Amennyire egyértelműnek tűnik a szegénység fogalmának értelmezése a hétköznapi kommunikációban, annyira bonyolult a definiálása tudományos kontextusban. Szegény az, akinek kevés pénze van, aki éhes és rongyos; szegény a kéregető hajléktalan, akivel az utcán találkozunk; szegény a kidőlt-bedőlt falú házban élő család. Már ezek a hétköznapi meghatározások is mutatják, hogy a kérdés sokrétű és komplex, hiszen a fenti listán szerepel jövedelem szerinti megközelítés (kevés a pénze), de ezzel együtt eszünkbe jut a szükségletek kielégítetlensége, sőt utalások vannak arra is, hogy a szegénység nem egyszerűen pénzhiány, hanem többdimenziós jelenség, amelybe sokféle erőforrás elégtelensége – és a társadalomból való „kiilleszkedés” is – beleértődik.
Kik a szegények – és hányan vannak?
A szegénység ún. abszolút meghatározása a társadalomtudományokban a 19. században körvonalazódott: a „létminimum” gondolata azon alapult, hogy az embernek képesnek kell lennie arra, hogy jövedelméből önmagát és családját fenntartsa. Az egyik első ilyen jellegű empirikus kutatás az angol Charles Booth és Seebohm Rowntree nevéhez fűződik, akik York város szegényeinek vizsgálata során[1] egy olyan (időben és térben változatlannak tekintett) jövedelemhatárt állapítottak meg, amely ahhoz elegendő, hogy az emberek egészsége és munkaképessége ne csökkenjen. Egy ilyen „minimum” kijelölése azonban meglehetősen önkényes, valójában nem lehet abszolút értelemben meghatározni, mire is van szükség az egészség és a munkaképesség megtartásához. Adam Smith már 1788-ban megfogalmazta, hogy az alapszükségletek körét lehetetlen abszolút értelemben (és a biológiai szükségletekre leszűkítve) meghatározni: „Életszükségleti javak alatt nemcsak azokat értem, amelyek az életfenntartáshoz elengedhetetlenül szükségesek, hanem mindazokat, amelyeknek hiánya az ország szokásai szerint még a legalacsonyabb néposztályokban is a tisztességes embereknél nem illőnek mondható.”[2]
A létminimum-számítás a 20. században világszerte általánossá vált: alapja egy élelmiszer-normatíva, amit kiegészítenek más szükségletekre fordított kiadásokkal. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egy százéves hagyományt[3] tört meg, amikor 2015-ben megszüntette ennek a mutatónak a közlését. A Policy Agenda – a KSH adatfelvételeiből és a korábbi módszertan átvételével – azóta is számol létminimumot: adataik szerint 2016-ban Magyarországon az emberek 36 százaléka élt a létminimumnál alacsonyabb jövedelemből.[4]
A szükségletek kielégítetlenségét helyezi középpontba egy másik szegénységfogalom, a depriváció is. Súlyosan depriváltnak nevezik azt a háztartást, amelyik egy – jelenleg kilenc tételt tartalmazó – szükségletlistából[5] négy vagy több tétel esetében hiányt szenved. A súlyos anyagi deprivációban élők aránya hazánkban 14,5 százalék volt 2016-ban.
A nemzetközi és hazai gyakorlatban a szegénység fogalmának meghatározása és mérése az elmúlt évtizedekben egyre inkább egy relatív jövedelmi szegénységi küszöb használatán alapul.[6] Ennek logikája szerint már nem vizsgálják, hogy mire elegendő egy család jövedelme, hanem azt mérik, hogy hányan vannak (és kik azok), akik az adott országra jellemző középjövedelemnél (a mediánnál) lényegesen kevesebb pénzből kénytelenek megélni.[7] Ez a szegénységfogalom a leszakadásra koncentrál, és mindig az adott ország középjövedelmét veszi alapul. Magyarországon 2016-ban a népesség 13,4 százaléka élt a jövedelmi szegénységi küszöb alatti jövedelemből. Ugyanebben az évben Luxemburgban a szegények aránya 19 százalék volt, azonban míg a szegénységi küszöb hazánkban ekkor évi 2990 euró jövedelmet jelentett, addig Luxemburgban azok számítottak szegénynek, akik évi 21 600 eurónál kevesebb jövedelemből éltek.
