A jövő nemzedékek szószólója hivatalának eredményei azt bizonyítják, hogy még a jelen államszervezeti kereteken belül is működik a környezetvédelmi érdekérvényesítés. A mandátuma félidejénél járó Bándi Gyulát Vasali Zoltán kérdezte arról, mit tekint sikernek az elmúlt évekből a kritikusok számára nem éppen kedvezőnek tűnő keretek között. A hazai környezetvédelmi szakjogász képzés alapítója, az uniós környezetjog elismert kutatója olyan hivatalt vezet, ahova a legfontosabb környezetvédelmi ügyek jelzései érkeznek be közvetlenül az állampolgároktól. Álláspontját támogatják a meghatározó zöldszervezetek és megfontolják a témában érintett szakminisztériumok is.
– Magyarország az elmúlt tíz évben egyedi környezetpolitikai modellt alakított ki kormányzati szinten: nincs önálló szaktárca, a hatáskörök megosztottak különböző minisztériumok között. Némi cinizmussal mondhatnánk, hogy egy hibrid rezsim teremtette meg az ökopolitika sajátos integritását, de maga az ombudsmani hivatal is számon kérte a modellből fakadó alapjogi sérelmek problémáját már 2012-ben. Milyen tendenciákat lát a kormányzati politika változásaiban a környezetvédelem szempontjából?
– A Környezetvédelmi Minisztérium megszüntetésekor én még nem voltam szószóló, a területtel foglalkozó jogtudósként fejtettem ki a véleményemet arról, hogy az önálló tárca megmaradása mindenképpen hatékonyabb lenne. Figyelembe kell vennünk azonban, hogy a kormányzati struktúra kialakítása az érintettek autonóm feladata és felelőssége. Az általam képviselt ügyek esetében jól látható, hogy például a hatósági rendszer integrációja után az egységes, egyetlen tárcához köthető irányítás, szakmai felügyelet sokkal jobb lenne. Az igazgatásban dolgozók és a döntéshozók is következetesebben és differenciáltabban láthatnák, hogy a gazdasági és a környezeti érdekek milyen módon egyeztethetők össze. A felügyelőségeket mindenképpen meg kellett volna tartani az igazgatási rendszerben. Ilyen tekintetben is figyelemre méltó, ami a hulladékgazdálkodásban aktuálisan történik, az, hogy a kormányzati szereplők centralizációs vagy központosító törekvései újra előtérbe kerülnek. Tehát látható, hogy a politikai döntéshozók az egységes irányítás hasznát újra kezdik felismerni. Ha a tárcák között megosztott hatáskörök problémáját nézzük, akkor érzékelhető, hogy az Agrárminisztériumtól (AM) a döntéshozatali súlypontok egyre inkább az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felé tolódnak el. A nyilvánosságban a centralizációnak nagyon rossz visszhangja van, hiszen a transzparenciában vagy az egyes ügyek hatékony kezelésében sok a negatív tapasztalat. A szószólói hivatal a kezdetektől támogatja egy strukturális reform megvalósítását, 2018-ban például elkészítettük a hulladékgazdálkodási rendszerről szóló, igen kritikus elvi állásfoglalásunkat. Volt olyan ismerősöm, aki a szöveg megjelenése után már viccesen arról érdeklődött, mikor vonják vissza a hivatali megbízásomat. A hatéves mandátumom alatt engem nem lehet leváltani, pláne nem egy alapos kritika miatt. Ráadásul mindenki elfogadta, hogy a rendszer így nem működőképes. Egyebek között túl sokba kerül a fenntartása és nem elég hatékonyan felel a kihívásokra. A jelenlegi ITM-előterjesztések már a bevezetésükben hivatkoznak a mi korábbi kritikánkra. Engem például nem tett boldoggá a rezsicsökkentés hulladékgazdálkodásra tett hatása, de az ezzel kapcsolatos javaslatainkat is elkezdték támogatni, például azt, hogy az így nyert forrásokat forgassák vissza a szelektív gyűjtés rendszerének finanszírozásába és az újrahasznosításba. A jelenleg működő köztes rendszer egyáltalán nem jó. El kellene dönteni, hogy vagy valódi központosítást akarunk, ennek minden feltételezett előnyével, vagy visszaadjuk a piaci és önkormányzati szereplőknek a korábbi feladataikat. Nekem az a fontos, hogy növekedjen a szelektivitás, és egyre jelentősebb arányban anyagában hasznosítsuk újra a hulladékainkat. A kritikáink hatása itt egyértelműen tetten érhető, ezért is érzem azt, hogy van értelme a szószólói hivatalban végzett munkánknak.
– Meglepő, hogy a sok kritika mellett ilyen optimista tud lenni.
