Járványgazdaság, víruskapitalizmus

Azt mindenki álmából felébresztve is tudja, hogy a járványkezelés egyik legfőbb alapszabálya: a kontaktuskorlátozások megfelelő mértékével el kell érni, hogy a kórházi kezelést igénylő megbetegedések száma ne legyen nagyobb az egészségügyi ellátórendszer kapacitásánál. Azaz a járványgörbét le kell szorítani az egészségügy kapacitásegyenese alá.

Azt már jóval kevesebben látják – s a jelenségek különösen eltérő időtávja miatt ez érthető is –, hogy egy hasonló problémával állunk szemben a természeti erőforrások túlhasználatával kapcsolatban is. Itt az antropogén környezethasználatok volumenét kellene bepréselni a természeti tőke ökoszisztémaszolgáltatás-nyújtási kapacitásegyenese alá. Problémánk lényege, hogy a civilizáció fenntartása igényli a természet szolgáltatásait, aminek mennyisége, hozama azonban csökken, ha az ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtó tőke mennyisége zsugorodik, minősége romlik.

A 20. század második felében lényeges változás következett be ezen a téren. A népesség növekedésével és az egy főre eső fogyasztás bővülésével, továbbá a technológiák fejlődésével radikálisan megváltozott az ember és a természet viszonya. Korábban, évszázadok során az ember természetitőke-felélő képessége globális léptékben elhanyagolható volt, a természetből eltüntetett rész marginális volt az ökológiai tőke teljes nagyságához képest. Ma az arány megfordult: egy évnyi emberi tevékenység a természeti tőke látható, érzékelhető részét képes megsemmisíteni. Ezt a változást a társadalmak szabályrendszere nem követte, gazdasági ösztönzőinket, korlátainkat még a természet bőségének állapotához igazítottuk, pedig közben beköszöntött a természeti erőforrások szűkösségének kora.

A Covid-hasonlatot folytatva, a járványgörbe lelapítása itt azt jelenti, hogy megfelelő intézményrendszert, szabályokat hozunk létre annak érdekében, hogy a természet használata annak hozamainak élvezetét, ne pedig a tőke felélését jelentse. Ez pedig, az én értelmezésemben, inkább a kapitalizmus mint sajátos intézményi megoldások rendszerének kiterjesztését jelenti: a szűkös erőforrásokkal való észszerű gazdálkodás lehetőségeinek biztosítását egy olyan területen, ahol eddig azt még nem vezettük be.

A felületes szemlélőt itt talán félrevezetheti, hogy a fejlett országokban már most is jelentős mennyiségű környezetvédelmi jogszabály van érvényben, azonban ezek az intézmények többségükben az emberi egészséget, a komfortot védő szabályok: ha természeti erőforrást használunk, azt az emberre nem ártalmas módon kell tenni. Az azonban mindeközben nem változott meg, hogy a jólét növelésének gyakori forrása a természeti tőke felélése.

Leegyszerűsítve úgy fogalmazhatunk, hogy ma ugyan gyorsabban, de sokkal tisztábban számoljuk fel a természetet.

Reziliens társadalom építése: fenntarthatósággal a járványok ellen

A negyedik típusú kapcsolat a pandémia és a fenntarthatóság közötti összefüggésekről való gondolkodásban annak feltételezése, hogy a fenntartható társadalom ellenállóbb az olyan válságokkal szemben, mint a járvány.

Továbbá a fenntarthatóság jellemzőjeként reziliens társadalom rugalmasabban, kisebb veszteségekkel képes a válságokból való kilábalás, a megfelelő változtatás, alkalmazkodás megvalósítására.

A közbeszédben gyakori, hogy a járvánnyal kapcsolatos védekezés alternatíváit úgy értelmezzük, mint amelyek kizárólagosan az aktuális parlament és kormány mérlegelésébe tartoznának. Ez azonban korántsem így van. A Covid–19-járvány jellegzetessége, hogy a haláleseteket elkerülni a fertőzöttek elkülönítésével és az emberek közötti kapcsolatok számának csökkentésével lehet. A találkozások mérséklése azonban a gazdasági aktivitás csökkenését eredményezi, egyfajta átváltási (trade-off) helyzet van a járvány okozta egészségügyi veszteségek, a halálozások, valamint a társadalom egészének gazdasági teljesítményében (és így az emberek, családok jövedelmében) bekövetkező veszteségek között. Magyarországon tavasszal úgy védekeztünk, hogy inkább vállaltuk a gazdasági visszaesést, semmint a halálozások magas arányát. Ősszel előtérbe került a vírus okozta gazdasági sokk kezelése, több gazdasági aktivitás vált megengedetté, ennek eredményeképpen viszont októberben Európa egyik legrosszabb Covid-halálozási statisztikáját kezdtük produkálni.

E fenti trade-off mérlegelésben rosszabb helyzetben van az az ország, ahol a társadalom általános demográfiai helyzete és egészségügyi állapota jobban kedvez annak, hogy a SARS–CoV–2 vírus halálos kimenetelű legyen. Az eddigi tudásunk szerint a fertőzés inkább lesz végzetes kimenetelű az idősek és bizonyos alapbetegségekben szenvedők között. Azaz egy elöregedő és alacsony egészségtudatosságú társadalomban ugyanolyan szintű járványvédekezés nagyobb mortalitáshoz vezet, mint egy kiegyenlített korfájú vagy inkább fiatal társadalomban, illetve ott, ahol egészségesebben élnek az emberek. (…)

BARTUS GÁBOR

A teljes cikk az Ellensúly 2020/3-4. összevont számában olvasható. Az Ellensúlyt megrendelheti az ellensuly.hu/elofizetes oldalon.