A szegénység hagyományosan anyagi természetű meghatározása egyre inkább eltolódik egy többdimenziós, többféle erőforrás hiányára koncentráló definíció, illetve a társadalmi kirekesztődés megfogalmazásának irányába. A jelenlegi statisztikai gyakorlat a relatív jövedelmi szegénység és a depriváció mellett egy harmadik dimenziót, a háztartás munkaintenzitását[8] is figyelembe veszi a társadalmi kirekesztődés mérése során. Ha egy háztartás e három dimenzió bármelyikében érintett, akkor a háztartás tagjai szegénységnek vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek. 2016-ban a magyar népesség 25,6 százaléka tartozott ebbe a csoportba.
Minden eddig bemutatott példa esetében lényeges figyelembe vennünk, hogy a szegénység nem egy egyén, hanem egy háztartás jellemzője: a megszerzett jövedelmekből kell megélnie a háztartás nem kereső tagjainak, mások mellett a család által nevelt gyerekeknek is.[9]
Gyermekszegénység
„Olyan hülyeség ez, hogy egyszerűen eszméletlen. Gyermekszegénységről akkor beszélhetnénk, hogyha tényleg éheznének gyerekek, de addig, amíg beleharap az ételbe és eldobja, addig ne beszéljünk gyermekszegénységről!” (Védőnő, község, Nógrád megye)[10]
A gyermeknevelés általában növeli a családok szegénységi kockázatát, hiszen a gyerekek eltartása jelentős többletkiadással jár, miközben a családban élő felnőttek – vagy egyikük – hosszabb-rövidebb időre kiesik a munkaerőpiacról. Magyarországon a gyermeket nevelő családok kieső jövedelmeit igyekeznek pótolni gyermeknevelési támogatásokkal, családi pótlékkal, családi adókedvezménnyel, illetve kiadásaik csökkentését is célozzák például az ingyenes gyermekétkeztetés lehetőségének biztosításával. Ezek az ún. társadalmi transzferek azonban nem változtatnak azon a tényen, hogy a gyermekszegénység mértéke Magyarországon az elmúlt tíz évben meghaladta az ország teljes népességére jellemző szegénységi arányokat. 2016-ban hazánkban a gyermekek harmadát (31,6 százalékát) veszélyeztette szegénység vagy társadalmi kirekesztettség – Európában csak három országban (Görögországban, Romániában és Bulgáriában) volt ennél nagyobb arányú a gyermekek szegénysége. Az ország népességét jövedelem szerint sorba rendezve látható, hogy 2017-ben a népesség legszegényebb 10 százalékában (az alsó jövedelmi tizedben) élt a legtöbb gyerek – több mint 380 ezer fő –, míg a legmagasabb jövedelmű 10 százalékban kevesebb mint 80 ezer gyermek volt (1. ábra).
Forrás: KSH HKÉF
1. ábra: A 24 év alatti gyermekek száma jövedelmi tizedek szerint 2017-ben Magyarországon, fő
A gyermekszegénység azonban több, mint a szegénység gyermeket is sújtó problémája. A gyermeki fejlődés folyamatában a szegénység viszonyai között olyan szükségletek maradnak kielégítetlenül, amelyek a későbbiekben már nem pótolhatók. Darvas Ágnes és Tausz Katalin megfogalmazása szerint:
A gyermekkor annyiban is speciális szakasza az emberi életnek, hogy egy gyermeknek nincs ideje kivárni a feltételek javulását, neki a számára adott körülmények között kell(ene) egészségesen fejlődnie, a korának megfelelő érzelmi, értelmi és szociális érettséget elérnie. A szegénységben felnövekvő gyermekek azonban gyakran olyan tartós hátrányokat szenvednek el, melyek alapvetően meghatározzák és behatárolják későbbi lehetőségeiket is.[11]
A következőkben ezeknek a hátrányoknak egy részét fogjuk bemutatni.