– A környezetpolitikáról lassan elmondhatjuk, hogy előnyére változik, és egy kicsit javul a minősége. Nagyon fontos megértenünk, hogy az emberek jelentős részére hatással van a politika, befolyásolja a döntéseiket és a prioritásaikat. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a vele szembeni ellenérzések és bizalmatlanság ellenére a politika még mindig nagyon hatékonyan képes edukálni. Az ellenségképekre alapozott identitások politikai rendszereket képesek legitimálni. A környezetvédelem az elmúlt évtizedekben mindig képes volt azonosítani azt a rossz fogyasztói szokást vagy ökológiailag fenntarthatatlan döntést, ami ellen tiltakozni kell. A zöldügyek jól illeszthetők a politika aktuális ritmusába, és minden szereplő kénytelen vállalni álláspontja okait. A hazai környezetvédelmi problémákról szóló politikai diskurzus egyre inkább meghatározhatja a választói attitűdöket. A populizmusnak tehát sajátos kapcsolódási pontjai lehetnek a környezetpolitikával, ami szigorúbb szabályozást és fegyelmezettebb fogyasztást is eredményezhet. Leegyszerűsítve: a környezetvédelmi kérdések illeszkednek az ellenségképek közé, amelyekkel szemben harcolni kell. Azok a tömegek, amelyek eddig azt hallották, hogy ezeknek a súlya és jelentősége csekély, most tartósan az ellenkezőjét tapasztalhatják. A klímaügyek vagy a hulladékos kampányok mellett a helyi szennyezések is meghatározzák a nyilvánosság napirendjét. Nem szeretnék szkeptikusnak tűnni, hiszen rengeteg pozitív példát látok, ahol a helyi közösségek felelősen reagálnak az őket érő kihívásokra. Kérdés, hogy ezek a kezdeményezések mennyire jutnak el a döntéshozókhoz, és mekkora támogatást kapnak a fennmaradáshoz. Az a tapasztalatom, hogy a többségi társadalom egyre frontálisabban érzékeli, mit tekinthet reális veszélynek, olyannak, ami a hétköznapjai minőségét meghatározza. Joggal várható tehát, hogy a meghatározó környezeti problémák egyre komolyabban befolyásolják az értékrendünket, és ez a fogyasztás minőségén akkor is meglátszik majd, ha eddig a fenntartható életformákat – tévesen – szélsőségnek tartotta a többség. Most már inkább az látható, hogy egyre több, korábban radikálisnak vagy a szabad fogyasztást feleslegesen korlátozónak tartott normát vesznek át és tekintenek hiteles korlátnak.
– Más megközelítésben a környezetvédelmi érdekérvényesítés lehetőségei a jelenlegi rendszerben jelentősen szűkültek. Kis leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy az Ön hivatalán kívül még a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa (NFFT) és az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága (Ffb) azok a fórumok, ahol még megjelenhetnek kritikus hangok. Utóbbi sajnálatos kiüresedése és eszköztelensége nem magának a szakbizottságnak a hibája, előbbi pedig az Országgyűlés elnökének felügyelete alatt elsősorban minőségi elemzéseket készít. Az NGO-kon és pár ellenzéki politikuson kívül csak Önök maradtak?
– Nagyon büszke vagyok az erdőgazdálkodási törvény módosításával kapcsolatos kritikánk legfrissebb alkotmánybírósági fogadtatására, ahol a döntés indoklásában maga a testület mondta ki és erősítette meg, hogy az Alapvető Jogok Biztosa a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesével együtt kiemelt intézményes szerepet játszik a nemzet közös örökségét képező természeti és kulturális értékek védelmében. Az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdése szerint ugyanis a természeti és kulturális értékeket önmagukért is védeni, illetőleg a jogalanyisággal nem rendelkező jövő generációk számára is megőrizni rendeli, adott esetben akár a jelen generációk (pillanatnyi gazdasági) érdekeivel szemben is.[1] Aki nyomon követi a munkásságomat, tudja, mindig kiemelten fontosnak tartottam, hogy a környezetvédelemnek volt egy viszonylag jó minőségű hatósági rendszere, ami jelentős autonómiával rendelkezett. Ennek az intézményi szereposztásnak az volt a fő jelentősége, hogy a környezeti érdek képes legyen hatékonyan érvényesülni akár a gazdasági érdekekkel szemben is. A környezetvédelmi jogkörök kormányzati megosztása és a felügyelőségek sajátos integrációja mellett kétségtelenül vannak államigazgatási vagy versenyképességi érvek. Nekem mégis az a feladatom, hogy az egész kormányzat működését a környezetvédelmi jogok érvényesülése fényében értékeljem. A szószóló hivatalának vezetőjeként – ami egy kvázi központi környezetvédelmi szervként is definiálható – nekem kötelességem a zöldérdekek képviselete, így tőlem más szempontrendszer akceptálását nem lehet elvárni vagy számon kérni. Az elmúlt években az összes érintett tárcával egyeztettem arról, melyek azok a garanciák, amelyek a politikai döntéshozatalban a környezeti érdekek érvényesülését biztosítják. Az erről folyó levelezés sok esetben mintegy a törvényes határidő utáni számonkérésként is értelmezhető. Ez nem csak a nyilvánosságnak szóló póz, mert nekem hivatali kötelességem jelezni azoknak a jogszabályoknak a kockázatait, amelyek például az egyes beruházások esetében az engedélyeztetési eljárások környezetvédelmi garanciáit csorbíthatják.
– Milyen tapasztalatokat szerzett a környezetpolitika kormányzati irányításáról ennek a levelezésnek, időhatáron túli számonkérésnek a során?
– Mivel a szószólói hivatal nagyon széles körrel tart rendszeres szakmai kapcsolatot, így mi egy nagyon mély metszetét látjuk a környezetpolitikai irányítás gyakorlati hatásainak. A környezetpolitika befolyásolásának intézményes útjai az elmúlt évtizedben jelentősen átalakultak, bizonyos szempontból szűkültek, ami a transzparenciára vonatkozó elvárásokban komoly problémákat vet fel. Az intézményes oszlopok egy része stabil, hiszen kritikai nyilvánosságot biztosít a környezetvédelmi kérdéseknek az Ffb, a természeti erőforrások és a társadalmi attitűdök változásában pontos indikátorokkal méri a változásokat az NFFT. Nem utolsósorban pedig ott vagyunk mi, hiszen minden szektorális szereplővel kapcsolatban vagyunk a legkeményebb zöld civil szervezettől, a – sokszor tévesen – profitéhesnek gondolt piaci szereplőig vagy az érzéketlennek feltételezett államigazgatási hivatalig. A nyár közepén tárgyalta az Országgyűlés az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) éves jelentését, és büszkén elmondhatom, hogy a Jövő Nemzedékek Biztoshelyettese Hivatalának álláspontja ma már talán a leggyorsabban gyakorol hatást az aktuális törvénykezési folyamat során elkövetett hibákra. A legnagyobb kockázatot abban látom, hogy akár a kiemelt kormányzati beruházások esetén, akár más infrastrukturális fejlesztéseknél a környezetvédelmi engedélyeztetési eljárásokat minimális időre szűkítették, lassan pusztán a bejelentési kötelezettségre korlátozzák. Én ilyenkor nem vagyok rest, megkeresem az érintett minisztériumokat, hogy adjanak magyarázatot a változtatás hátterére, és próbálják meg érvekkel alátámasztani, ha tudják.
