Kapkodás és száznyolcvan fokos fordulatok

A brit járványkezelésről

Merker Iván

“2020. október 21-én a brit Konzervatív Párt Twitter-posztban gúnyolta az ellenzéki Munkáspártot annak követelése, a rövid időre szóló „zárlatot megszakító” lezárás miatt, mondván, hogy a konzervatívok mozgásban fogják tartani az országot (ebben az esetben praktikusan Angliát). Néhány nappal később, október 27-én újból foglalkoztak a témával, ezúttal a munkáspárti vezetésű Waleset hozva elrettentő példaként, ahol az ott bevezetett „zárlatmegszakítás” idejére lezárták a boltok azon polcait, ahol „nem feltétlenül szükséges” áruk (például könyvek, ruhák) vannak. Majd négy nap múlva, október 31-én a westminsteri kormány is lezárásokat jelentett be Anglia egész területére, amely lezárások (meglepetés!) a boltok „nem feltétlenül szükséges” szekcióinak lezárásával is járnak.

Ez az epizód több szempontból is példaértékű: egyfelől jól szemlélteti a Boris Johnson „kormányzására” a világjárvány berobbanása (vagyis március közepe) óta jellemző folyamatos kapkodást és száznyolcvan fokos fordulatokat, másfelől azt is megmutatja, hogy a brit kormány sokszor mintha direkt állítana csapdákat saját magának. Ez pedig mind igen tanulságos lehet a magyar olvasó számára is.

Köztudott, hogy az elhamarkodott, kapkodó döntéshozatal, a késve meghozott fájdalmas döntések milyen katasztrofális hatásokkal járnak, azonban a kormányzati hibák sora és az azokat még kínosabbá tevő, kapkodó kommunikáció nem fogja meghatni azokat az olvasókat, akik nem szimpatizálnak Boris Johnsonnal vagy pártjával. Ez azonban helytelen hozzáállás: ugyan „békeidőben” érthető, ha valaki azért drukkol, hogy egy számára ellenszenves politikai projekt belebukjon saját kommunikációs bakijaiba és rossz kormányzásába, ám egy világjárvány idején mégis az lenne a helyénvaló, ha a kormány végezné a dolgát, és mindehhez lenne egy megbízható és átlátható kormányzati kommunikáció. Például lehessen előre látni, hogy a járvány esetleges eldurvulása esetén milyen intézkedések jöhetnek, legyenek ezek a persze senki által nem kívánt szcenáriók előre átgondolva és előre közölve. Mind a kapkodás, mind az összeomló kommunikáció közvetlen károkat okoz (gondoljunk azokra a gazdasági szereplőkre, amelyek azzal számoltak, hogy úgysem lesznek korlátozások például a vendéglátószektorban), és mindkettő aláássa a bizalmat a kormányzattal szemben. Márpedig a járványt nem karhatalommal, hanem állampolgári bizalommal lehet megállítani.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a lezárás kérdésében a politikai törésvonalak egyáltalán nem esnek egybe a szokásos kormány–ellenzék megosztottsággal. Mint láttuk, az ellenzéki Munkáspárt már jó ideje ideiglenes lezárást követelt, de ugyanezt tanácsolta Chris Whitty tiszti főorvos és Patrick Vallance tudományos főtanácsadó, a kormányzati koronavírusvédekezés két tudós „arca” is.

Ugyanakkor Johnson szerette volna elkerülni a lezárásokat (ahogy ez a kommunikációs fiaskó láttán nyilvánvaló), amelyek finoman szólva sem népszerűek a Konzervatív Párt parlamenti képviselőinek körében, ráadásul jobbról is egyre komolyabb nyomás éri a kormány lezárásokra épülő politikáját. Ez persze rövid távon nem akadály, hiszen hiába szavazott nemmel több tory képviselő, köztük Theresa May volt miniszterelnök és Iain Duncan Smith, aki a kétezres évek elején vezette a Konzervatív Pártot, az új lezárásokat az ellenzék támogatásával így is 516:39 arányban fogadta el a képviselőház.”

A teljes cikket az Ellensúly 2020/3-4. számában olvashatja. A folyóiratot megrendelheti az ellensuly.hu/elofizetes oldalon.