Korai gyermekvállalás
A szegénységben felnövő gyermekek esetében már megszületésük előtt megjelennek az optimális fejlődést akadályozó, megnehezítő tényezők. A legutóbbi nagymintás ifjúságkutatás is felfigyelt arra, hogy „Magyarországon a 16–21 évesek körében a többi országhoz képest kiugróan magas a termékenység. […] Magyarországon ez nem volt jellemző a korábbi években.”[12] Bár az első gyermek vállalásának ideje évről évre magasabb életkorra tolódik (az anyák esetében 2017-ben ez átlagosan 28,6 év volt), hazánkban az elmúlt években jelentősen megnőtt a korai – 18 éves kor előtti – gyermekvállalás aránya. Ahogy arra Kapitány Balázs és Spéder Zsolt felhívja a figyelmet:
A nemzetközi szakirodalomban ismert ez a jelenség, amely elsősorban olyan országokban (USA, egyes dél-amerikai országok) figyelhető meg, ahol nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek, és/vagy valamilyen (pl. etnikai, migrációs) okból kifolyólag egy korai és egy kései gyermekvállalási mintával jellemezhető demográfiai rezsim él párhuzamosan egymás mellett.[13]
A korai gyermekvállalás a szegény – és egyes értelmezések szerint a roma[14] – családok jellemzője, aminek az okai meglehetősen összetettek. Az egyik magyarázat a szexuális felvilágosítás hiányát és a fogamzásgátló eszközökhöz való hozzáférés nehézségét emeli ki, ami biztosan szerepet játszik ebben, bár önmagában nem magyarázza meg a jelenséget. 2016–17-ben Észak-Magyarországon készített interjúinkban is megjelennek ezek a nézetek.
„Egymás után esnek teherbe, hiába beszélek itt nekik a fogamzásgátlásról. Ez is, akit mondtam neked, tizenegyszer volt terhes.” (Gyerekházi munkatárs, község, Borsod megye)
„Vannak olyan kismamák is, akik nem tudtak elmenni az abortuszra. Nincsen pénz rá, hogy elmenjen. Nagyon sok gyerek születik meg úgy, hogy nem akarták.” (Védőnő, község, Borsod megye)
Ma is sokan vélik úgy, hogy ezek a fiatalok anyagi okokból döntenek a gyermekvállalás mellett („stratégiai gyermekvállalás”). Ez a nézet annak ellenére jelen van a közgondolkodásban, hogy a családtámogatások 2009-es befagyasztása óta egyre kevésbé „éri meg” gyermeket vállalni.
„A fogamzásgátlás nagyon nehéz a 18 év alattiaknál – mert azt korhoz kötik –, viszont szülni meg engedjük. Nagyon sok olyan van, akinek 18 éves korára már a három-négy gyerkőc megvan. Pénz lesz belőle, mert megkapja a családi pótlékot.” (Védőnő, község, Nógrád megye)
A jelenség hátterében álló okok közül a legvalószínűbb az a magyarázat, amely szerint a szegény családokban élő fiatalok számára nyíló tanulási (és általában integrációs) lehetőségek szűkülésével megnő annak az esélye, hogy egy tizenéves fiatal felnőtté válásának egyetlen útja maradjon: saját család alapítása és gyermek(ek) vállalása. „Az utóbbi évek termékenységnövekedését vizsgálva ugyanakkor megállapítható, hogy […] a 15–19 éves korcsoportban 25 százalékot meghaladó mértékű volt a növekedés 2011 és 2016 között”[15] – a tankötelezettség felső korhatárát éppen 2012-ben csökkentették 18-ról 16 évre.
A jelenség okairól megoszlanak ugyan a vélemények, az azonban egyértelműnek tűnik, hogy a korai gyerekvállalás és általánosságban a szegénység jelentősen rontja a magzat és a gyermek fejlődési kilátásait.
