Kováts Eszter
A gondoskodás fogalmába minden olyan „feladat és cselekvés [beletartozik], amely mások személyes egészségét és jóllétét segíti elő, olyan emberekét, akik ezt maguknak nem képesek vagy nem hajlandók elvégezni”.1 Idetartozik (1) az otthon végzett, fizetetlen gyerek-, beteg- és idősgondozás, illetve házimunka, vagyis a családtagokról való gondoskodás; (2) az ellátásra szoruló hozzátartó otthoni gondozása valamiféle állami kompenzációval (munkaerőpiaci részvétellel kombinálva vagy formális munkaerőpiaci részvétel nélkül, gyes, gyed, gyet és otthonápolás keretében); (3) ugyanez fizetett módon, például takarítónő vagy idősgondozó otthoni foglalkoztatásával; (4) idetartozik továbbá a munkaerőpiacon végzett gondozás is: az egészségügy, a szociális szféra és az oktatás, beleértve az intézményes kisgyerek- és idősellátás, valamint a házi segítségnyújtás rendszerét.
Gondoskodási válság alatt Nancy Fraser nyomán azt értjük, hogy az a mód, ahogyan a kapitalizmus jelen feltételei mellett a centrum és a (fél)periféria országaiban a létfontosságú, valamint a munkaerő napi és hosszú távú újratermelését lehetővé tevő gondoskodást társadalmilag megszervezzük, nemi, osztályalapú és globális egyenlőtlenségeken alapszik. Ez a rend nemcsak igazságtalan, de fenntarthatatlan is: aláássa az újratermelés alapjait.2 A megélhetéshez szükséges munkateher mellett egyre nehezebb ellátni a gondoskodási feladatokat. A csökkenő népesség és társadalmaink öregedése is abba az irányba mutat egész Európában, hogy egyre kevesebb embernek kell gondoskodnia egyre több gondozásra szoruló emberről. Vagyis idővel ez a teher még tovább fog nőni.
A gondoskodási válság fogalma az utóbbi években Magyarországon is egyre inkább bekerült a közbeszédbe. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete fáradhatatlanul küzd az ágazatuk dolgozói által végzett munka anyagi megbecsüléséért, és ezzel az utánpótlás bővítéséért. Gregor Anikóval közös Nőügyek 2018 című kutatásunk3 is megerősítette, hogy ma Magyarországon jó munkavállalónak a gondoskodási feladatokkal nem rendelkező munkaerő számít, és a magyar nők életében az egyik legnagyobb nehézséget a gondoskodási munkák és a megélhetés feszültsége jelenti. A Lépjünk, hogy léphessenek mozgalomnak öt év szívós munkájával sikerült elérnie,4 hogy a kormány 2019 januárjától százezer forintra emelje az otthongondozási díjat a fogyatékos gyereküket napi huszonnégy órában gondozók számára. A Társaság a Szabadságjogokért tavaly a házi segítségnyújtás fejlesztéséért, s ezzel a több mint félmillió otthon gondozott fogyatékos vagy idős ember hozzátartozóinak tehermentesítéséért kampányolt.5 Jelenleg is fut, és a pandémia miatt streamen nézhető az Örkény Színház érintettek szereplésével színpadra állított Kiváló dolgozók című darabja a gondoskodási válság dimenzióiról.6 Míg sem a kormánypártok, sem az ellenzéki pártok nem tekintik prioritásnak a kérdést, addig egyes képviselők, például Varju László (DK) vagy Ungár Péter7 (LMP) az Országgyűlésben próbáltak és próbálnak érvényt szerezni az otthonápolási díj idősgondozókra történő kiterjesztésével, az idősotthonok férőhelybővítésével és a szociális szférában dolgozók bérrendezésével kapcsolatos igényeknek. Mindeközben a gondoskodási láncok kérdése is egyre inkább előtérbe kerül: takarítók, gyerekgondozók, idősgondozók költöznek jobb helyzetű országokba elvégezni a gondoskodási munkát, ezzel enyhítve az ott fennálló gondozási hiányt, egyidejűleg hiányt teremtve a kibocsátó országban. A (fél)perifériákról a