Három évvel ezelőtt több mint tízezer ember formált óriási szívet a Hősök terén, benne öt betűvel: CIVIL. Így született meg a szolidaritás és az összefogás jelképe. A 2017. április 12-i tüntetők így álltak ki a közjóért, tehát valamennyiünkért dolgozó civil szervezetekért, így mondtak nemet az egy héttel korábban az Országgyűlés elé beterjesztett felesleges, káros és megbélyegző törvényjavaslatra. A külföldről támogatott szervezetekről szóló törvényt kétszeri halasztás után végül 2017 júniusában elfogadta a parlament, ez azonban az akkor már négy-öt éve zajló civilellenes kampánynak csupán az egyik állomása volt. A szűkülő civil tér kifejezéssel leírható jelenség korántsem csak hazai sajátosság, bár kétségtelen, hogy a magyar kormány ennek az egyik európai úttörője. Ez a folyamat mindenütt, ahol elindul, jól azonosítható és csoportosítható jelenségek összességéből áll.
Az egyik legelső és legjellemzőbb eszköz a civilek életének megnehezítésére a pénzügyi bázisuk aláásása. A 2010-es választási győzelem után a Fidesz-kormány nagy lendülettel vágott bele a civil szektorra vonatkozó szabályok megreformálásába. Bár a jogalkotási elképzelések sok szempontból helyes diagnózison nyugodtak, s kezdetben látszólag a jó szándék vezérelte őket, sőt a civilekkel (köztük e sorok írójával) való egyeztetések folyamatában alakultak, az már a kezdetektől világos volt, hogy ami a pénzügyi forrásokat illeti, a kormány nem engedi ki a kezéből az ellenőrzést. A civil szervezetek általános működési költségeit támogató korábbi központi forrás, a Nemzeti Civil Alap választott testületekben, civil képviselők többségével zajló döntéshozatali mechanizmusa helyébe a kormányzati megbízottak túlsúlyával működő Nemzeti Együttműködési Alap lépett. Bár az új pénzosztási rendszer átláthatósága hagyott kívánnivalókat maga után, az Átlátszó.hu újságírói hamar kimutatták, hogyan kedveztek a támogatási döntések a fideszes politikusok kedvenc szervezeteinek, miközben a kormány által nem szívelt ügyekkel (például droghasználat, LMBT) foglalkozók, bár persze pályázhattak, sok esélyük nem volt a támogatásszerzésre.1
Ezzel párhuzamosan a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklusban a strukturális alapok kiírásainak többségére a civilek önállóan nem, hanem jellemzően csak önkormányzatok vagy egyházak partnereiként pályázhattak, ami persze megint csak a lojális szervezeteknek kedvezett. Ilyen körülmények között a független, kritikus civilek számára maradt a megbélyegzéssel sújtott külföldi támogatás vagy a hazai adománygyűjtés. Bár az állampolgári adakozási kedv az elmúlt évtizedben sokat változott, terjed a közösségi finanszírozás és a mikroadományozás, és immár nemcsak érzelmileg megmozgató jótékony ügyekre lehet a siker esélyével anyagi támogatást kérni, hanem például jogvédelemre is, az egyéni adományok sosem fogják tudni kiváltani a – köz érdekében végzett munkát ellentételező – közfinanszírozást. Fájdalmas, hogy a hazai tőkés „osztály” létrejöttével párhuzamosan nálunk máig nem alakult ki olyan filantróp kultúra és támogatói kör, ami a világ sok más országában – egyébként sok helyütt Közép-Európában is – létezik. A civil szektort közvetlenül érintő első, nagyobb nyilvánosságot kapott „botrány”, a 2014-es választások után közvetlenül kirobbant Norvég Alapügy2 is persze a pénzről szólt: arról, működhet-e Magyarországon a kormány által közvetlenül nem befolyásolható, független pénzosztási mechanizmus, amelyben – többek között – jogvédő, női jogi, antikorrupciós és „sötétzöld” szervezetek is támogatáshoz juthatnak. A közel másfél éves konfliktussorozat olyan kommunikációs támadásokkal és médiabeli lejáratásokkal indult, amelyekhez hasonlókkal a mai napig rendszeresen élnek fideszes politikusok és a kormánypropaganda – csak most éppen a Soros-hálózat a jellemző hívószó –, és amelyek ellen jogvédő szervezetek már számtalan személyiségi jogi pert nyertek.3
A kormányzati kommunikáció ebben az időben kezdte el a civil szektort felosztani jó és rossz szervezetekre, kijelölve egyben azok helyét és feladatát a társadalomban. Előbbi kategóriába a szűk értelemben vett hagyományos jótékonysági és szabadidős szervezetek esnek, utóbbiba pedig mindenki más, különösen azok, amelyek ügyeket képviselnek, nyilvánosan megszólalnak, netán bírálatot fogalmaznak meg a kormányzati intézkedésekkel szemben.