Koraszülés, kis súlyú újszülöttek
Az újszülött későbbi sorsa szempontjából nagyon fontos, hogy mennyire éretten születik meg. 2016-ban Magyarországon az újszülöttek 12 százaléka született koraszülöttként és/vagy kis súlyú újszülöttként.[16] Hazánkban a koraszülések aránya európai összehasonlításban magas – jóval alacsonyabb viszont például az egyesült államokbeli aránynál. Az okok sokrétűek, de az teljesen egyértelmű, hogy az anyák szociális helyzete jelentősen befolyásolja a koraszülés és az alacsony születési súly kialakulását. „Míg 2016-ban a 8 osztályt végzettek között 13% a kis súlyú születések relatív gyakorisága, addig a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében ennek kevesebb mint a fele, mindössze 6%. A koraszületések esetében hasonló összefüggés figyelhető meg.”[17]
A szociális helyzettel és az anya iskolai végzettségével szorosan összefüggő korai gyermekvállalás jelentősen növeli a koraszülés és az alacsony születési súly kockázatát. A szegénységben élő várandós nők (és magzataik) számos egészségkárosító hatásnak vannak kitéve: nem megfelelő táplálkozás, fűtetlen lakás, az átlagosnál nagyobb mértékű stressz stb.
A magzat fejlődését befolyásoló rizikófaktorok közül a várandós nők dohányzása kiemelt jelentőséggel bír. Magyarországon az elmúlt évek adatai szerint a dohányzó nők aránya 20–25 százalék között mozgott, de az alacsony jövedelmű és iskolai végzettségű csoportokban a dohányzók aránya jelentősen magasabb. 2014-ben az Állami Egészségügyi Ellátó Központ adatai szerint a várandós nők 21,6 százaléka dohányzott a gondozásba vétel időpontjában. A leghátrányosabb helyzetű megyékben ennél jóval magasabb – Heves megyében 46 százalék, Borsodban 42 százalék – volt a dohányzó várandósok aránya.
„Itt az, hogy én most kismama lettem és letettem a dohányt… Tízből, ha egy leteszi, akkor már jól jártunk. Én nagyon sok anyukát látok, hogy tolja a babakocsit, esetleg nagy pocakja van és cigizik. Ezt nem mondanám egyöntetűen a romákra, nagyon sok magyar anyukára is igaz.” (Védőnő, község, Nógrád megye)
A gondozásba vételt követően a várandósság időtartama alatt az anyák jelentős része abbahagyja vagy csökkenti a dohányzást. Egy korábbi követéses vizsgálat[18] adatai szerint a gondozásba vételkor az anyák 22 százaléka, a 20. terhességi héten 14 százalékuk, a 30. héten 10 százalékuk dohányzott. (Ez a csökkenés az anya iskolázottsága szerint eltérő mértékű: a legfeljebb nyolc osztályt végzettek körében 30-ról 17 százalékra, a diplomások között 13-ról 5 százalékra csökken a dohányzás aránya a várandósság első és harmadik trimesztere között.)
Az anya dohányzása szoros kapcsolatban áll a magzat fejlődésével: a dohányzó várandósok között a koraszülés és az alacsony születési súlyú újszülöttek aránya is jelentősen magasabb. „Az alacsony születési testtömeg, valamint a koraszülöttség vitathatatlan kapcsolatban áll a csecsemőhalálozással, és Magyarországon mindkettő előfordulása magasabb az EU átlagánál. Az összes EU tagállam közül Magyarország az alacsony születési testtömeg előfordulása alapján az utolsó 5 ország közé tartozik.”[19] A magzati élet során elszenvedett ártalom a gyermek fejlődésének során hosszú éveken keresztül érzékelhető lemaradással jár (2. ábra).
Forrás: Joubert K. és tsai: A család szociális helyzete és a gyermek növekedése
2. ábra: A gyermek testmagasságának eltérése az átlagtól az anya terhesség alatti dohányzásának mértéke szerint
Az alacsony születési súly a gyermek későbbi intelligenciájával is szoros kapcsolatban áll. Egy követéses vizsgálat eredményei szerint a 2500 gramm alatti kis súlyú újszülötteknek általános iskolás korukban 5–10 ponttal alacsonyabb volt az intelligenciaátlaguk, és ez a különbség fiatal felnőtt korukban (23 évesen) is megmaradt.
Szocializációs különbségek csecsemőkorban
A szegénység már a csecsemő életének első hónapjaiban olyan hátrányokat teremt, amelyek a későbbiekben szinte behozhatatlanná válnak. A csecsemő gondozásának körülményei számos területen térnek el a szegény – és az alacsony iskolai végzettségű – szülők esetében.