centrumba irányuló gondozói áramlás láncot alkot: ahogy sok magyar nő a jobb bérek vagy munkakörülmények reményében például Ausztriában vállal munkát, úgy érkeznek kvázi a helyükre a kárpátaljai vagy az erdélyi magyarok, akik számára a magyar háztartásokban elérhető bérek – akár bejelentés nélküli munka mellett is – még mindig jobbak, mint az otthoniak.8 A kormányzat részéről azonban egyelőre nem mutatkozik cselekvési hajlandóság. Az otthonápolási díj összegét civil nyomásra 2019 januárjától megemelték ugyan, ez viszont kizárólag az otthongondozók egyharmadát érinti: a nem fogyatékos gyereküket, hanem gondozásra szoruló partnerüket, testvérüket, szülőjüket gondozók továbbra is pusztán 38 ezer, illetve 58 ezer forint segítséget kapnak a magyar államtól. A házi segítségnyújtás rendszere alulfinanszírozott; az infrastruktúra hiányosságai és a bérek elégtelensége következtében munkaerőhiány áll fenn. Ugyanez igaz a bölcsődei és óvodai gondozókra, a tanárokra, a szociális szférára, beleértve az idősotthonokat, melyek a férőhelyek és a gondozók hiánya miatt többéves várólistákkal működnek.9 Miközben a kormányzat aktívan épít a nők munkaerőpiaci részvételére, a gondoskodást a konzervativizmusra való hivatkozással alapvetően magánügynek tekinti, amelybe az államnak nincs beleszólása. Költségvetési nyelvre lefordítva megideologizálja, miért ne allokáljon forrásokat a létfontosságú gondozási infrastruktúrára és a munkaerő megbecsülésére. A gondozás teljes körű ráterhelése a családok ra a gyakorlatban a nők kizsigerelését jelenti. A férfiak nem jelennek meg sem a retorika, sem a szakpolitika szintjén mint gondozók, ami kivonja őket a gondoskodási felelősség alól, ráadásul a munkáltatóknak kedvező munkaerőpiaci és foglalkoztatáspolitika miatt az otthon több szerepet vállalni akaró apák is csupán egyéni érdekérvényesítési képességükben bízhatnak. Így marad a gondoskodó munka egyenlőtlen elosztása, két teljes állásban lévő szülő esetén is. A családokra terhelés egyúttal a háztartások közti egyenlőtlenségeket is növeli: aki megengedheti magának, az takarítónőt, bébiszittert vagy idősgondozót fogad, aki pedig nem tud kijönni a béréből, az takarítást, gondozást vállal – a saját szabadideje vagy gondozási feladatai terhére.
A pandémia kiélezte a meglévő egyenlőtlenségeket
Ebbe a helyzetbe érkezett a pandémia, amely még nyilvánvalóbbá tette a gondoskodási válságot10 és gondoskodási rezsimjeink igazságtalanságát, fenntarthatatlanságát. A magyar egészségügy alulfinanszírozottsága és munkaerőhiánya egyértelmű, de ugyanez megfigyelhető a szociális szférában is. A pályaelhagyás és az elvándorlás miatt eleve gondozóhiánnyal küzdő idősotthonok a kiugró fertőzöttségi mutatók miatt kerültek a hírekbe, de az ott dolgozók (akiknek szintén a 80-90 százaléka nő) saját pihenésüket és magánéletüket háttérbe szorító, illetve saját életüket kockáztató küzdelme kevésbé volt téma a nyilvánosságban.
A koronavírus-járványhoz kapcsolódóan a nők hátrányos társadalmi helyzetét az egyik legmarkánsabb módon megvilágító jelenség a nők elleni otthoni erőszak, amely a bántalmazott nőknek mind az állami, mind a civil szektorban segítséget nyújtó szakemberek tapasztalatai alapján sok országhoz hasonlóan Magyarországon is jelentősen nőtt.11 A nők kiszolgáltatott helyzetbe kerülése szorosan összefügg a gondoskodási feladatok miatti egyenlőtlen cserével: ez növeli kiszolgáltatottságukat, fokozza az erőszaknak való kitettségük kockázatát, miközben hiányoznak a hatékony áldozatvédelem strukturális feltételei.
