BART ISTVÁN
A klímavész hatására 2050-re az Alföld száraz sztyeppévé alakul, évente 15-30-cal több hőhullámos nap lesz,1 a nyári csapadékmennyiség akár húsz százalékkal is csökkenhet,2 miközben a viharok, árvizek ereje növekszik.
Magyarország ezen a téren nem egyedülálló, a világ minden tája hasonlóan drámai vagy ennél is súlyosabb változásokra számíthat: 2050-re a globális tengerszint akár fél méterrel magasabb lehet,3 és az északi sarki jégtakaró szinte teljesen elolvadhat. Mindez megjósolhatóan élelmiszer-ellátási válságokhoz, háborúkhoz és jelentős menekültáradathoz vezet majd világszerte.
Valószínű, hogy mindezekről már hallott az olvasó. Azt azonban nem szokták tudni, hogy az üvegházgáz-kibocsátások megtörténte és az általuk okozott melegedés megvalósulása között 30-40 év telik el4. Ez elsősorban a természeti rendszerek lassú válaszideje, illetve az óceánok óriási hőelnyelő képessége miatt van így. Ami azt jelenti, hogy a mai melegedés a hetvenes-nyolcvanas évek kibocsátásainak köszönhető, míg a mostani, jóval nagyobb kibocsátásokkal a gyermekeinknek kell majd megküzdeniük.
Ha azonnal drasztikusan elkezdjük csökkenteni a kibocsátásainkat, akkor jó esély van rá, hogy 30-40 év múlva megáll az átlaghőmérséklet növekedése, és még maradnak lakható részek a bolygón. Mindez jól kiolvasható az alábbi, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) által közreadott ábrából.
E körülmény minden katasztrofális környezeti, társadalmi és politikai következménye mellett azt is jelenti, hogy a kibocsátások csökkentéséért folytatott küzdelem többé-kevésbé független a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás kihívásaitól. Akárhogy alakulnak is a kibocsátások világszerte, minden országnak, városnak, vállalatnak, közösségnek fel kell készülnie arra, hogy az éghajlat változik, és ez számtalan kisebb-nagyobb módon befolyásolja az életünket az elkövetkező évtizedekben.
1. Adaptáció és mitigáció
A klímavész elleni küzdelem két fő területe a kibocsátások csökkentése (mitigáció) és az éghajlati változásokra való felkészülés. Ez a két terület egyáltalán nem hasonlít egymásra, ezért érdemes végigvenni a különbözőségeket, hogy jobban megérthessük az előttünk álló kihívást:
• A korábban leírt évtizedes válaszidő miatt a mitigáció alapvetően a távoli jövő – az évszázad második fele és az azt követő korok – biztosítására, illetve megőrzésére szolgál, míg az adaptáció a közvetlen előttünk álló évek élhetőségét hivatott megőrizni.
• Más az intézkedések hatóköre: ha csökkentem a kibocsátásaimat, azzal minden földlakónak egyszerre és ugyanolyan (csekély) mértékben segítem a jövőjét. Ezzel szemben az alkalmazkodást alapvetően magamért, a saját biztonságomért végzem.
• A kibocsátáscsökkentés receptje a világon mindenhol nagyjából ugyanaz: szigetelj, telepíts napelemet és szélkereket, ne járj autóval és a többi. Ezzel szemben az alkalmazkodási teendők jelentősen függnek a konkrét helytől, éghajlattól, településszerkezettől és gazdasági-politikai helyzettől: teljesen mást jelent az alkalmazkodás egy afrikai tengerparton és mondjuk a magyar Alföldön. Forrás: IPCC
• A mitigáció esetében viszonylag könnyű eldönteni, hogy mi a helyes intézkedés: ha például adott forrásból több üvegházhatású gázt takarítunk meg szigeteléssel, mint napelem-telepítéssel, akkor a kibocsátáscsökkentés szempontjából egyértelmű, hogy a szigetelést kell választanunk. Az adaptáció esetében ennél sokkal bonyolultabb a helyzet: nem könnyű eldönteni, hogy árvízvédelemre vagy a hőhullámok elleni küzdelemre költsünk-e inkább. Az egyes adaptációs intézkedések segíthetik egymást vagy akár ronthatják is egymás hatását, mi több, a kibocsátásokra is hatással lehetnek. Például a hőhullámok ellen védekezhetünk szigeteléssel, ami költséges megoldás, de egyúttal a fűtési kibocsátásokat is csökkenti; vagy az olcsóbban beszerelhető légkondicionálással, ami viszont többlet áramfogyasztással és kibocsátással jár.
Az adaptációs és a mitigációs intézkedések a politikai elfogadhatóság szempontjából hasonlóan problematikusak. Amíg nem okoznak közvetlenül kényelmetlenséget vagy költséget a választóknak, addig csak az a probléma, hogy honnan lehet rájuk forrást találni. Az emberek életét közvetlenül befolyásoló intézkedések, például az adóemelések már jóval komolyabb politikai problémákat tudnak okozni, lásd a franciaországi sárgamellényes tüntetéseket. Mind az adaptációra, mind a mitigációra igaz, hogy a sikeres intézkedések, szabályozások eredményei kevéssé lesznek látványosak a választók számára. Egyrészt akármennyire is csökkentjük a kibocsátásainkat, az éghajlat még évtizedekig nem fog stabilizálódni. Másrészt nehéz sikerként kommunikálni egy elmaradt árvizet vagy azt, hogy csak feleannyian kaptak hőgutát, mint amennyien egyébként kaptak volna.