– Mi a kormányzati szervek viszonya a szószólói hivataltól érkező megkeresésekhez?
– A hivatalunknak van tekintélye, hiszen kapunk reakciókat a javaslatainkra, de előfordul, hogy értetlenséget tapasztalunk, ami természetesen elszomorító. Az Alkotmánybíróság (AB) tagjai között sincs minden beadvány értékelése esetében egyetértés. Egy alkotmánybíró által megfogalmazott különvéleményhez még hárman csatlakoztak, amelyben kifejtik, hogy az AB-nak szerintük nem feltétlenül van kompetenciája, hogy beleszóljon ilyen döntéshozatali és engedélyeztetési kérdésekbe. Ők úgy érvelnek, hogy a kormányzat kizárólagos felelőssége a közigazgatás működtetése. Kétségtelen, hogy ebben is van logika jogi értelemben és az intézményrendszer feladatköreinek megítélése szempontjából. Mi nem azt állítjuk, hogy rosszul működik a közigazgatás, hanem azt, hogy háttérbe sorolódik egy elv, egy jog, aminek garantálnia kellene a környezeti érdekek érvényesülését. Az AB ellenvéleményt megfogalmazó tagjai azt állítják, hogy az érintett a puszta bejelentés révén is felelősséget vállal a cselekedeteiért, aminek lehetnek akár büntetőjogi következményei is. A puszta bejelentésnél azonban 15 napon belül elkezdődnek a tervezett beruházás munkálatai, míg az engedélyeztetésnél előre kell garanciákat adni arra, hogy nincs környezeti kockázat a tevékenységben. Tehát ebben az esetben is jól látható, hogy pontosan a megelőzés szorulhat háttérbe, és egyértelműen növekszik a kár bekövetkeztének kockázata. Büszke vagyok arra, hogy több egyetemen végzett oktatói munkám révén hozzájárulhattam ahhoz, hogy a közigazgatásban is alapos felkészültséggel bíró kollégák dolgoznak. Tehát a kezdeményezésünk és a kritikánk nem a hatóságok környezetvédelmi engedélyeztetési eljárásával szembeni bizalmatlanságot tükrözi, hanem azt kívánta megakadályozni, hogy egy-egy beruházás alapos vizsgálatának lehetőségét szűkítsék. Másrészt az is nagyon fontos, hogy a hivatali státuszom nem politikai, mert ezt is sokan félreértik az aktivitásunkat látva. Ősszel volt egy akadémiai ülés a tudomány ünnepe alkalmából, ahol maga az MTA elnöke vezette fel azt a panelbeszélgetést, amiben én is szerepeltem, úgy, hogy akkor most jönnek a politikusi viták, mert két államtitkárral szerepeltem közösen. Ott is fel kellett hívnom a figyelmet arra, hogy a jövő nemzedékének védelmét ellátó feladat nem politikusi pozíció. Nekem hatalmam sincs, források felett se rendelkezem. Jó példa erre az avarégetés tiltása vagy a tűzijátékok szabályozása. Előbbinél végül a kritikánkat meghallgatták, de a tiltás életbe léptetése mégis csak jövő január elsejével indulhat, ami köztudottan már az égetés szezonjának vége, tehát szükségtelenül adtak még egy utolsó lehetőséget az egészségünkre káros tevékenységnek. Ha politikus lennék, sem időt, sem lehetőséget nem adtam volna a felismert károkozás további elkövetésének. Nem érdemes tehát a politizáló és hatósági státuszt összekeverni.
– A viták ellenére a külső szemelélőnek úgy tűnik, hogy a Jövő Nemzedéke Szószólói hivatalának ilyen téren a legfontosabb szövetségese az ellenzéki körökben sokat kritizált Alkotmánybíróság. Az utóbbi időszak legfontosabb sikerének az erdőtörvény módosításának korrekciója és a kútfúrásra vonatkozó szabályozás átalakítása tekinthető, amiben az AB értő szövetségesként viselkedett. Miért precedensértékű a két ügy környezetvédelmileg?
– Az erdőtörvény átfogó módosítását érintő indítvány elvi kiindulópontja, hogy a visszalépés tilalmába ütköznek azon jogszabályi változások, amelyek a védelmet megszüntetik vagy a korábbi védelem hatékonyságához képest nem biztosítják ugyanazt a hatékonyságot. Továbbá az elővigyázatosság és megelőzés elve érvényesítésének eszköztárát az utólagos szankcionálás eszközeire cserélik fel vagy a természetvédelmi érdekeket a gazdasági érdekek mögé sorolják. Ombudsmani indítványunk fő érve az volt, hogy az erdőtörvény módosítása mind mennyiségi, mind minőségi értelemben csökkenti a védett és NATURA 2000 területen található erdőkre előírható természetvédelmi célú korlátozásokat. A kifogásolt törvényi előírások – többek között az erdőgazdálkodói érdekekkel szemben – háttérbe szorítják a természetvédelmi célokat: a természetvédelem látszólagos elsődlegessége mellett megengedik a gazdasági érdek tényleges érvényesítését és csökkentik a helyi védett természeti területek védettségi szintjét, alapjaiban változtatják meg a védelem eljárási garanciáit. Az indítvány kiemeli, hogy az uniós jog által meghatározott NATURA 2000 fogalmától eltérő módon leszűkítik az e hálózathoz tartozó erdők védelmét, a szükségesség és az arányosság tesztjével nem igazolható módon korlátozzák a természeti értékek védelmét szolgáló természetvédelmi előírások érvényesítésének lehetőségét. Az AB júliusban a Magyar Közlönyben megjelent határozatában mondta ki, hogy az erdőkről szóló törvény 2017-es módosításának számos eleme Alaptörvény-ellenes, ezért ezeket a részeket megsemmisítette.[2] Nekem ez a témakör is szívügyem, így annak külön örültem, hogy az AB egyebek között megállapította: a tarvágás rendkívül súlyos és visszafordíthatatlan kárt okoz az ökoszisztémában, mellyel az állami tulajdonú erdők esetében semmilyen alapvető jog vagy alkotmányos érték nem állítható szembe, ekként az alkotmányosan nem igazolható. Egy korábbi esetben, 2018-ban a víznyerő kutak létesítésének törvényi szabályozásával kapcsolatban leírt kritikánkban az AB elfogadta, hogy az öntözés mezőgazdasági érdekei miatt nem lehet feláldozni a vízbázisok védelmét. A rövidebb távú, illetve részérdekek érvényesítése tehát csakis az egész nemzet hosszú távú érdekeinek figyelembevételével lehetséges. Az adott esetben ez azt jelenti, hogy a véges és megújulásra csak korlátozottan képes felszín alatti vízkincs használatakor nem lehet az az egyetlen szempont, hogy a vizet használni kívánók számára milyen megoldás a legegyszerűbb és a legolcsóbb. A vízkészlet ugyanis nemzeti vagyon, nemzeti kincs. Hasznosítása csak úgy lehetséges, hogy az ne veszélyeztesse, hogy mások, illetve az utánunk jövő nemzedékek hasonlóképpen részesedhessenek belőle.