A koronavírus láthatóvá tette a gondoskodás területén Európán belül megmutatkozó egyenlőtlenségeket is. A pandémia tavaszi első hulláma idején sorra olvashattuk a híreket, hogy a kelet-közép-európai munkaerő kiesése a határlezárások miatt teljes szektorokat bénít le Olaszországban, Nagy-Britanniában, Németországban; hogy az olaszok, britek, németek nem akarják elvégezni ezeket a munkákat ilyen munkakörülmények és bérek mellett a mezőgazdaság, a húsipar és az idősgondozás területén; hogy ezek a nemzetgazdaságok mindeddig gyakorlatilag a kelet-közép-európai munkaerő kizsákmányolására építettek. A határok lezárása ellenére márciusban sorra kötötték az államok vezetői a kétoldalú megállapodásokat a munkaerő szabad áramlása érdekében ezekbe a szektorokba, keletről nyugatra. Emlékezzünk például a kolozsvári charterjáratokra a németországi spárgaszüretre vagy az osztrák vonatokra, amelyek magyarországi megállás nélkül szállították az idősgondozókat Romániából Ausztriába. A határlezárások kivételes, idősgondozási célú feloldására el is terjedt a kifejezés: care corridor (gondozási folyosó). A kelet-közép-európai gondozónők hiányában ellátás nélkül maradt volna, illetve maradna több tízezer osztrák, több százezer német idős ember.
Empirikus kutatások Magyarországon a pandémia első hullámában
Az iskolák és az óvodák bezárásával, a digitális oktatásra történő átállással itthon több mint egymillió családban – ahol házastársi vagy élettársi közösségben nevelnek legalább egy 15 évesnél fiatalabb gyereket12 – merült fel a kérdés, hogy ki maradjon otthon a gyerekkel vagy hogyan oldják meg másként a gyerekfelügyeletet, mivel a nagyszülők veszélyeztetettsége miatt ők nem jöhettek szóba segítségként. További félmillió, a gyerekét egyedül nevelő szülő (akiknek 86 százaléka nő) került még ennél is nehezebb helyzetbe. A munkák egynegyede (a diplomás munkák fele) átköltözött távmunkába otthonra,13 de akár otthon, akár a munkahelyen nagyon kiéleződött a dilemma: hogyan oldja meg valaki a gyerekek felügyeletét és az óvodai vagy iskolai tevékenységekhez való asszisztenciát a fizetett munkája mellett. Most különösen nagy teher hárult a családokra az intézményes gondozás és a nagyszülők kiesésével. És ahogy az időmérleg-vizsgálatokból tudjuk, Magyarországon a családokban a gondoskodó munka oroszlánrészét még mindig a nők viszik, s ez a lezárások során sem volt másképp.
Az alábbiakban az első járványhullám alatt készült két empirikus kutatás tapasztalatait foglalom össze. Mindkettő az iskola-, óvoda- és bölcsődebezárások, valamint a munkavállalás vonatkozásában igyekezett feltárni, hogyan alakítja mindez a párkapcsolatokon belül a gondoskodással kapcsolatos munkamegosztást. Az egyik egy interjús kutatás erdélyi magyar és magyar középosztálybeli, magasan képzett, heteroszexuális párkapcsolatban élő anyák körében, akik minimum egy 14 év alatti gyereket nevelnek, és akiknek az esetében mindkét szülő teljes állásban, home office-ban dolgozott a pandémia alatt. Ezt a kutatást Nagy Beáta (Budapesti Corvinus Egyetem), Geambașu Réka (kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem), Gergely Orsolya (csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) és Somogyi Nikolett (Universiteit Antwerpen) végezte 2020 májusában – tudományos publikációjuk folyamatban van, eredményeiket a sajtómegjelenések és összefoglalók alapján tudom rekonstruálni.14 A másik, a magyarországi 18–65 éves korosztályra reprezentatív kérdőíves kutatást Fodor Évával (CEU), Gregor Anikóval (ELTE) és Koltai Júliával (TK, CEU) végeztük május végén.15
Korlátozott mozgástér és intenzív anyaság
Nagy Beátáék kutatása arra irányult, milyen megküzdési stratégiákat alkalmaztak azok a családok, amelyekben két otthonról dolgozó szülő és legalább egy óvodás vagy iskolás gyermek élt; milyen tényezők alakították a kijárási korlátozások idején, hogyan oldják meg a fizetett munkát és a gyerekek gondozását, illetve az online oktatást. Kutatásukban azokkal foglalkoztak, akik eleve jobb anyagi helyzetben vannak, és a pandémia alatt sem veszítették el az állásukat. Ez a csoport jellemzően amúgy is egalitáriusabb szerepfelfogást vall a két nem feladatait, a családon belüli munkamegosztást illetően. Mégis, az 52 interjú alapján a kutatók visszarendeződést tapasztaltak. Hiába, hogy a párok mindkét tagja teljes állásban volt, a nők egy-két kivételtől eltekintve rendre arról számoltak be, hogy az összes fizetetlen otthoni munka elvégzése és menedzselése rájuk szakadt, a többletfőzéstől a gyerekek otthoni oktatásáig. Nagyrészt mégsem voltak elégedetlenek társuk szerepvállalásával. Többen is említették, hogy ők szerencsések, mert a párjuk sokat segít a háztartási feladatok elvégzésében – ez a megfogalmazás elárulja, hogy ők maguk is a saját feladatuknak tekintik ezeket a munkákat, amibe a férfiak, ha van erejük, kedvük, besegítenek. Ez összhangban van más kutatásokkal is a magyar nők hozzáállásával kapcsolatban: például a már idézett Nőügyek 2018 kutatásunkból is az derült ki, hogy a gondoskodási feladatokat a magyar nők többsége női feladatnak tartja, és segítséget is inkább női családtagoktól várnak.