Az anyatejes táplálás jótékony hatása a gyermek későbbi testi és lelki egészségére közismertnek tekinthető, és a nemzetközi szakirodalomban több vizsgálat beszámolt arról is, hogy a szoptatás időszakának hosszúsága hatással van a gyermek későbbi intellektuális fejlődésére.[20]
Magyarországon a hatvanas évek mélypontja után az anyák egyre szélesebb körben és egyre hosszabb ideig szoptatják csecsemőiket, amiben nem kis része van a védőnői hálózat munkájának. A 2011–2015 közötti időszakban az első életévüket betöltő gyermekek 35 százalékát kizárólag anyatejjel táplálták – az ország legszegényebb megyéiben azonban ez az arány ennél jelentősen alacsonyabb volt.[21]
Egy 2008-ban készített kutatásunk szerint Nógrád megyében – a szécsényi járásban – a gyermeküket legalább hat hónapig szoptató anyák aránya folyamatosan nőtt, de ez a növekedés jóval erőteljesebb volt a nem roma családokban, így mára az anyatejes táplálás már kevésbé jellemző a hagyományosan szívesen szoptató roma anyákra.
„Nem jellemző rájuk [a roma anyákra] mostanság a szoptatás, mert régebben a szüleik még szoptattak. […] Hiába mondom én, hogy anyatej kell, hogyha nem tesz meg érte semmit.” (Védőnő, község, Nógrád megye)
A szoptatással kapcsolatos egyéb tényezők időbeli alakulása már kevésbé biztató. 1990 és 2008 között a szécsényi kistérségben a szoptatás alatt dohányzó anyák aránya 18-ról 32 százalékra nőtt; a növekedés mértéke a nem roma anyák között volt erőteljesebb, bár a roma nők szoptatás alatti dohányzása még így is nagyobb arányú. Az anyatej pótlására tápszert választó anyák aránya 32-ről 42 százalékra nőtt, ezzel együtt a női tej igénybevétele gyakorlatilag megszűnt: 16-ról 1 százalékra csökkent. A tápszer preferálása kifejezetten a nem roma családokban nőtt a vizsgált időszakban (25-ről 45 százalékra), míg a romák között a tápszer használata ez idő alatt csökkent (48-ról 38 százalékra). Ezek az adatok némileg alátámasztják azt a megfigyelésünket, hogy a szegény családokban előfordul, hogy a szoptatás lehetetlenné válása után a csecsemőt tehéntejjel vagy cukros vízzel táplálják.
A szoptatás nem csupán a gyermek optimális táplálása szempontjából fontos: segíti a jó anya–gyerek kapcsolat kialakulását, a kommunikációt, a kognitív képességek fejlődését. A csecsemővel való kommunikáció nagy hatással van a gyermek későbbi fejlődésére.
Forrás: Bass László: Az esélyegyenlőtlenségek dinamikája
3. ábra: A gyermekek 6 éves kori IQ-jának alakulása az anya iskolázottsága és a gyermek gondozása közben megfigyelt kommunikáció jellemzői szerint
Egy korábbi követéses kutatásban[22] regisztráltuk, hogy fürdetés, öltöztetés közben az anya mennyit beszél a csecsemőjéhez. A gondozás közben regisztrálható kommunikáció valószínűleg egy olyan anyai magatartás mutatója, amely a korai szocializációs folyamat egészében fontos lehet. A kutatás adatai igazolták, hogy az anyai kommunikáció mennyisége eltér az anyák társadalmi helyzete és iskolázottsága szerint: a jobb helyzetű édesanyák jelentősen többet beszéltek csecsemőjükhöz a gondozási helyzetekben. A kommunikatív édesanyák csecsemői későbbi életútjuk során jobb tanulmányi eredményeket értek el és magasabb volt az intelligenciahányadosuk, mint azoknak, akiknek az anyja az átlagosnál kevesebbet beszélt a csecsemőhöz. Ez a hatás azonban csak az iskolázatlan anyák esetében volt megfigyelhető: esetükben az anyai kommunikáció gyakorlatilag kompenzálta a családi háttér hátrányait, míg a jó státuszú, iskolázott édesanyák esetében a kommunikáció elmaradása nem rontotta gyermekük későbbi fejlődési esélyeit, hiszen ezekben a családokban a gyerekek fejlődésének számos más erőforrása (fejlesztő játékok, könyvek stb.) volt hozzáférhető (3. ábra).