– Ezzel kapcsolatban a parlamentben is felszólalt.
– A kútfúrással kapcsolatban valóban felszólaltam az Országgyűlésben is, ahol az elnök meg akarta szavaztatni a képviselőkkel, hogy ezt megtehessem. Jeleznem kellett, hogy erre nincs szükség, mert nekem ehhez státuszomból fakadóan jogom van. A rendszeren belül néha érzékelhető, hogy a mandátumunk annyira egyedi, hogy azzal a szereplők egy része nem tud mit kezdeni. A kútfúrással kapcsolatban örömmel láttam, hogy mivel Áder János államfő külön érzékeny a vízvédelemre, a Köztársasági Elnöki Hivatal partner volt abban a lobbizásban, hogy a kritikánkat a kormánypártok és az érintett minisztériumok még komolyabban vegyék. Ugyancsak megtisztelő volt az a bizalom, hogy a hivatalom által készített kritikai érvelést az államfői hivatal akceptálta és átvette.
– Beszélgetésünkkor pár hónappal már túl van szószólói mandátumának felén. Önmagában meglepő, hogy egy 8-10 fős csapattal a nyilvánosság által is követhető módon rengeteg ügyet képesek feldolgozni. Tapasztalatai szerint az elmúlt években melyik környezeti probléma keltette a legnagyobb visszhangot a nyilvánosságban?
– Kiemelkedik az elmúlt évekből például a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér zajszennyezésének ügye, amivel kapcsolatban tömegével érkeztek hivatalunkhoz a megkeresések. Ahogy az éves jelentésünk összesítéséből is látszik, az ombudsmani hivatalnál vizsgált környezeti ügyek között a zajpanaszok kiemelkedő számban jelentek meg. Arra is emlékezhetünk, hogy a tavalyi önkormányzati választási kampánynak is voltak meghatározó környezetvédelmi ügyei, a Liget-projekt, a hatvani szennyvíziszap-lerakó problémája, továbbá mellettük ez a probléma is. Pártszíntől függetlenül a döntéshozóknak csak annyit kell megérteni és elfogadni, hogy a légi közlekedés nem közszolgáltatás, hiszen közvetlen célja gazdasági haszon elérése, ez tehát önmagában nem igazolhatja az egészséges környezethez és a tulajdonhoz való alapjog korlátozását. Más ügyekben is, amire büszke vagyok az elmúlt évekből, az AB a mi érvelésünk logikáját erősítette meg, miszerint a zavarás mértéke és szükségessége az alapvető jogok érvényesülésének szempontjából értékelendő. A járványhelyzet itt is egy új szempontrendszert teremtett meg. Eddig lehetett hangsúlyozni, hogy a magánérdek közvetetten az egész közösség érdekeit is szolgálhatja, mint a légi közlekedés esetében is, de a nemzetgazdasági érdek esetében is elvárható, hogy a működésükkel együtt járó zavarás káros következményeit az érintettek számára méltányos módon enyhítsék.
– Nem tudom pontosan, hogy minden korábbi szószólónak ilyen jó kapcsolatai voltak-e a zöldszervezetekkel, de az bizonyos, hogy Önt többször is NGO-akciók arcaként lehetetett látni a nyilvánosságban, például a Greenpeace által képviselt Mérgezett örökségünk kampányban. Közben a kormány által 2017-ben elfogadott Stop, Soros! és a lex NGO megpróbálta az érintett szervezetek szakpolitikai befolyását tudatosan csökkenteni. Milyen módon alakult át a zöldszervezetek politikai érdekérvényesítése a legfontosabb környezetvédelmi konfliktusok kezelése kapcsán, és mi ez a tartós feszültség a zöldek és a mindenkori kormányzat között?
