Orbán Gábor
Egy percig sem kellene örülni, hogy az Európai Bíróság az európai joggal ellentétesnek ítélte a magyar civiltörvényt. 2017-ben hozta meg a parlament az úgynevezett civiltörvényt, amelynek legnagyobb visszhangot kiváltó része az volt, hogy azok a civil szervezetek, amelyek egy évben 7,2 millió forintnál több támogatásban részesülnek külföldről, azoknak minden megjelenésüknél jelezniük kell, hogy az övék egy úgynevezett külföldről támogatott szervezet. A kormány azt állította, hogy így lesznek átláthatók a szervezetek, és így mindenki el tudja majd dönteni, együtt akar-e működni az adott szervezettel vagy sem. Természetesen nem ettől lett egy szervezet átlátható, és nem ez dönti el, hogy például egy megyei önkormányzat dolgozik-e egy adott civil szervezettel vagy sem.
A civiltörvény butaságairól, hibáiról már rengeteg cikk és elemzés született. Rengetegen elmondták, hogyan bélyegzi meg a civil szervezeteket, emiatt hogyan lehetetlenül el e szervezetek működése a jövőben. Hogy az emberek nem mernek majd adományozni, emiatt veszélybe kerül a szervezetek bevétele, hogy az állam folyamatosan vegzálni fogja a civileket, ettől azok működésképtelenné válnak, hogy a kormány bebörtönzi, betiltja őket, főleg, ha kormánykritikus álláspontot fogalmaznak meg.
A civiltörvénytől mindenki azt várta, hogy az érintett szervezetek (főleg a kormánykritikus civil szervezetek) bevételei olyan mértékben csökkennek, ami lehetetlenné teszi a fennmaradásukat. Hasonlóval találkoztunk már a média területén. A rádiópiac 2010 utáni átalakulásai mögött például látni, ahogy a legnagyobb hirdetők egyik napról a másikra helyezték át költéseiket az egyik rádióból a másikba, ezzel gyakorlatilag csődbe juttatva az egyiket és monopolhelyzethez segítve a másikat.
A civil szervezeteknél azonban ez máshogy alakult. Ha a KSH számait nézzük, akkor azt látjuk, hogy 2017 óta nem változott jelentősen a civil szervezetek száma. A bevételeik nőttek. Ahogy az alkalmazottak száma is.
Mégis, ha körbenézünk, azt látjuk, hogy kis szervezetek megszűntek, átalakultak, tetszhalott állapotban várják, hogy valaki újra életet leheljen beléjük. De mindezt nem a civiltörvény hozta. Mi történt akkor a civil szervezeteknél?
Az Energiaklub egy közel harmincéves klíma- és környezetvédő szakmai szervezet. Célunk, hogy biztonságos, fenntartható energia jusson mindenkinek, összhangban a természettel. A fenntartható energiagazdálkodás megteremtéséért, az energiafogyasztás csökkentéséért, a megújuló energiák elterjedéséért, a több lábon álló, decentralizált, rugalmas rendszerek alkalmazásáért dolgozunk. Küzdünk a klímaváltozás ellen, és elősegítjük az alkalmazkodást a klímaváltozás káros hatásaihoz.
Szervezetünk pártpolitikától mentes. Ez alatt azt értjük, hogy a véleményünk nem változik a különböző kormányok alatt és a pártok különböző tartalmú nyilatkozatai miatt. Akkor is atomellenesek voltunk, amikor Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, és bejelentette, hogy meg akarja kétszerezni a paksi kapacitást , és most is azok vagyunk, amikor Orbán Viktor a Putyinnal kötött titkos megállapodás alapján új reaktorok építésébe fog. Kiállunk a jelenlegi kormány távfűtési és napelempark-támogatásai mellett, de felemeljünk a hangunkat a szélenergia betiltása ellen. Javaslatokat fogalmazunk meg, alternatív energiatermelési forgatókönyveket készítünk. Terveket dolgozunk ki, hogy a települések hogyan csökkenthetik károsanyag-kibocsátásukat, hogyan tudnak felkészülni az egyre szélsőségesebb időjárás okozta károk elkerülésére, enyhítésére. Igyekszünk mindezt minél szélesebb körben terjeszteni, hogy ezekkel az információkkal is találkozzanak az emberek, amikor kialakítják a véleményüket például az atomenergiával vagy a szélenergiával kapcsolatosan.