„Javaslatokat szoktunk tenni, hogy miket kellene játszania a gyerekkel, hogy azok a képességek, amikkel el van maradva, fejlődhessenek. Mikor beszélgetünk, szondázzuk, hogy na, sikerült-e papírt venni vagy ceruzát, vagy sikerült-e beszerezni azt a könyvet, amit ajánlottunk. Nem beszélgetnek velük, nem foglalkoznak velük úgy, ahogy szeretnénk, ahogy a gyermek fejlődése megkövetelné.” (Óvodavezető, község, Nógrád megye)
Társadalmi beavatkozás a gyermekszegénység enyhítésére
Az eddigiekben láthattuk, hogy a szegénységben felnövő gyermekek helyzetének változtatása más intézkedéseket igényel, mint általában a szegénység elleni küzdelem. Utaltunk rá, hogy a gyermekek vállalása növeli a család anyagi terheit, és érintettük azt is, hogy a gyermek szükségleteinek kielégítetlensége hosszú távon meghatározza optimális fejlődésének esélyeit. A tanulmányban szereplő példák – bár messzemenően nem adtak teljes képet erről a folyamatról – a szegénységben élő gyermekek „indulásának” súlyos hátrányaira igyekeztek felhívni a figyelmet.
Mi az, amit a gyermekszegénység csökkentése, a hátrányok kompenzálása érdekében tenni lehet, és milyen lépések történtek Magyarországon az elmúlt években? Ezt tekintjük át a továbbiakban.
(1) A szülők foglalkoztatottságának bővülése – kiszélesedő közfoglalkoztatás. A gyermeket nevelő családok anyagi helyzetét elsőként a szülők foglalkoztatása, munkából származó jövedelmük nagysága határozza meg. A gyermekes családokban élő aktív keresők száma 2011 és 2014 között csökkent, majd két év stagnálás után 2017-ben emelkedett meg. A bővülés tehát ebben a társadalmi csoportban nem volt jelentős, emellett – a szegénységben élő, jórészt iskolázatlan szülők körében – sok esetben a közfoglalkoztatásba való bekapcsolódást jelentette.
Forrás: KSH HKÉF
(2) A munkajövedelmek emelkedése – a társadalmi juttatások csökkenése. 2011 és 2017 között a gyermekes családok bevételei közül a munkajövedelmek nagyon jelentősen – csaknem másfélszeresükre – nőttek, ami nem kis részben a családi adókedvezmények kiszélesítésének köszönhető. Ez az igen fontos intézkedés azonban gyakorlatilag érintetlenül hagyja azokat a szegénységben élő családokat, akiknek nincs adóköteles jövedelmük. Ezzel együtt az ún. társadalmi jövedelmekből (családi pótlék, gyes, segélyek, nyugdíjak) származó bevételek a gyermeket nevelő családok esetében igen alacsonyak és 2011 óta csökkentek (1. táblázat).
Az alanyi jogon járó családi pótlék és a gyes összegét 2008 óta nem emelték, reálértéke 25-30 százalékkal csökkent. Egy kétgyerekes családnál, ha az egyik gyerek még három év alatti, a gyes és a családi pótlék összege 52 ezer forint, azaz ők havi 13–17 ezer forinttal kevesebbet kapnak ma, mint tíz éve.
(3) A kiadások csökkentése: ingyenes iskolai, óvodai étkeztetés. 2008-tól kezdődően az ingyenes étkeztetés fokozatosan bővült, de a középiskolások és az intézménybe nem kerülő, három éven aluli gyerekek étkeztetése továbbra is megoldatlan (a három év alattiak mintegy 14-15 százaléka – a jobb helyzetű családok gyerekei – járnak bölcsődébe, családi napközibe). Az óvodai, iskolai étkezés térítési díja egy hónapra körülbelül tízezer forint lenne – a fenti példában említett kétgyerekes család ennél többet veszített el a családi pótlék és a gyes reálértékének csökkenésével.