– Nem tudom pontosan megmondani az okát. Úgy látom, hogy a civilek finanszírozásáról szóló döntések esetében nem a zöldszervezetek voltak a megcélzott szereplők. Másrészt érdemes visszaolvasni a szószólói hivatal jelentéseit, amelyek többsége úgy kezdődik, hogy hiányolom egy-egy ügy kezelése kapcsán a társadalmi egyeztetést, pedig a megoldáshoz ez nélkülözhetetlen lenne. Kénytelen voltam írni egy levelet az igazságügyi miniszter asszonynak, Varga Juditnak, hogy hívja fel a többi minisztérium figyelmét a társadalmi egyeztetésre vonatkozó feladataik teljesítésére, és levelemre azóta egyetértő választ is kaptam. Nem arról van szó, hogy a zöldek álláspontjának kell minden esetben érvényesülnie a politikai döntésekben. A közmeghallgatás olyan információkat jelenthet a kormányzat számára, amelyek a minőségi döntés elfogadásához nélkülözhetetlenek. Látom, hogy a politika bizonyos zöldszervezetekhez elutasítóan áll hozzá, de ennek hátterét nem tudom megítélni, mert nem rendelkezem elég információval, csak benyomásaim vannak. Nem nagyon hallok olyan véleményeket kormányzati körökből, hogy például a Greenpeace Magyarország ne lenne szalonképes. A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) is – e szervezet önmagában több jelentős környezetvédelmi szervezetet fog össze – tudatosan törekszik jó kapcsolatok kialakítására, és ebben sikeresek is. De másokat is említhetnék, így a Levegő Munkacsoportot is. A kormányzatban az egy-egy tárcánál látható jó irányú változásra újabb példa Kaderják Péter személye, az általa elkészített új energiastratégia már részben tükrözi a zöldek álláspontját is. A hulladékgazdálkodásban és a klímapolitikában kezdenek olyan kormányzati állítások megjelenni a nyilvánosságban, amelyek már visszaidézik az általunk régóta hangsúlyozott környezetvédelmi szempontok érvényesülését. Helyi ügyek esetében elsősorban közvetíteni kell a felek között. Ilyenné válhat például a Beremendi-kristálybarlang megóvásának kérdése, ahol lehet, hogy egy szimpla egyeztetés is eredményre vezethet. Képviseljük magunkat közmeghallgatásokon is, mint legújabban a tatai fejlesztések kérdésében. Ilyen és hasonló esetekben annyit tudok tenni, hogy a helyszínen minden érintett meghallgatása után az ombudsmani hivatal kiad egy szakmailag megalapozott állásfoglalást, amit a döntéshozóknak illik figyelembe venni bármilyen változtatás engedélyeztetése előtt. Az erdőtörvény átfogó módosítása kapcsán benyújtott alkotmánybírósági indítványt több országos természetvédelmi szervezet beadványa és jelzése nyomán készítettük el. A kútfúrással kapcsolatban pedig az érvelésünk inkorporálta a Magyar Tudományos Akadémia és a vízügyi szakmai szervezetek álláspontját. Itt is látható, hogy az érintett civil szervezetek szakmai tudása és terepen szerzett tapasztalata mennyire nélkülözhetetlen egy ilyen kezdeményezés kivitelezéséhez. Ma is büszke vagyok arra, hogy amikor 2000-ben bevezették a mediáció eszközét, akkor az első jogtudományi cikket én írtam a témában. Emlékszem, hogy akkor az ügyvédek kezdetben még ellenálltak a bevezetésének, mert attól tartottak, hogy ez számukra konkurenciát jelent. Ma már sok ügyvéd vállalja ezt a szerepet, és a fejlődés szakmai haszna rengeteg területen érzékelhető. Azért fontos ezt itt megjegyezni, mert láthatóan az NGO-k és a kormányzati intézmények közötti feszültség hátterében is van egy kompetenciavillongás vagy rivalizálás. Fontos hogy az általam vezetett hivatal itt is azt a közvetítői szerepet tudja ellátni a felek között, aminek révén mindenki számára elfogadható kompromisszum jöhet létre, összeegyeztetve a környezeti érdeket a politikai vagy az üzleti törekvésekkel. Sokan szeretik szembeállítani a piac természetét az ökológiai rendszerek működési szabályaival, de a felek megfelelő mediáció révén képesek az együttműködésre. Még a biztosítók is, amelyekről mindenki azt feltételezte, hogy ellendrukkerei lesznek ennek a felvetésnek. Évek óta komoly harc folyik azért, hogy megfelelő közpénz és piaci ráfordítás álljon rendelkezésre Magyarországon a legfontosabb tájsebek rekultiválására. A Greenpeace kampányában felsorolt helyszínek közül én érintett is voltam ügyvédként a kiskunhalasi ügyben, ahol azt a vétlen tulajdonost képviseltem, akinek a bérbe adott telkén az adott vállalkozó károkozó tevékenységet folytatott. Sajnos ebben az esetben is lassan járt el a hatóság, így a mai napig nem zárult le megnyugtatóan a szennyezés kérdése.
– Magyarországon szimbolikus politikai kérdésnek számít, hogy a szennyezett volt ipari területek milyen kármentesítési ritmusban tisztulnak meg. Ön nemcsak aktívan részt vett a Greenpeace Magyarország Mérgezett örökségünk kampányának népszerűsítésében, hanem kezdeményezte is egy a környezeti felelősségről szóló jogszabály megalkotását. Bevezethető lenne egy ilyen teher a piaci szereplőkre az ismétlődő válságok időszakában?