Ám mint azt a kutatók is kiemelik, ezek az értékválasztások nem szakíthatók ki abból a gazdasági-intézményes környezetből, amely meghatározza a nők lehetőségeit a szerepek újratárgyalását, illetve a megnövekedett gondoskodási terhek elosztását illetően. Ahogy Geambaşu Réka megfogalmazta:
A munkaerőpiacon kialakult nemi egyenlőtlenségek, hierarchiák, jövedelmi különbségek hozzájárultak a családon belüli, szilárd konszenzushoz arra vonatkozóan, hogy a férj munkája általánosságban fontosabb, nélkülözhetetlenebb. Ez eredményezte azt is, hogy az átlagos napokon belül az idősávok és a térhasználat nemi jelleget öltött, és hierarchiába rendeződött: a férfiak munkavégzése lényegében zavartalan volt az úgynevezett törzsmunkaidőben (délelőtt és kora délután), az anyák pedig egyéb tevékenységeik mellett, illetve hajnalban, fektetés után és hétvégén dolgoztak. Ugyanígy, ha ezt a lakás lehetővé tette: az apák dolgoztak csendes, elzárt helyen, szemben a konyhában, fővő étel mellett és a tanuló, játszó gyerekek társaságában haladni próbáló anyákkal.16
Egy másik fontos szempont, amire kitérnek, az „intenzív anyaság” fogalma:17 az anyák mint a gyerekük kognitív, mentális fejlődésének és később az életben elért sikerének zálogai.
Ha az eddig is jelentős mértékben igaz volt, hogy a gyerek oktatási rendszerben való érvényesüléséhez elengedhetetlen egy szülő, jellemzően az anya aktív részvétele, akkor ez most hatványozottan így volt. Az intenzív anyaság nemcsak korlátlan rendelkezésre állást és az anya szükségleteinek zárójelbe tételét jelenti a gyermekeiével szemben, hanem annak felelősségét is, hogy a gyermek szocializációja, felnőtté válása sikeres lesz-e az általánossá váló bizonytalanság korában. Az esetleges és változó minőségű digitális oktatás olyan körülményeket teremtett, amelyek közepette az anyák most már teljesen azt érezték: a félév sikeres lezárása, gyermekük lemaradásának megakadályozása kizárólag rajtuk múlik.18
Kutatásuk középpontjában egy privilegizált csoport, a fehérgalléros munkavállalók álltak. Arra a kérdésre, hogy megtartanának-e valamit a karantén időszakából, legtöbben a home office-t említették. Ez nyilván nagy könnyebbséget jelent, különösen, ha a gyerekek közben óvodában, iskolában vannak, például a közlekedési idő megtakarításával, de számos háztartási munkát is el lehet végezni munkahelyi rutinfeladatok közben. Másrészről viszont ez csak a munkavállalók egy szűk rétege számára elérhető opció: a közlekedés, a különböző szolgáltatások, a városüzemeltetés vagy éppen a gondoskodó szakmák nem tudnak átállni otthoni munkavégzésre. Veszélye továbbá ennek az is, hogy hozzákapcsolódik az a megítélés, hogy ez a nőknek azért jó, mert így jobban el tudják végezni a házimunkát. És arról is írtak már sokan, hogy az információs technológia lehetőségei csak tovább rontják a munka és a magánélet különválasztásának esélyét: az állandó rendelkezésre állás, az e-mailek és csoportos csetek követése, a gyerekek lefektetése utáni munkavégzés eddig is már sokak számára inkább teher volt, mint lehetőség – a kikapcsolódás és a magánélet elveszítéséhez vezetett.
