú egyaránt. Ez pedig annak a képnek sem felel meg, hogy pusztán „fotelforradalmárok” lennének, akik otthon, a számítógépük előtt ülve vagy pusztán okostelefonjuk segítségével akarják megváltani a világot.
Politikailag a legaktívabbak (vagyis online és offline módon egyaránt résztvevők) a mester-, illetve PhD-képzési szintre járók, tehát az idősebb hallgatók, akik már belakták az egyetemi színteret, illetve a bölcsészek és a társadalomtudományi szakos hallgatók, akik a politikai érdeklődést tekintve is fontos szereplők voltak.
A kutatás egyik fontos eredménye, hogy a nappali tagozatos hallgató férfiak és nők között (ma már) nincs különbség a politikai aktivitásban. Ideológiai értékcímkék alapján vizsgálva az aktivitást kitűnik, hogy a legaktívabbak az önmagukat baloldalinak, illetve szociáldemokratának vallók, az européer, nyugatos címkét elfogadók, valamint a liberális, szabadgondolkodású hallgatók. Az önmagukat zöld, környezetvédő címkével azonosító nappali tagozatos egyetemi hallgatóknak kiemelkedően magas az online aktivitása. Ezen a téren mindenképpen érzékelhető egyfajta ellenzéki aktivizmus, amit egyébként megerősít a politikai preferencia is. Eszerint mind az offline, mind az online részvétele egyaránt átlagon felüli az LMP, az MKKP, a Momentum és a hagyományos baloldali pártok szavazóinak. Hozzájuk képest lényegesen kisebb, de nem elhanyagolható a kormányzó párt fiatal támogatóinak politikai aktivizmusa.
Konklúzió
Tanulmányommal ahhoz a diskurzushoz kívántam hozzájárulni, amely a magyar fiatalokat egyrészt apolitikus, passzív, romkocsmákban merengő, érdektelen társadalmi csoportként írja le, ugyanakkor ezzel párhuzamosan folyton azt várja, hogy majd most megjelenik egy új, tudatos, aktív, mindent felforgató réteg. Egy nemzetközi kutatás és egy hazai vizsgálat eredményeinek bemutatásával próbáltam árnyalni a sztereotip képet.
Az ifjúság politikai szerepe először 1968 okán került a társadalomtudományok látószögébe, majd az 1990-es évek óta több elméletben is megjelennek mint az új társadalmi mozgalmak fejlődésének letéteményesei, valamint a politikai tiltakozások potenciális megújítói. Ebből a szempontból a fiatalság legfontosabb szociológiai attribútuma a szabadon felhasználható idő, amely a rájuk jellemző rugalmassággal, innovációval kiegészülve kétségtelenül kiemeli a 15–29 éveseket a nyugati társadalmi rétegek közül.
Mindennek ellenére a 2000-es évek óta egyre több olyan írás jelenik meg, amely a nyugati fiatalok apolitikusságáról, a részvételi szektorból való kivonulásáról tudósít. Még egyértelműbb a helyzet Magyarországon, ahol gyakorlatilag csak olyan tanulmányok jelentek meg a rendszerváltozás óta eltelt periódusban, amelyek a teljes ifjúsági társadalom fokozott apolitikusságát és passzivitását bizonyították.
Az általam bemutatott két pillanatfelvétel azt jelezte, hogy ha a magyar ifjúság egészét, tehát a teljes 15–29 éves népességet nézzük, kétségtelenül igazuk van azoknak a szerzőknek, akik szinte drámai képet festenek e korosztály demokratikus részvételéről. Van azonban egy szűk réteg az ifjúságon belül, amelyik egy „másik ifjúságot” képez. A mindenkori egyetemisták és főiskolások ugyanis – legalábbis az Aktív Fiatalok kutatás eredményei alapján – egy kifejezetten virulens, aktív, a politikai alrendszertől kevéssé idegenkedő csoportját képezik az ifjúsági társadalomnak. Adatokkal bizonyítottam, hogy rájuk nem érvényes a bevezetőben felvázolt sztereotip kép.
Érdemes azonban ezen a téren is óvatosan fogalmazni. Az Aktív Fiatalok immár négy hullámot megélt kutatássorozata ugyanis azt mutatta, hogy túlzás hurráoptimista forgatókönyveket felállítani a hallgatói részvétel kapcsán. Az a várakozás, hogy „majd most teret foglalnak a politikailag tudatos, felkészült, aktív fiatalok”, nem teljesen állja meg a helyét. Ha ugyanis 2011–2015 távlatában vizsgálódunk, szinte hajszálpontosan ugyanannyian érdeklődtek a politika iránt, és szinte százalékra pontosan ugyanakkora volt a politikailag aktívak aránya is. És hogy még egy hasonlóságra hívjam fel a figyelmet: az Aktív Fiatalok első vizsgálatának idején, azaz 2011/2012-ben is pontosan ugyanolyan hallgatók voltak aktívak, mint most, 2019-ben.[18] Ennek a politikailag nyitott, de meglehetősen szűk társadalmi rétegnek az aktivitása nem szivárog le az ifjúság többi csoportja közé, és mérete nem elégséges ahhoz, hogy generálisan megváltoztassa a magyar ifjúság általános beállítódását: a politikától való tartós és a lehető legnagyobb mértékű távolságtartást.