– Már mandátumom kezdetén is maximálisan egyetértettem azzal, hogy a kármentesítésre rendelkezésre álló költségvetési eszközök forrásait jelentősen bővíteni kell. Érdemes belegondolni abba, hány olyan ügy vált ismertté az elmúlt években, amelyek bizonyítják, hogy ezek a marginálisnak tartott kérdések alapvetően határozzák meg az egészséges környezethez való jogunk érvényesülését. A Római-part mellett ott van az óbudai gázgyár elmaradt rekultivációja. Az almásfüzitői vörösiszap-lerakó lefedésének engedélye megoldódni látszik. Említhetjük az Illatos út már megkezdett kármentesítését is. Ez csak pár kiemelt projekt a tucatnyi közül. Nem csak arról van szó, hogy ösztönözzük az éppen regnáló kormányt, hogy ezeknek a területeknek a megtisztítását közpénzből nagyobb mértékben finanszírozza. Megválasztásom után azt akartam elérni, hogy az érintett szereplők bevonásával kidolgozzunk egy olyan javaslatot, amely ki tudja kényszeríteni a szennyező fizet elvének megvalósítását. Két év alatt sikerült elkészítenünk a résztvevők egyetértésével egy komplex, a piaci szereplők és a politikai aktorok, valamint a civil szerveztek által is támogatható javaslatot. Olyan pénzügyi biztosítékot kell kialakítani, ami a kockázatos ipari tevékenységet végzők részéről a biztosítási felelősségen túl garanciát képez a szennyező fizet alapelvének gyakorlati érvényesüléséhez. Egyik érintettnek sincs könnyű feladata. A mindenkori kormánynak a környezetvédelmi törvényben meghatározott feladata, hogy létrehozzon egy részben a környezethasználók költségvetési befizetéseiből, részben pedig a költségvetés forrásaiból elkülönített kármegelőzési, beavatkozási alapot, vagy pedig különítsen el a környezeti felelősség érvényesítését szolgáló központi előirányzatot.[3] A pénzügyi biztosítékok megállapításakor, illetve az állami beavatkozás szükségességének megítélésekor kiemelt szempontként jelenjen meg a lakosság egészsége és vagyona veszélyeztetettségének mértéke, ezek károsításának kockázata. A kármegelőzést és a kárelhárítást szolgáló költségek fedezésével kapcsolatos igényeik érvényesítése érdekében a felszámolási eljárásokban a közvetlen kárveszéllyel szemben megelőző intézkedést kérő, fenyegetett helyzetben lévő érintettek, illetve a környezeti károk okozta magánjogi igényérvényesítők nevesítve, a kielégítés sorrendjében elöl állva jelenjenek meg a hitelezői igényeket érvényesítők között. Gondoljunk csak bele, mekkora jelentősége lenne, ha végre a környezeti adatok és elérhetőségük nem csak a minisztériumokkal szemben folytatott perek révén lennének megismerhetők! Javaslatunk szerint a környezeti felelősség érvényesítésének alapfeltétele a környezet állapotáról szóló adatok léte és elérhetősége, ezért feltétlenül szükséges a környezethasználók által – kötelező adatszolgáltatás keretében – megküldött, illetve az állami, önkormányzati feladatellátás és hatáskörgyakorlás során megszerzett adatok folyamatos feldolgozása, a nyilvántartások naprakészen tartása, a nyilvános elérhetőség térítésmentes biztosítása.
– A környezetvédelmi információk elérhetőségével kapcsolatban a vízügyi adatbázis ügyében történtek korábban fejlemények. Ebben az ügyben elérte a megcélzott eredményt?
– Amikor az új adatvédelmi szabályok megjelentek – közismert nevén a GDPR –, akkor törölni akarták a vízügyi engedélyezési adatbázisból a régi adatokat. A problémát azonnal jeleztük Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének, hogy ezek az adatok a felelősség megállapításához később nélkülözhetetlenek lesznek, így ez a kör ki is került a szabályozásból.
– A tavaly megválasztott Európai Bizottság a járványhelyzet ellenére láthatóan ragaszkodik a Green New Deal megvalósításához, ami nyomon követhető az agrárpolitika reformjában és a következő hétéves költségvetés célszámaiban is. Magyarországon sokszor úgy állítják be ezeket a célokat, mintha a versenyképességünket veszélyeztetnék. Milyen hatással van Magyarországra az egyre szigorodó uniós szabályozás?
– Az Európai Unió nagyon komoly hatással van a hazai környezetpolitika minőségére. Csatlakozásunkat megelőzően, amikor felkészültünk a tagságra, történt az igazán nagy fordulat, amikor tulajdonképpen az egész szabályozási rendszert átalakítottuk. Az Európai Bizottság e témában megjelent tanulmánya mutatta ki, hogy a környezetvédelmi jog közel nyolcvan százalékát az uniós szabályozás határozza meg. Csak meg kell nézni, honnan erednek a levegőminőséget vagy a hulladékgazdálkodást meghatározó jogok. A NATURA 2000-es szabályozás az ország több mint húsz százalékát érinti. A hivatalom által megfogalmazott álláspontok többségében nemcsak az Alaptörvényre vagy a vonatkozó hazai törvényekre, hanem az uniós szabályozásra is hivatkozunk. A korábban már említett, a kútfúrásról vagy az erdőgazdálkodásról szóló kritikánkban az EU-normák meghatározó viszonyítási pontként szolgálnak, hiszen egy olyan gazdasági közösséghez tartozunk, amely évtizedek óta tudatosan törekszik a fenntarthatóságra és az elmúlt években egyre többet emlegetett körkörös gazdasági átállásra.
– Régóta hangsúlyozza az ökológiai problémákkal foglalkozó tudósok többsége, hogy a környezeti problémák egyfajta értékválsággal kötődnek össze. Mégis azt látjuk, hogy a társadalmi szokások nemcsak lassan változnak, hanem kifejezetten káros trendek válnak divattá például a turizmusban, miközben szembeötlő azok negatív hatása.