A férfiak jobban bevonódtak, a különbség maradt
A Fodor Évával, Gregor Anikóval és Koltai Júliával készített kutatásunkban19 hasonló kérdésekre voltunk kíváncsiak, csak épp nem a középosztályra és a magasan képzettekre fókuszálva; s nem ilyen érzékeny, interjúkkal jobban feltárható mozzanatokra, hanem nagy trendekre és számszerűsíthető fejleményekre céloztunk egy 1900 fős, reprezentatív kérdőíves mintán. Emellett a gyerekgondozással kapcsolatos kérdéseken kívül az idősgondozás is érdekelt minket. A már világszerte rendelkezésre álló empirikus elemzésekkel összhangban (például Egyesült Államok, Ausztrália, Németország) mi is azt találtuk, hogy a férfiak is jelentős mértékben beszálltak a megnövekedett gondoskodási feladatokba: nagyjából ugyanolyan aránnyal növelték az időráfordításukat, mint a nők. Mivel azonban a nők korábban több gondoskodó munkát végeztek, így abszolút óraszámban az ő terhük nőtt jobban, és tovább tágult a gondoskodásra fordított időt illetően a nők és férfiak közötti különbség (gender care gap). Ha pedig a nő-férfi adatok mögé nézünk, akkor a társadalom különböző szegmenseiben eltérő folyamatokat látunk.
Az Európai Bizottság egyik 2017-es kutatása is azt mutatja, hogy a magyarok 78 százaléka szerint a nő legfontosabb feladata, hogy gondoskodjon az otthonáról és a családjáról.20 Ezek az attitűdök a családi munkamegosztásban is lecsapódnak, a kisgyerekes anyák több mint kétszer annyi időt töltenek házimunkával, mint az apák (330 perc, illetve 142 perc naponta), és 2,2-szer annyi időt töltenek gyerekgondozással.21 Emiatt azt vártuk, hogy a megnövekedett gondoskodási terhekből a nők jobban ki fogják venni a részüket.
Az 1900 fős mintánkban 627 fő lakott egy 18 év alatti gyerekkel, őket kérdeztük a gyerekgondozással töltött idő mennyiségéről a lezárások előtt és alatt. A szülők átlagosan heti kilenc órával növelték az erre fordított idejüket: a nők 11,5, a férfiak 6,8 óra többletről számolnak be. A nők 35, a férfiak 37 százalékkal több időt fordítanak a korábbinál a gyerekekkel kapcsolatos teendőkre. Óraszámban a férfiaknál ez 19,2-ről 26,1-re való növekedést jelent, a nőknél pedig 32,3ról 43,8-ra. Vagyis az előző időbefektetésük arányában körülbelül ugyanakkora mértékben növelte mindkét nem a plusz időráfordítást. Abból adódóan tehát, hogy a koronavírus-járvány előtt a nők jóval nagyobb arányban vették ki a részüket a gyerekekhez kapcsolódó teendőkből, ez a százalékosan hasonló mértékű változás óramennyiségben a nők esetében jóval többet jelentett, mint a férfiaknál.22
A magasan iskolázott szülők körében a gondoskodási munkamegosztás nemi egyenlőtlensége a pandémia első hulláma, illetve a lezárások hónapjai alatt volt a legnagyobb:
a felsőfokú iskolai végzettségű nők kiugró mennyiségű időt fordítottak a gyerekeikre ebben az időszakban mind abszolút értékben, mind pedig a hasonló képzettségű férfiakhoz viszonyítva. Megjegyzendő, hogy a diplomás férfiak is jelentősen, az átlagosnál valamivel jobban növelték a gondoskodási munkára fordított idejüket. Nem is ők, hanem a nők azok, akik az átlagtól jelentősen eltérnek: míg a diplomás nők hetente 19 plusz órát, az általános iskolát végzettek „csak” kb. 6 plusz órát tudtak a gyerekeik gondozásával tölteni.23
Ez megerősíti Nagy Beáta és szerzőtársai magasan képzett középosztálybeli anyák körében végzett interjús kutatásának eredményeit: az „intenzív anyaság” fogalmának megfelelően nőtt az (érzékelt, illetve önmagukkal szembeni) elvárás a gyerek előmenetelének és jövőbeli sikerének egyengetése kapcsán.