A következő szintet a hatósági zaklatások jelentették: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, majd később az adóhatóság végzett (kétes jogalappal) vizsgálatokat a Norvég Civil Támogatási Alapot kezelő, illetve abból részesülő szervezeteknél. Mint később kiderült, indokolatlanul, hiszen a hosszas nyomozás ellenére elmarasztalások, bírságok nem születtek. Ezzel párhuzamosan fokozatosan megszűnt a párbeszéd a független civil szervezetek és a kormányzati szervek között. Az egyeztetés korábbi intézményes formáit (különböző bizottságok, kerekasztalok) megszüntették, ha erre nem volt lehetőség, kiüresítették, formálissá tették. Arra is volt példa, hogy maguk a civilek álltak fel, vállalhatatlannak találva a további részvételt (például az antikorrupciós munkacsoportban).4
Más hagyományos eszközök – petíciók, aláírásgyűjtések, utcai megmozdulások – süket fülekre találtak, válasz nélkül maradtak. Ha esetleg sikerült is a minisztériumok alsóbb szintjeivel kapcsolatot kialakítani, fenntartani, az eredmények sokszor elakadtak (vagy akár visszájukra fordultak) a magasabb politikai szinteken.
A közérdekű adatok igénylésének több jogszabály-módosítás révén történő megnehezítése (a visszaélésszerű adatigénylés fogalmának bevezetése, a kivételek körének bővítése, a költségtérítés megemelése stb.) szintén rontotta a civil érdekérvényesítés esélyeit. A kormányzati és civil együttműködés sorsát illetően jelzésértékű volt, amikor 2016-ban a kormány kilépett a Nyílt Kormányzás Partnerség nevű nemzetközi kezdeményezésből, amelyhez négy évvel korábban éppen a civilek, köztük az Ökotárs Alapítvány javaslatára csatlakozott. Az elmúlt évek tapasztalata a netadós tüntetéstől kezdve egyértelművé tette, hogy csak a nagy tömegeket megmozgatni tudó, de a kormányzat szempontjából kevésbé fajsúlyos ügyeket képviselő civilek reménykedhetnek eredményes érdekérvényesítésben. Ilyen emblematikus siker volt az otthonápolási díj ügye, melyben ötévnyi munka után ért el áttörést 2018-ban a Lépjünk, hogy Léphessenek! Egyesület és szövetségesei.