– Van egy sajátos mentális spirál, amiből az emberi természet még akkor is nehezen tud kiszállni, ha már ott van az orra előtt a negatív következménye annak, amiről korábban azt hitte, hogy a boldogsága záloga lehet. Járvány idején különösen meglepődve nézem a felkapott olasz tengerpartokon a kánikulában egymástól pár méterre, tömegben fekvő embereket. Nehezen érthető, hogy bizonyos időszakokban az emberek hogyan tudják belehergelni egymást olyan szokásokba, ahol az élmény átélése utáni csalódás (tengervíz minősége, összeszorított tömeg a tűző napon) pont az adott állapot kerülésére késztetné a bennünk működő józanságot és racionalitást. Korosztálytól és társadalmi hovatartozástól függetlenül nehezen tudom megérteni, hogy hogyan tudjuk egymást ilyen szinten az őrületbe kergetni. Ezen nem csak szomorkodni kell: a folyamatok megértése szükséges ahhoz, hogy a környezeti minőségben is érezhető változást tudjunk elérni. Ahogy alkalmazkodunk a klímaváltozás okozta egyre durvább helyzetekhez, az emberek többsége rádöbbenhet arra, hogy nem egy „zöld elit” által ki és rákényszerített korlátozást kell elfogadtatni magunkkal. Nem kell kivonulni a társadalomból ahhoz, hogy átalakíthassuk vagy fenntarthatóbbá tegyük a fogyasztásunkat. Számomra nagyon fontos mutató, hogy nálunk a jogi karon több száz hallgató közül évről évre 30-40 leendő kolléga választja ezt a kérdéskört diplomamunkája témájaként. Annak ellenére, hogy még a fiatal generációban is mélyen rögzült, hogy a környezetvédelem problémaköre egy olyan „luxus”, aminek, ameddig nem ismerik a hátterét, a jelentőségét sem ismerhetik meg. Évtizedek óta foglalkozom ezzel a területtel, és látom, hogy a téma iránti érdeklődés hullámzó. Nagyon jó példa a környezetvédelmi szakjogász képzés esete, ami iránt 2010 előtt nagyon erős volt az érdeklődés, azóta viszont kevésbé. Nagy öröm számomra, hogy az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján elmondhatjuk, például az ügyészségek vették a fáradságot, hogy az e kérdéssel foglalkozó kollégáikat beíratták ezekre a képzésekre. Magyarországon ma a megyei hivatalokban mindenhol van minőségi felkészítést szerzett, környezetvédelemre specializálódott jogász kolléga. A mai napig nagyon megtisztelőnek érzem, hogy volt hallgatóink megkeresnek különböző – így akár büntetőügyeknél, hogy segítsek nekik egy-egy összetett tényállást értelmezni. Bíró is akad néhány, aki zöldkérdésekre specializálódott, az ügyvédek között pedig nagyon sokan. Ők valószínűleg joggal gondolták azt, hogy egy posztmodern fogyasztói társadalomban gyakoriak lesznek az ilyen ügyek. Ma már például a hulladékgazdálkodásban sikeres üzletemberek egy jelentős része is rendelkezik ilyen képzettséggel. Nem véletlen az sem, hogy a civil szervezetek munkatársai között professzionális jogászokat találunk, gondoljunk csak a Levegő Munkacsoportra vagy akár az EMLA Egyesületre. Fontos megértenünk, hogy a környezetvédelmi jog egy olyan komplex és fejlődő tudáson alapul, amelynek ismerete nélkül az érintettek képtelenek megérteni egymást. Önálló fogalomhasználatot és egy egyedi nyelvezet ismeretét igényli. A társadalmi érzékenység folyamatos vizsgálata mellett ugyanilyen fontos, hogy a szakmai és piaci elitek felkészültségét is értékeljük, hiszen az ő társadalmi attitűdöket befolyásoló hatásuk is jelentős.
– A magyarok többsége a járvány első hullámának lecsengése után balatoni nyaralást tervez, nem külföldi úti célt választ. Az elmúlt években ez a régió is hangos volt a zöldszervezetek kritikájától és a helyi lakosok beruházásokhoz köthető félelmeitől.
– A magyar tenger környékén rengeteg fontos mozgalom és kezdeményezés alakult. A helyiek féltik a saját értékeiket a turizmusból származó bevételek túlpörgetésétől. A járvány ezt erősítheti is, ha miatta még többen utaznak inkább a Balatonhoz, mint máshova. Ebben az esetben is elmondható, hogy vannak olyan fejlesztési tervek, amelyeknek a környezeti hatása elsőre talán kicsinek tűnhet – például egy-egy újabb csónak- vagy vitorláskikötő megépítése –, az egész térség ökoszisztémájára mégis radikális hatást gyakorolhat. A balatonföldvári kikötői beruházás kapcsán érkezett beadvány alapján az alapvető jogok biztosával a Kúriához fordultunk, és a balatonföldvári önkormányzat helyi építési szabályzata két pontjának megsemmisítését kértük. Ebben az egyáltalán nem egyedi esetben a törvényi felhatalmazás kereteit túllépő, a hatályos magasabb szintű szabályozással ellentétes „alövezet” kategória létrehozása miatt felülvizsgálatot kezdeményeztünk. Az önkormányzat a „beépítésre szánt” és a „beépítésre nem szánt” kategóriák vegyítésével létrehozott alövezettel, a part menti zöldterületek felszámolásával is biztosítani kívánta a tervezett vitorláskikötő parkolási igényét és a gépjárművek közlekedését. A Kúria támogató döntése nyomán precedensértékű ügyet képviselhettünk a nyilvánosságban, felhívva más önkormányzatok figyelmét is arra, hol a határ. Ugyanilyen egyeztetést és kontrollt igénylő lépés a tatai Öreg-tó mellett épülő szálloda ügye. Itt az építtetőnek is meg kell értenie, hogy alapos előzetes vizsgálatok nélkül nem húzhat fel egy olyan épületegyüttest, ami alapvetően megváltoztathatja a táj szerkezetét. Azt sem akadályozhatja meg a beruházás, hogy a part akadálytalanul körbesétálható legyen. Hiába lehet hallani manapság több politikustól is, hogy a versenyképességünket veszélyeztetheti a túl szigorú környezetvédelmi szabályozás. Ezekben az esetekben a fejlesztőknek és a közgazdászoknak kell megértenie, hogy az emberek számára nem a mindenre kiterjedő beépítettség vonzó a kikapcsolódásban. A minőségi szolgáltatásról szóló elképzeléseinket összhangba kell hozni az ökológiai adottságokkal és a hagyományokkal. A túl magas beépítettség nemcsak egyértelmű környezeti kárral jár, hanem az embereket is elriasztja az adott helytől, mert az már nem működik többé közösségi térként. Járványhelyzet idején megtapasztalhatjuk, hogy az utazásainkat jobban meg kell terveznünk, és fel kell készülnünk az általunk okozott terhelés megtérítésére. Az elmúlt hónapokban a társadalom megérezhette és újra felfedezheti, mit jelent a hazai turizmus értéke és a minőségi környezet jelentősége.
