Szerző: Samu Andrea
Milyen jövője lehet egy olyan folyónak, mint a Duna, amely annyiféle tájat, régiót és országot kapcsol össze? Valójában pedig ennél is többet jelent: történelmet, különböző elvárásokat, lehetőségeket, érdeket, megélhetést, létfel- tételt is. Milyen támpontokat találhatunk a jövőképhez egy olyan időszakban, amikor globális léptékű problémákkal kell szembenéznünk, és amikor kezdjük túllépni a bioszféra fenntartó képességének határait? Ahhoz, hogy a gyorsan változó környezeti feltételek mellett is teret adhassunk a Duna ál tal fenntartott javaknak és szolgáltatásoknak, szükséges felismerni, hogy az ezt megalapozó természeti környezet átalakításának és elpusztításának hol a határa, és mi az, amiben nekünk, embereknek kell alkalmazkodni a folyóhoz és annak természetes folyamataihoz, nem pedig fordítva.
Történelmi előzmények
A folyóvízi rendszerek, tavak és vizes élőhelyek mint természeti erőforrásaink jelentőségét elsőre nem is sejtjük, megszoktuk, hogy rendelkezésre áll. Változatos módokon aknáztuk ki az elmúlt évszázadokban és napjainkban is az általuk nyújtott nagyszerű lehetőségeket. Az olyan nyilvánvaló haszon- vételek mellett, mint a halászat, az ivóvíz, felidézhetjük, hogy elválaszt határként vagy összeköt közlekedési folyosóként, azaz vízi útként fontos kereskedelmi útvonal volt, és még számos egyéb. Emellett nemcsak maga a folyó, hanem árterei is lehetőséget biztosítottak a gazdálkodáson túl (legelő, gyümölcsös vagy éppen fácánkert) a spirituális feltöltődésre is. Számos szigeten vagy a folyó közelében épült monostor, templom vagy kápolna.
A Római Birodalom fennállása idején a Duna mentén húzódott Pannónia tartomány határa, amelyet katonai erődök és őrtornyok védtek. Az erődöket a mellékfolyók beömlésénél és a legfontosabb gázlóknál alakították ki, hiszen itt könnyebben érhette támadás a birodalmat. A katonai létesítmények többnyire közvetlenül a Duna partján álltak, de ahol a terepviszonyok vagy a Duna árterülete ezt nem engedte meg, néhány kilométerrel távolabb.
A határvédelmi rendszernek igen fontos része volt a Duna, amelyet úgy is neveztek, hogy Salus Imperii, azaz a birodalom oltalmazójának tartották. A vízi úton és az erődítményeket összekötő limes úton élénk kereskedelem is folyt. Figyelembe véve és alkalmazkodva a természeti adottságokhoz, az erődítmények és a limes útjának megépítését az árvízjárta részekhez igazították, elkerülve a mocsaras területeket. A Római Birodalom az egyetlen hatalmi centrum volt, amely a folyam teljes hosszára képes volt kiterjeszteni érdekszféráját: Európában szinte végig a Rajna és a Duna képezte a határát.
A Kárpát-medencében az ezredforduló idején megszilárduló Magyar Királysággal egy, az antik világtól gyökeresen eltérő, többpólusú hatalmi struktúra jött létre a folyam mentén.
A geopolitikai szerkezet átalakulása a folyó, mint természetföldrajzi képződmény szerepének a megváltozásával járt együtt. Azáltal, hogy az egyes államok a folyó mindkét partját birtokba vették, megszűnt annak határfunkciója, és sokkal inkább a tengely, a folyosó innovációs szerepe erősödött meg.
Pár évszázaddal később a hanyatló Bizánc romjain megtelepedő oszmán törökök új állama a Duna-medence felé terjeszkedett. A Duna ebben a folyamatban minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet játszott: a kor logisztikai viszonyaihoz képest hatalmasra nőtt oszmán haderő utánpótlását a folyami szállítások nélkül aligha lehetett volna a hadműveleti bázistól ennyire távol megoldani.
A 19. század elején az orosz befolyás növekedése az Ausztriával folyamatos vetélkedést hozta magával. Ennek egyik eredményeként jött létre az a megál lapodás, amely a Duna nemzetközi vízi úttá tételét szorgalmazta. A hajózási együttműködés segítésére létrejött Duna Bizottság hivatalos nyelvei mind a mai napig a német, a francia és az orosz.
Összegzésként megállapítható, hogy a Dunának mind katonai, mind közlekedési útvonalbeli, mind határfunkcióját kihasználták az egyes hatalmak a történelem során, míg az ott élők számára megélhetést és feltöltődést jelen- tett, a mindennapi életük fontos része volt a folyó.
Az igények kiszolgálása és az átalakítás egyre hatékonyabbá válása
Környezetünk átalakítása fajunkra jellemző tulajdonság. Természeti erő- forrásaink használatában az emberiség hatékonysága a népesség növekedésével párhuzamosan egyre nőtt, ez viszont túlhasználatot, kizsákmányolást eredményezett (például a halbőség eltűnése). Ez ördögi kör: minél többen vagyunk, annál több terület erőforrásait fordítjuk a magunk hasznára, ami további növekedésre ösztönöz. Máig nem tudatosodott bennünk teljeskörűen, hogy az ökológiai rendszerek működése, amely létünk alapjait biztosítja, csak olyan önfenntartó módon képzelhető el, amely hosszú távon működőképes marad. A természeti erőforrások végesek, és abban az ütemben, ahogyan használjuk és feléljük őket, nem tudnak regenerálódni.
Mindeközben az életszínvonalunk és a technológiánk rohamos növekedését nem tudta lekövetni az a szociális magatartásforma, ami magával hozná azt, hogy ne újabb fogyasztással pótoljuk a belső hiányérzetünket vagy a közösségek hiányát. Az egyre növekvő fogyasztási igény növekvő energiafelhasználása egyre inkább felemészti természeti erőforrásainkat. Ezzel közel kerültünk ahhoz, hogy a természet szabályozó folyamataira legyünk utalva, ami azt jelenti, hogy a természeti rendszerek erőforrás- és energiaigényeink miatt feláldozott, átalakított és szabályozott területei olyasfajta visszacsatolásokat fognak adni, amelyek fajunk létszámának és technológiai színvonalának erős visszaeséséhez vezethetnek. Jelenleg nyugodtan kijelenthető, hogy a további fejlődéshez már csak a fogyasztás mérséklése révén vezet út.
A teljes írás az Ellensúly 2021/3 számában olvasható. Az Ellensúly folyóiratot megrendelheti az ellensuly.hu/elofizetes oldalon vagy megvásárolhatja az Írók Boltjában.