A civilek mozgásterének szűkítése, munkájuk megnehezítése, jó hírük aláásása tehát több éve zajló folyamat volt már, a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvény megalkotása mégis szintlépést jelentett. Immár nemcsak egy-egy szervezetre, civilek meghatározott csoportjára irányult egyedi intézkedés, hanem potenciálisan a szektor egészére, és először öltött – nemcsak Magyarországon, de bármely EU-tagállamban – jogszabályi formát a korlátozás. A tiltakozás nem is maradt el: a törvényjavaslatra válaszul született meg harmincegynéhány nagyobb országos szervezet együttműködéséből a Civilizáció koalíció, amely a Hősök terei „civil szív” mellett 2017 tavaszán még több akcióval – néma tiltakozás az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának ülésén, piknik a Kossuth téren – vétette észre magát, felhívva a figyelmet a civilek ügyére. Nemzetközi szinten a civilek mellett – a Civil Society Europe levelét több mint ötszáz szervezet írta alá – a demokrácia felett őrködő valamennyi kormányközi szerv (ENSZ-főbiztos, Európa Tanács, EBESZ stb.) tiltakozását fejezte ki, az Európai Bizottság pedig kötelezettségszegési eljárást indított. Az ügy hamar a nemzetközi bíróságokra került: a strasbourgi ítéletre még várunk, de az Európai Unió Bíróságának idén június 18-én közzétett határozata több okból is az uniós joggal ellentétesnek találta a civilellenes törvényt (sérti a tőke szabad mozgásának elvét, az egyesülés szabadságát és a magánélethez való jogot is).5
Hozzá kell tenni azt is, hogy a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvény nem igazán érte el a célját, nem fejtett ki érdemi megbélyegző hatást, ami leginkább annak tudható be, hogy a hivatalos honlapon külföldről támogatottként regisztrált mintegy százötven szervezet között olyan nevek is szerepelnek, mint a Vöröskereszt, az Ökumenikus Segélyszervezet vagy épp a Fesztiválzenekar alapítványa.
Mindez azonban nem gátolta meg a törvény 2017-es elfogadását, sőt a kormány egy évvel később – a 2018-as választási kampányban – még emelte is a tétet az úgynevezett Stop, Soros! törvénycsomaggal. Ez annyiból képviselt más minőséget, hogy kifejezetten egy meghatározott körre, a „bevándorlást segítő” szervezetekre vonatkozik, őket fenyegeti büntetőeljárással, illetve a bevételeik 25 százalékának megfelelő különadóval, anélkül azonban, hogy érdemben meghatározná, kik is tartoznak ide. Ennek is köszönhetően szerencsére a gyakorlatban eddig egyetlen eljárás sem indult e jogszabály alapján, és egyetlen forint adót sem róttak ki – nyilván azért, mert az adóhatóság maga sem tudja eldönteni, hogy kinek és miből kellene ezt befizetnie.
Jóllehet a hazai civil szervezetek zöme eddig sikeresen túlélte a támadásokat és korlátozásokat, azok nyomot hagytak a szektoron. Ironikus módon nem elsősorban a „kipécézett” nagy, országos, például jogvédő szervezeteket sújtották a következmények – ezek még meg is tudtak erősödni az elmúlt néhány évben, a maguk javára fordítva a kéretlenül kapott nyilvánosságot.
Sokkal inkább a kisebb, helyi, az önkormányzatoktól és intézményektől függő szervezetekre hatott a megfélemlítés. Ezek a csoportok megtanulták, hogyan lehet működni a NER feltételei között, és miközben végzik megszokott tevékenységüket, igyekeznek nem felhívni magukra a figyelmet, belesimulnak a helyi közéletbe, távolságot tartanak a „nem kívánatos” szervezetektől. Összefügg ez persze a több évtizedes „mi nem politizálunk” civil mantrával is. Miközben sokan még ma is ezt ismételgetik, az elmúlt években egyértelművé vált, hogy hiába nem politizálnak a civilek, ha a politika „civilezik”: benyomul, rátelepszik a civil térre is. A leginkább szorongatott szervezetekben már megszületett ez a felismerés és ennek nyomán a válasz, ami a markánsabb, határozottabb kiállás, a közpolitikában való részvétel kimondott vállalása. Mások viszont még ma is inkább struccpolitikát folytatnak.
És mit hozhat a jövő a magyar civil szektor számára? A járvány berobbanása előtt tematizált ügyeknek – oktatási szegregáció, kártérítések a gyöngyöspataiaknak és a fogvatartottaknak – nyilvánvalóan van civil relevanciája, hiszen sokszor civil jogvédők viszik a vonatkozó pereket. Sejteni lehetett tehát már az év elején, hogy a civilek – illetve bizonyos ügyekkel, témákkal foglalkozó szervezetek – vegzálása továbbra is napirenden marad. A járványhelyzet aztán (legalábbis ideiglenesen) elsöpörte ezeket a kormányzati kísérleteket, de új kihívások elé állította a civil szervezeteket is.