Az Energiaklub számára mindig fontos volt az átláthatóság. Mi azon szervezetek közé tartozunk, amelyeknek különböző projektötletei vannak, és azokhoz keresünk támogatókat. Ezek adják a bevételünk döntő részét. Ez az éves jelentéseinkből, amelyeket már korábban is folyamatosan elérhetővé tettünk a honlapunkon, jól látható.
Ha az Energiaklub elmúlt három évét nézzük, kijelenthetjük, hogy pénzügyileg, eljárási értelemben egyáltalán nem érintett minket a civiltörvény. A problémák sajnos korábban kezdődtek. A civil szervezetek nehézségeit és jelenlegi szétzilált állapotát nem a civiltörvény okozta, hanem a kormányzat korábbi három fontos lépése: (1) a civil szervezetek állami támogatásának minimálisra csökkentése, ezzel a kisebb szervezetek kivéreztetése, (2) a szakmai civil szervezetek negligálása, (3) a civil szervezetek démonizálása.
Az állami támogatás megvonása rengeteg civil szervezetnek okozott olyan anyagi nehézséget, ami lehetetlenné tette a működésüket. Ezek a fejlemények azonban éppen nem a nagyobb, országos szervezeteket érintették ennyire súlyosan. Ellenben rengeteg vidéki partnerszervezetünk szűnt meg vagy vált működésképtelenné. Az emberek máshol kerestek állást, megélhetést. Az addigi élő, zöld- és környezetvédő mozgalmak, szervezetek együttműködése nehézkessé vált vagy ellehetetlenült.
A nagyobb szervezetek, mint az Energiaklub is, méretének és nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően könnyebben tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Projektjeink támogatását leginkább európai pályázatokon keresztül tudtuk finanszírozni. Ám a Budapesten kívüli jelenlétünk erősen csökkent. Mint más, ugyanezzel a problémával szembesülő szervezetek, mi is egyfajta zárványba kerültünk. Egyre kevesebb helyen tudtuk elmondani a véleményünket. A legfájóbb pontja ezeknek a folyamatoknak azonban továbbra is a helyi aktív, az ottani érdekeket aktívan képviselő szervezetek nehéz helyzetbe sodródása volt.
Míg korábban a kormányok nyitottak voltak más nézetek meghallgatására – és ha azokat jogosnak tartották, beemelték a politikai döntéshozatalba –, addig ez a gyakorlat a 2010-es évek közepére megszűnt. Az NGO-k véleménye partvonalra szorult. Hiába dolgoztak ott a téma szakértői, hiába közvetítették kisebb-nagyobb társadalmi csoportok véleményét, erre nem volt kíváncsi az államvezetés, saját szakértőik és politikai elemzőik tanácsai alapján hozták meg a döntéseiket. Ez természetesen minden kormányzatnak jogában áll, azonban az a fajta demokrácia, ami felé 1990-ben elindultunk, amit az akkori szinte összes párt a zászlajára tűzött, nem így működik.
Mindez azonban a civil szervezetek fenntarthatóságát önmagában még nem befolyásolta közvetlenül. Ahogy a legtöbb civil szervezetnél, az Energiaklubnál is olyan kollégák dolgoznak, akik hisznek valamilyen ügyben, és azért aktívan tenni akarnak. A civil szervezeteknél a piaci átlaghoz képest alacsonyabbak a bérek, de ezt a munkatársak elfogadhatónak érzik, mert számukra fontos célokért küzdenek. A szervezet véleményének és tudásának ilyen szintű negligálása azonban ezt a lelkesedést lassan, szinte észrevétlenül kiöli az emberekből. Nagyon nehéz úgy dolgozni egy ügyért, hogy közben azt látjuk, a döntések meghozatalakor nem veszik figyelembe szakmai javaslatainkat. Ez nem sértettség. Nem azt várjuk el egy kormányzattól, hogy olyan döntést hozzon, ami szerintünk a legjobb. Tudjuk, hogy a miénk is csak egy vélemény. Csakhogy a negligálás demotiváló hatása belengi a mindennapokat. Ez szintén sokakat eltántorított a civil szervezetekben végzett munkától – sok jó szakembert vesztett ezzel a civil szakma. Ezen csak ugyanilyen hosszú távon tud segíteni a mostanában érezhető nyitás a kormányzat részéről: ismét vannak egyeztető szakmai kerekasztalok, amelyekre külső szereplőket, akár civil szervezeteket is meghívnak.