JEGYZETEK
[1] Zinnecker, Jürgen, A fiatalok a társadalmi osztályok terében. Új gondolatok egy régi témához, ford. Klement Ildikó = Ifjúságszociológia. Szemelvények, szerk. Gábor Kálmán, Jancsák Csaba, Belvedere Meridionálé, Szeged, 2006, 69–94.
[2] Habermas, Jürgen, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban, ford. Endreffy Zoltán, Glavina Zsuzsa, Századvég, Gondolat, Budapest, 1993.
[3] Vö. Szabó Máté, Társadalmi mozgalmak és politikai tiltakozás, Rejtjel, Budapest, 1998.
[4] Rosenstone, Steven J., Hansen, John Mark, Mobilization, Participation and Democracy in America, Longman, New York, 2003, 12.
[5] Lásd például Matt, Henn, Weinstein, Mark, Wring, Dominic, A Generation Apart? Youth and Political Participation in Britain, The British Journal of Politics & International Relations, 2002/2., 167–192.
[6] Phelps, Edward, Young Citizens and Changing Electoral Turnout, 1964–2001, The Political Quarterly, 2004/3., 238–248.
[7] Vesztesek. Ifjúság az ezredfordulón, szerk. Gazsó Ferenc, Stumpf István, Ezredforduló Alapítvány, Budapest, 1992; Szabó Ildikó, Örkény Antal, Tizenévesek állampolgári kultúrája, Minoritás Alapítvány, Budapest, 1998; Gazsó Tibor, Szabó Andrea, Társadalmi közérzet, politikához való viszony = Ifjúság 2000. Tanulmányok I., szerk. Szabó Andrea, Bauer Béla, Laki László, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, Budapest, 2002; Ifjúság 2004. Gyorsjelentés, szerk. Bauer Béla, Szabó Andrea, Mobilitás, Budapest, 2005; Szabó Andrea, Kern Tamás, A magyar fiatalok politikai aktivitása = Arctalan (?) nemzedék. Ifjúság 2000–2010, szerk. Bauer Béla, Szabó Andrea, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Budapest, 2011; Szabó Andrea, Oross Dániel, A demokratikus részvétel tendenciái a magyar egyetemisták és főiskolások körében = Racionálisan lázadó hallgatók 2012, szerk. Szabó Andrea, Belvedere Meridionále, Szeged, 2012; Oross Dániel, Társadalmi közérzet, politikához való viszony = Magyar Ifjúság 2012, szerk. Székely Levente, Kutatópont, Budapest, 2013; Szabó Andrea, A magyar fiatalok politikához való viszonya = Magyar fiatalok a Kárpát-medencében. Magyar Ifjúság Kutatás 2016, szerk. Székely Levente, Kutatópont, Budapest, 2018;
[8] Vö. Szabó, A magyar fiatalok politikához való viszonya.
[9] Vö. Gazsó, Szabó, Társadalmi közérzet, politikához való viszony; Szabó, A magyar fiatalok politikához való viszonya.
[10] Szabó, Örkény, Tizenévesek állapolgári kultúrája, 73.
[11] Vö. Szabó, Kern, A magyar fiatalok politikai aktivitása.
[12] Szabó Andrea, A magyar egyetemisták és főiskolások politikai integrációja 2019-ben, Heinrich Böll Stiftung, Prága, 2019.
[13] A kutatásról részletesen lásd: http://www.europeansocialsurvey.org. Magyarországra vonatkozó adatbázisok és elemzések részletesen: https://tk.mta.hu/european-social-survey-ess.
[14] A 3. táblázat alapján a 23 vizsgált ország 30 éves és idősebb népességében egyébként egészen más a részvételi sorrend.
[15] Vö. Szabó, Oross, A demokratikus részvétel tendenciái a magyar egyetemisták és főiskolások körében.
[16] A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2018-ban mintegy 1,7 millió 15–29 éves fiatal élt Magyarországon. Tanulságos, hogy 2001-ben ez a szám még 2,2 millió felett volt. A KSH adatait alapul véve a 18–29 évesek mintegy 14 százaléka lehet nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgató.
[17] Jelen elemzésbe a repertoár azon típusait vonjuk be, amelyek a nemzetközi adatbázis alapján legalább részben összehasonlíthatók.
[18] Vö. Szabó, Oross, I. m.