Nemcsak a távmunkára való átállás, a tervezett rendezvények és események elhalasztása vagy átalakítása miatt, de a kormány által magukra hagyott társadalmi csoportok megsegítése is a civilekre maradt (az önkormányzatok mellett). Sokan erejüket meghaladó módon vetették bele magukat ebbe a munkába: a Civilizáció koalíció által májusban végzett, 85 szervezet válaszán alapuló kérdőíves felmérés6 szerint a válaszadók negyven százaléka indított új, a válsághelyzetre reagáló tevékenységeket: adománygyűjtésbe kezdett, pénzügyi támogatást nyújtott, jogsegélyt biztosított vagy a digitális oktatás szervezésében vett részt. Mindez a kormány részéről ismét nem kapott semmilyen elismerést. Az eredeti ígéret és a kérések ellenére a civilek máig kimaradtak például a bértámogatásra jogosult munkaadók köréből, nem nyíltak számukra új állami pályázati források sem, sőt a meglévők közül is elvontak némelyeket.
Vagyis a civilek továbbra is elsősorban magukra, egymásra és az emberekre számíthatnak. Jó hír azonban, hogy egy tavaly év végi reprezentatív kutatás eredménye szerint az állampolgárok közül minden harmadik segített már civil szervezetnek, és hetven százalékuk a jövőben is nyitott a segítségnyújtás valamilyen formájára.7
MÓRA VERONIKA
1 Itt a civil támogatások listája: a kormány mellett demonstrálni menő, Átlátszó.hu, 2012. október 12., https://atlatszo.hu/2012/10/22/itt-a-civil-tamogatasok-listaja-a-kormany-mellett-demonstralni-meno/; Nemzeti Együttműködés: Deutsch, Tarlós, Tőkés és Pozsgay a legmenőbb civilek, Átlátszó.hu, 2012. december 17., https://atlatszo.hu/2012/12/07/deutsch-tarlos-tokes-es-pozsgay-a-legmenobb-civilek.
2 Kelemen-Varga Roland és tsai, 4 év 448 feladat. Az EGT és Norvég Civil Támogatási Alap 2012–2017 értékelése, Ökotárs Alapítvány, Budapest, 2017, 27–29., https://norvegcivilalap.hu/sites/default/files/anyagok/ncta_book_magyar_epdf.pdf
3 A Fidesz ismét fizet a Magyar Helsinki Bizottságnak, Helsinki.hu, 2020. április 23., https://www.helsinki.hu/a-fidesz-ismet-fizet-a-magyar-helsinki-bizottsagnak
4 Öt civil szervezet vezetőjének levele Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez a kormányzati korrupcióellenes munkacsoportból való kilépésükről (2013. április 30.): https://cdn.atlatszo.hu/wp-content/uploads/2013/04/Navracsics_level_kil%C3%A9p%C3%A9s.pdf?x86639
5 Az Európai Bíróság nagytanácsának 2020. június 18-án kelt ítélete: http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=227569&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=5758123
6 Hogyan reagáltak a civil szervezetek a koronavírus okozta veszélyhelyzetre?, Civilizáció, 2020. május 26., https://www.egyuttmukodunk.net/hu/hirek-jegyzetek/hogyan-reagltak-a-civil-szervezetek-a-korona-vrus-okozta-veszlyhelyzetre-gyorselemzs7 Civil szervezetek társadalmi megítélése. Kutatási jelentés, Political Capital – Civilizáció koalíció, 2020. február, https://politicalcapital.hu/pc-admin/source/documents/civil_szervezetek_tarsadalmi_megitelese_kutatasi_jelentes_20200220.pdf
Az Ellensúly magazinra előfizethet itt: https://ellensuly.hu/elofizetes/
Fotó: Freepik.com