(4) A gyermekes családokat érintő szolgáltatások: bölcsőde, óvoda, iskola. Az elmúlt évek kormányzati vállalásainak talán leghangsúlyosabb pontja a bölcsődei férőhelyek számának növelése volt. 2009 és 2016 között a bölcsődék és családi napközik férőhelyeinek száma 38 ezerről 46 ezerre, a beíratott három év alatti gyerekek létszáma 25 ezerről 32 ezerre nőtt (a 0–2 éves gyerekek létszáma 2016-ban 275 ezer fő volt). A tervezett bölcsődei férőhelybővítések nem terjednek ki sem a hátrányos helyzetű régiókra, sem a kisebb településekre, azaz a szegénységben élő családok lehetőségei gyakorlatilag változatlanok maradnak.
Az óvodai nevelés esetében 2015-től a szegény családokban élő gyermekek szocializációs hátrányainak csökkentése érdekében hároméves kortól kötelezővé tették az óvodába járást. Az intézkedés hatására 2014 és 2018 között hatezer fővel nőtt az óvodába beíratott gyerekek száma.
Az általános iskolai oktatás helyzetéről ebben a tanulmányban nincs módunk részletes elemzést adni, de a szegregáció növekedése és az oktatás színvonalának csökkenése számos szakmai testület véleménye alapján egyértelműen riasztó.[23] Az intézkedések közül – témánkhoz kapcsolódva – kiemeljük a tankötelezettség életkori határának 16 évre csökkentését, aminek következtében a korai iskolaelhagyók száma folyamatosan emelkedik.
*
Ebben az írásban éppen csak érintettük azokat a nehézségeket, amelyek egy szegénységben felnövő gyermek számára szinte már születése pillanatától lehetetlenné teszik a nyomorból való kitörést. E hátrányok leküzdéséhez állami felelősségvállalással indított komplex programok szükségesek – írásunk utolsó fejezetében ezek legfontosabb elemeit igyekeztünk bemutatni –, az intézkedések azonban jó ideje figyelmen kívül hagyják a legnehezebb helyzetben élő családokat és gyermekeket. A családügyért felelős államtitkár idei anyák napi köszöntőjében kijelentette, hogy hazánkban „minden felelősséggel vállalt gyermek óriási kincs”. Ahhoz, hogy a gyermekszegénység kérdésében érdemi változások történjenek, elsőként azt kellene elérnünk, hogy ez a mondat így módosuljon: minden gyermek óriási kincs.
JEGYZETEK
[1] Rowntree, Seebohm, Poverty: A study of Town Life, Longman, London, 1901.
[2] Smith, Adam, Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól, I-II., ford. Éber Ernő, Magyar Közgazdasági Társaság, Budapest, 1940, 393.
[3] Havasi Éva, A magyarországi létminimum-számítás korszakai nemzetközi összehasonlításban, Statisztikai Szemle, 2015/10., 885–916.
[4] Létminimum 2016-ban Magyarországon, Policy Agenda, Friedrich Ebert Stiftung, 2017. május 15.,
http://www.liganet.hu/news/9512/Ltminimum_2016.pdf.
[5] Nem várt kiadások fedezése, évi egy hét nyaralás, tartozások törlesztése, minden másnap húsétel, megfelelő fűtés, mosógép, színes tévé, telefon, valamint személyes használatú autó. Az elmúlt években e szükségletlista megújítására tettek javaslatot, az új lista 13 elemből áll.
[6] A relatív jövedelmi szegénység és a társadalmi kirekesztődés (Laeken-i indikátorok), 2012, Statisztikai Tükör, 2013. szeptember 20.
[7] A részletesebb kifejtést mellőzve: a hivatalos szegénységi küszöb az adott ország lakosainak ekvivalens (egy fogyasztási egységre eső) jövedelmi mediánjának 60 százaléka. A fogyasztási egységeket az OECD ajánlásai alapján határozzák meg.
[8] A munkaintenzitás indikátora azt méri, hogy a munkaképes korú háztartástagok az elméletileg lehetséges időkeretből mennyit töltöttek el foglalkoztatottként.