A legnehezebb és legfájóbb éppen a civiltörvény elfogadása előtti körülbelül két év kormányzati kommunikációja volt, annak minden következményeivel. Ebben a civil szervezeteket valamilyen gyanús, furcsa, a „háttérhatalmat” szolgáló szervezetként (röviden Soros-katonaként) írták le. A szervezeteket és az abban dolgozókat egyaránt. Rendszeres volt a kormánykritikus, főleg az emberi jogi szervezetek dolgozóinak megalázása vagy akár listázása (lásd a Figyelő szégyenletes „cikkét”).1
Ehhez jött az Ökotárs és az Energiaklub elleni rendőrségi razzia, a matricázás és a többi karaktergyilkos mozzanat. A civil szervezeteket és tevékenységüket nem ismerő emberekben a civilekről mesterségesen kialakított ellenségkép vált meghatározóvá, holott e szervezetek éppen az ő érdekükben dolgoznak.
A civil szervezetek erre nem voltak felkészülve. Mivel a társadalom nagy része nem nagyon ismerte őket, elhitték róluk, amit a kormány sulykolt, miszerint aki a pénzt adja nekik, az mondja meg, mit csináljanak a támogatott szervezetek.
Ez a kép a civil szervezetekről olyan erősen ivódott be a közgondolkodásba, hogy ezt mind a mai napig érezzük. És itt jönnek az igazi problémák.
A civilek démonizálása, valamint a civiltörvény túldimenzionálása elriasztotta a meglévő és a leendő munkatársakat. Innentől fogva egy civil szervezetnél dolgozni azt jelentette, hogy bármikor kiírhatják a neved mint az ország (a nép) ellenségéét, bármikor elveszítheted a munkád, mert nem biztos, hogy meg tud élni a szervezet vagy mert az állam valamilyen okra hivatkozva megszünteti azt. A lelki terheken túl ez gazdaságilag is jelentős teher a szervezeteken. Közgazdasági értelemben minden bizonytalanság, kockázat magasabb árat indukál. Jelen esetben a munkavállaló az elvárt bérébe belekalkulálja annak lehetőségét, hogy a munkahelye bármikor megszűnhet.
A bérfeszültségek elkerülése miatt azonban ez általános béremelési kényszerbe hajtja az amúgy is gazdasági problémákkal küzdő szervezeteket.
A démonizálás ugyanakkor igazából csak megerősítette az addig is létező feketelistákat. Korábban is mindenki tudta, melyek azok a szervezetek, amelyekkel úgymond nem ildomos együtt dolgozni, de ezek a listák a 2010-es évek közepére a mindennapok részévé váltak. Ez valódi gazdasági és pénzügyi érvágást okozott sokaknak. Láttuk, hogy egy kommunikációs kampánysorozat miként tud megtizedelni egy csoportot. Ez bármikor ismét megtörténhet.
Ha körbenézünk, akkor szétvert, megszűnt és megalázott szervezetek tucatjait látjuk. Amit nem a civiltörvény hozott. Hanem az a kampány, ami elültette az emberekben a gyanakvást. És ez a gyanakvás ma is létezik.
Eddig úgy tűnt, a civiltörvény egy borzalmasan nehéz, hosszú és fájdalmas időszak végére tett pontot. Azóta a kormányzat figyelme is másfelé tolódott. Úgy tűnt, a kormány elégedett azzal, hogy megmutatta az oroszlánkörmeit, megnehezítette a hétköznapokat, csökkentette a perspektívát.
A mindezt túlélő szervezetek elkezdték újjáépíteni magukat. A kormányzat hagyta, hogy a szervezetek ne billogozzák meg saját magukat. Sőt az utóbbi időben egyre többször volt lehetőség az együttműködésre a kormányzattal.
Az Európai Bíróság határozatának ünneplése ugyanaz a hamis messiásvárás, mint amiből annyit, de annyit láttunk már az elmúlt évtizedekben. Az Európai Bíróság határozata pedig csak arra jó, hogy újabb kampány induljon a civilek ellen. Ettől még az ilyen esetekben bírósághoz kell fordulni, ám tisztában kell lenni azzal is, hogy a megoldást nem ezek az eljárások fogják elhozni. Ideje lenne megtanulni, hogy a változást csakis belülről várhatjuk.
1 A spekuláns emberei, Figyelő, 2018. április 11., https://figyelo.hu/matrix/a-spekulans-emberei-6473.
Az Ellensúlyra előfizethet itt: https://ellensuly.hu/elofizetes/
Fotó: Freepik.com