A végzettség mellett még egy dimenzióban találtunk kiugró eredményeket, ez pedig a település típusa. Nagyvárosra és vidékre bontva a mintát, feltűnő volt, hogy a városi nők nagyobb arányban növelték a gyerekgondozásra fordított időmennyiségüket. A nagyvárosi diplomás nők például heti 23,5 órával, míg a nagyvárosi diplomás férfiak hét órával növelték a részvételüket.24
Idősgondozás tekintetében mindkét nem csökkentette a tevékenységét, feltehetőleg amiatt, mert az idősebb korosztály a járvány miatt a leginkább veszélyeztetett, és nem volt mód a közvetlen találkozásra. Itt azonban a férfiak kevésbé csökkentették a szerepvállalást, mint a nők, vagyis szűkült a két nem közti gondozási rés, sőt a férfiak bizonyos csoportjai (a fiatalabbak, a munkanélküliek és az alacsonyan képzettek) még növelték is a részvételüket.25
*
Jelenleg, 2020 végén a második hullám közepén vagyunk, így korai lenne messzemenő következtetéseket levonni. Egyelőre annyit lehet mondani, hogy a pandémia részben jobban megmutatta a már azt megelőzően is létező gondoskodási válságot (gondozási deficit plusz egyenlőtlenségek), szabad szemmel is láthatóvá tette az ahhoz vezető társadalmi folyamatokat, részben pedig erősítette is ezeket, növelve az egyenlőtlenséget a két nem között, osztályhelyzet és erőforrások szerint.
1 Yeates, Nicola, Global Care Chains, International Feminist Journal of Politics, 2004/3., 371.
2 Fraser, Nancy, A tőke és a gondoskodás ellentmondásai, ford. Hirsch Johanna, Schultz Nóra, Osváth Zoltán, Fordulat, 24. (2016), 88–108.
3 Nőügyek 2018. Társadalmi problémák és megoldási stratégiák, szerk. Kováts Eszter, Friedrich Ebert Stiftung, Budapest, 2018, https://library.fes.de/pdf-files/bueros/budapest/14461.pdf.
4 Sebály Bernadett, Az otthonápolás kampány titka 1990–2019, Új Egyenlőség, 2020. október 8., https://ujegyenloseg.hu/az-otthonapolas-kampany-titka-1990-2019.
5 A TASZ petícióját lásd: https://tasz.hu/szabad-napot-minden-csaladnak.
6 Marikovszky Andrea, Láthatóvá tett láthatatlan munka, Mérce, 2020. november 4., https://merce.hu/2020/11/04/lathatova-tett-lathatatlan-munka.
7 Ungár Péter, A kormány még eljátszani sem hajlandó, hogy értékeli a szociális dolgozók munkáját, Mérce, 2020. november 12., https://merce.hu/2020/11/12/ungar-peter-a-kormany-meg-eljatszani-sem-hajlando-hogy-ertekeli-a-szocialis-dolgozok-munkajat.
8 Egy frissen megjelent kötet a gondozási migrációról és Kelet-Közép-Európa szerepéről: Towards a Scarcity of Care?, szerk. Katona Noémi, Melegh Attila, Friedrich Ebert Stiftung, Budapest, 2020, http://library.fes.de/pdf-files/bueros/budapest/16945.pdf. Magyar nyelvű összefoglaló: Kováts Eszter, Modernkori rabszolgaság és emancipáció, Új Egyenlőség, 2020. november 26., https://ujegyenloseg.hu/modernkori-rabszolgasag-es-emancipacio.
9 Gyarmati Andrea, Idősödés, idősellátás Magyarországon. Helyzetkép és problémák, Friedrich Ebert Stiftung, Budapest, 2019, http://library.fes.de/pdf-files/bueros/budapest/15410.pdf.
10 Gregor Anikó, Kováts Eszter, Koronajárvány: a gondoskodási válság látványos lelepleződése = Korona- vírus idején, szerk. Fokasz Nikosz, Kiss Zsuzsanna, Vajda Júlia, Replika Alapítvány, Budapest, 2020, https://replika.hu/sites/default/files/attachedfiles/korona-v5.pdf.