– Az elmúlt években született felmérések szerint is van hullámzás az ökológiailag értékelhető fogyasztás mentalitásában. A WWF pár évvel ezelőtti kutatása[4] és egy, a fiatal generációk környezetvédelmi tudatosságát felmérő vizsgálat negatív tendenciákat mutatott. Másrészt viszont 2019-ben az eldobható műanyagok elleni kampány vagy éppen a klímaváltozás érzékelhetően tartós attitűdváltáshoz vezetett még itthon is.
– Az egyik probléma, amit ezzel kapcsolatban érzékelek, hogy az emberek többsége nem rendelkezik elegendő ismerettel, hogy lássa az összefüggést a saját fogyasztása és a tágabb környezetvédelmi kockázatok között. A szószólói hivatalhoz rengeteg megkeresés érkezik a legapróbb, de persze ökológiailag jelentős helyi ügyekben is, tehát a probléma érzékelése folyamatos. Az emberek egyre inkább megértik, hogy az alapvető életminőségüket befolyásolják a szennyezések vagy akár csak ezek kockázata. Aktuális példa, hogy egyre több vidéki település helyi politikusa keres meg azzal, hogy szeretnének klímabarát településsé válni, de nem tudják pontosan, hogy ezt milyen konkrét tartalommal tölthetnék ki. Ilyenkor mindig kiderül, hogy az érintett lakóhely ökológiai adottságait kell felmérni, és sokszor a legegyszerűbb technikákkal már nagyon jelentős változást lehet elérni, ha erre tudatosan törekszenek a döntéshozók és az ott élők is. Ha pusztán annyit megtesznek, hogy elkezdik gyűjteni a csapadékvizeket, amit később, száraz időszakban locsolásra használnak, az máris nagy előrelépésnek számít. Amennyiben energiát fektetnek abba, hogy külön gyűjtik a szerves anyagokat, és komposztálni kezdenek, már ez is csökkenti a terhelést, és hozzájárulhat klímavédelmi célok eléréséhez. A járványhelyzet is megmutatta, hogy egyre nagyobb figyelmet kell fordítanunk saját környezetünk minőségre. Ma már a magyar társadalom tagjainak céljait nem pusztán a pénzben kifejezhető dolgok határozzák. Több fontos környezetvédelmi díjat odaítélő zsűri tagja vagyok évek óta, ezen keresztül is látom, hogy a piaci szereplők szintén érzik a változást. Egyre több olyan egyedi problémára reagáló megoldást alakítanak ki, amelyekkel például a helyi fogyasztást akarják hálózatosan megerősíteni. Ezek többsége az interneten keresztül próbálja összekapcsolni a termelőt a fogyasztóval, jelentősen csökkentve az adott tevékenység ökológiai lábnyomát. A járványnak pontosan az lehet hatása, hogy közelebb hozza a hiánycikké vált termékek készítőit és felhasználóit. Ezzel csökken a feleslegesen szállított anyagmennyiség, és radikálisan felértékelődik a lokalitás előnye. A nyár elején egy üzleti konferencián, személyes beszélgetésben szembesültem egy olyan példával, ami meglepően beszédesen mutatja, milyen apróságokon múlik egy-egy innovációs és környezetvédelmi szempontból egyaránt fontos fejlesztés. Egy gyümölcsital-gyártó, amely eddig dobozos csomagolásban kínálta portékáját, a kupakok esetében minimális árréselőny miatt egy olyan dél-európai gyártóval szerződött, amely az elmúlt negyedévben nem tudott szállítani. Ami korábban költséghatékony megoldásnak tűnt, az a járvány után már a lokális termelési megoldásokat hozhatja előnybe, hiszen a kereskedelemben a távolság kockázati faktorrá vált. Átrendeződtek a hálózatok, és felértékelődtek a helyi közösségek együttműködési ambíciói.
Bándi Gyula 1955-ben született Budapesten, 1978-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán, 2014-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, tagja, illetve tagja volt az MTA elnöki környezettudományi és közigazgatás-tudományi bizottságainak. Korábban az ELTE-n, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít, az interjú készítésének időpontjában hosszabbították meg tanszékvezetői kinevezését. Volt a jogi kar dékánja is, az EU Környezetjog Jean Monnet Professzora, megkapta a Környezetvédelmi életműdíjat, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének szakmai elismerését, 2016-ban pedig a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét.
[1] AB-határozat az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról, http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/e7ebea823ab5fcd4c1258392005f8646/$FILE/Sz_II_201_2019_.pdf.
[2] AB-határozat jogszabályi rendelkezések megsemmisítéséről (14/2020 [VII. 6.] AB-hat.), ügyszám: II/201/2019.,
https://alkotmanybirosag.hu/dontes/ab-hatarozat-jogszabalyi-rendelkezesek-megsemmisiteserol
[3] A jövő nemzedékek szószólójának jogalkotási kezdeményezése a környezeti felelősség hatékonyabb érvényesítése érdekében, ügyszám: AJB-1495/2019, https://www.ajbh.hu/documents/10180/%203157803/Jogalkotasi_kezdemenyezes_kornyezeti_felelosseg/4821a1da-bb6b-8659-e97f-66f8b679c17d
[4] Kit érdekel a természet- és környezetvédelem?, WWF Magyarország, 2016, https://wwf.hu/hireink/egyeb-termeszetvedelem/kit-erdekel-a-termeszet-es-kornyezetvedelem/.
Az interjút az Ellensúly 2020/1-2. számában olvasható, amelyet az ellensuly.hu/elofizetes oldalon rendelhet meg ingyenes szállítással.