[9] Mivel a háztartás bizonyos szükségletei – például lakbér, fűtés, világítás stb. – nem arányosan nőnek a háztartás nagyságával, és mivel a felnőttek, a különböző életkorú gyerekek vagy az idős emberek szükségletei is eltérők, ezért a fenti szegénységi küszöböket eltérően határozzák meg az eltérő összetételű háztartásokban. Ehhez használják az ún. ekvivalenciaskálákat – a ma legáltalánosabban használt OECD2-skála a háztartásfőt 1, a többi felnőtt (14 éven felüli) családtagot 0,5, a gyermekeket pedig 0,3 fogyasztási egységnek számítja.
[10] A tanulmányban szereplő interjúrészletek két, 2017-ben és 2018-ban készült kutatásból származnak, amelyek során a gönci és a szécsényi járásban élő gyermekes családok reprezentatív mintáján készítettünk adatfelvételt a gyerekek és a családok helyzetéről. A kutatást az MTA megbízásából az ELTE Társadalomtudományi Kara végezte Bass László vezetésével.
[11] Darvas Ágnes, Tausz Katalin, A gyermekek szegénysége, Szociológiai Szemle, 2002/4., 95–120.
[12] Makay Zsuzsanna, Domonkos Tamás, Társadalmi újratermelés – a magyarországi ifjúság demográfiai folyamatai = Magyar fiatalok a Kárpát-medencében. Magyar Ifjúság Kutatás 2016, szerk. Székely Levente, Kutatópont, Budapest, 2018, 91–92.
[13] Kapitány Balázs, Spéder Zsolt, Gyermekvállalás = Demográfiai portré 2018. Jelentés a magyar népesség helyzetéről szerk. Monostori Judit, Őri Péter, Spéder Zsolt, KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2018, 47–64.
[14] A korábban hivatkozott kutatásunk (MTA–ELTE TÁTK, 2017–2018) eredményei azt mutatták, hogy bár összességében a roma családok esetében nagyobb arányban fordul elő, hogy első gyermeküket 18 éves koruk előtt hozzák világra, de ha csak a szegény családokban felnőtt fiatalokat vizsgáljuk, akkor ez az etnikai különbség megszűnik: a szegénységben élő roma és nem roma fiatalok között alig van eltérés a korai gyermekvállalás arányát illetően.
[15] Makay, Domonkos, I. m., 92.
[16] Koraszülött: a 37. terhességi hét előtt született. Kis súlyú újszülött: születési súlya kevesebb mint 2500 gramm.
[17] Koraszülöttek és kis súlyú újszülöttek Magyarországon, KSH, Budapest, 2017, http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/koraszul16.pdf
[18] Joubert K., Gárdos É., Bass L., Gyenis Gy., Darvay S., Ágfalvi R., A család szociális helyzete és a gyermek növekedése, előadás a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság XXXIII. Kongresszusán, Gyula, 2008. november 13–15.
[19] Fogarasi-Grenczer Andrea, Várandósság alatti dohányzás okai és perinatális kimeneteli eredményei, doktori értekezés, Semmelweis Egyetem, 2015, 36.
[20] Lásd például Angelsen, N. K. et al., Breast Feeding and Cognitive Development at Age 1 and 5 years, Archives of Disease in Childhood, 2001. szeptember, 183–188; Mortensen E. L. et al., The Association Between Duration of Breastfeeding and Adult Intelligence, Journal of the Amercian Medical Association, 2002. június 12., 2365–2371.
[21] Kádár Magdolna Katalin és tsai, Hazai csecsemőtáplálási szokások a védőnői statisztikák tükrében 2011–2015 között, Interdiszciplináris Magyar Egészségügy, 2018/4., 35
[22] Bass László, Az esélyegyenlőtlenségek dinamikája. A Budapesti Longitudinális Fejlődésvizsgálat eredményei a gyermekek szocializációjának társadalmi meghatározottságáról, MTA KTI, Budapest, 2007, 40.
[23] A kérdés szakirodalma hatalmas, de rengeteg friss adatot találhatunk ebben a kiadványban: A közoktatás indikátorrendszere, 2017, szerk. Varga Júlia, MTA KRTK KTI, Budapest, 2018.