11 Szurovecz Illés, A négy fal közé zárva gyorsabban lesz a pszichés terrorból fizikai erőszak, 444.hu, 2020. április 12., https://444.hu/2020/04/12/a-negy-fal-koze-zarva-gyorsabban-lesz-a-psziches-terrorbol-fizikai-eroszak.
12 Mikrocenzus 2016, KSH, http://www.ksh.hu/mikrocenzus2016/docs/tablak/06/06_1_6.xls.
13 A nők 32 százaléka, a férfiak 24 százaléka végezte a munkáját home office-ban a pandémia első hulláma idején, azonban ebben képzettség szerint nagy eltérések mutatkoznak. Míg az alacsony végzettségűeknél átlagosan tíz százalék körüli az arány, addig diplomások esetében 59 és 53 százalék a megoszlás. (Erre vonatkozó kutatásunkhoz lásd a 15. lábjegyzetet.)
14 Vajna Tamás, Magyar kutatók szerint különösen nagy stressznek tette ki a dolgozó anyákat a karantén, Qubit, 2020. július 10., https://qubit.hu/2020/07/10/magyar-kutatok-szerint-kulonosen-nagy-stressznek-tette-ki-a-dolgozo-anyakat-a-karanten; Kránicz Bence, „Végtelen folyamattá váltak a munkanapok”. Így élték meg az anyák a koronavírus-járványt, Közgazdász Online, 2020. szeptember 10., https://corvinusonline.blog.hu/2020/09/10/_vegtelen_munkafolyamatta_valtak_a_mindennapok; bányai György, „A home office a fehérgalléros munkavállalók privilégiuma”, Magyarnarancs.hu, 2020. szeptember 26., https://magyarnarancs.hu/elet_mod/a-pandemia-specialis-helyzetet-teremtett-a-home-office-teruleten-is-133491; BBTE LAB járványkörkép: Geambaşu Réka, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, https://news.ubbcluj.ro/hu/bbte-lab-jarvanykorkep-geambasu-reka .
15 A kutatást a Friedrich Ebert Stiftung budapesti irodája finanszírozta. A kérdőív lekérdezését a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. végezte. A kutatás eredményeit itt publikáltuk: Fodor Éva, Gregor Anikó, Koltai Júlia, Kováts Eszter, The Impact of COVID–19 on the Gender Division of Childcare Work in Hungary, European Societies, 2020. szeptember. A magyar nyelvű összefoglaló itt elérhető: Az egyenlőtlenségek alakulása a koronajárvány idején Magyarországon, Friedrich Ebert Stiftung, 2020. június, http://library.fes.de/pdf-files/bueros/budapest/16606.pdf.
16 BBTE LAB járványkörkép.
17 Hays, Sharon, The Cultural Contradictions of Motherhood, Yale University Press, New Haven, 1996; Ennis, Linda Rose, Intensive Mothering: Revisiting the Issue Today = Intensive Mothering: The Cultural Contradictions of Modern Motherhood, szerk. Uő, Demeter Press, Bradford, 2014, 1–26.
18 BBTE LAB járványkörkép.
19 Lásd a 15. lábjegyzetet. A kutatás 2020. május 26–29. között zajlott telefonos megkérdezéssel a 18 és 65 év közöttiek körében. Az 1900 fős minta nem, iskolai végzettség, lakóhely településtípusa és a hét régió mentén jól reprezentálja az ebbe a korcsoportba eső magyar lakosságot. A mintavételi hiba becslése a teljes mintára 95 százalékos konfidencia-intervallum mellett legfeljebb ±2 százalékpont, azaz 95 százalékos valószínűséggel várhatóan ezen az értéktartományon belülre esne a vizsgált arány, ha a populáció összes tagjától be tudtuk volna gyűjteni a szóban forgó információt.
20 Gender Equality 2017. Summary Report, European Commission, Special Eurobarometer 465., 2017. november, 7.
21 Harcsa István, Családi kohézió, KSH, Budapest, 2014, 34.
22 Az egyenlőtlenségek alakulása a koronajárvány idején Magyarországon, 12.
23 I. m., 12–13.
24 I. m., 13–14.
25 I. m., 15.
A cikk az Ellensúly 2020/3-4. számában jelent meg. Az Ellensúlyra előfizethet az ellensuly.hu/elofizetes oldalon.