2. Az alkalmazkodás határai és céljai
Az alkalmazkodásról való gondolkodás egyik sajátos nehézsége, hogy nagyon nehéz megállapítani, hol vannak a határai. Az árvizek, hőhullámok, erdőtüzek, szárazságok, viharok és tengerszintemelkedés elleni harc egyértelműen beletartozik, de legszélesebben véve minden emberi tevékenység, amely összefügg az időjárással, kénytelen valamilyen módon alkalmazkodni a megváltozott időjárási viszonyokhoz. Ez államigazgatási szempontból azt jelenti, hogy az alkalmazkodás nem valósítható meg a klímapolitika határain belül, hanem minden szakpolitikai területen (közlekedés, egészségügy, mezőgazdaság, honvédelem stb.) külön foglalkozni kell vele.
További nehézség az is, hogy nem egyértelmű, milyen jövőhöz kell alkalmazkodnunk. Egyrészt nem egyértelmű, hogy adott mennyiségű kibocsátás pontosan mekkora környezeti változást eredményez. További bizonytalanságot jelent, hogy nem tudjuk, hogyan fognak alakulni a globális kibocsátások. Vajon teljesíti-e az emberiség a párizsi megállapodásban vállalt célokat, és tényleg megáll a melegedés 2050 körül? Vagy tovább halad előre a melegedés, és ezzel együtt válik egyre extrémebbé az időjárás?
A következő tíz évet talán el tudjuk gondolni, de utána már egyre több az ismeretlen. Ez jól látszik a legfrissebb IPCC-jelentésből, amely szerint például 2100-ban 0,4 vagy 0,8 méter lesz a tengerszint-emelkedés, attól függően, hogyan alakulnak a kibocsátások.5
Ez most talán távolinak tűnik, de gondoljunk bele: ha valaki olyan létesítményt épít ma, amely ötven évig lesz használatban – mondjuk gátat, kikötőt vagy erőművet –, annak valamilyen választ kell adnia erre a kérdésre.
3. Az alkalmazkodás szintjei
Segít megérteni az alkalmazkodási feladatok sokrétűségét, ha szintekbe rendezzük őket aszerint, hogy mennyire közvetlenül következnek a megváltozott természeti viszonyokból. Így lehet szó fizikai (más szóval: közvetlen) adaptációról, gazdasági adaptációról, illetve tudati és még távolabb tekintve politikai adaptációról.
3.1. FIZIKAI ALKALMAZKODÁS
Az adaptáció legalapvetőbb szintje a környezetünk fizikai változásaihoz való alkalmazkodás, ideértve az árvizeket, szárazságokat, erdőtüzeket, hőhullámokat. A klímaváltozás fizikai veszélyeihez való alkalmazkodást három fő stratégiával lehet megvalósítani: beruházással, átalakulással vagy elviseléssel. Ezek a stratégiák részben helyettesítik, részben kiegészítik egymást.
Az árvízvédelem példáján mindez jól szemléltethető. Tegyük fel, hogy arra számítunk, hogy a korábban százévente előforduló árvíz ezentúl tízévente várható, az ezerévente előforduló pedig ötvenévente. Ha erre a helyzetre akarunk felkészülni, akkor érdemes a gátakat megemelni, hogy védelmet nyújtsanak az új, tízéves árvizek ellen (ez a beruházás), vagy ha az árvízveszélyes területet csak aránytalanul nagy költséggel lehetne megvédeni, akkor választhatjuk a fenyegetett területek evakuálását vagy az épületek lábakra emelését is (ez az átalakulás). Az ötvenévente előforduló árvizeknél viszont felmerülhet, hogy a kockázat szintjéhez képest aránytalanul nagy védelmi beruházások helyett egyszerűen csak elfogadjuk, hogy fennáll az árvízkár valamelyes veszélye (elviselés), esetleg biztosítással próbálunk javítani a helyzeten. Ez a séma alkalmazható az erdőtüzekre vagy a tengerszint emelkedésére is.
A konkrét alkalmazkodási döntések számos tényező komplex mérlegelése nyomán születnek meg. Meg kell becsülni a várható kockázatok mértékét, ami részben a megvédendő tevékenység sérülékenységétől, részben annak rugalmasságától, alkalmazkodóképességétől függ. Kérdés az is, hogy mennyi pénzt tudunk alkalmazkodásra fordítani, és mekkora az a költség, ahol már nem éri meg beruházni. Nagyon fontos az is, hogy az új beruházásokat már eleve klímabiztosra építsük, illetve növeljük a rendszereink ellenállóképességét, például úgy, hogy több lábra állítjuk az energiaellátást és több pénzt fektetünk a közelgő katasztrófák előrejelzésébe.
3.2. GAZDASÁGI ALKALMAZKODÁS
A fizikai alkalmazkodásnál egy fokkal komplexebb terület a gazdasági alkalmazkodás, vagyis az a kérdés, hogy egy adott gazdasági tevékenység hogyan maradhat versenyképes a megváltozott vagy változó környezeti viszonyok között. Ezt nem lehet egy központi programmal megvalósítani, minden gazdasági szereplő maga felelős azért, hogy átgondolja a saját esélyeit és lehetőségeit.
Erre az egyik legjobb példa a mezőgazdaság, ahol az átalakuló éghajlati viszonyok nyomán sok helyen fel kell hagyni bizonyos növények termesztésével, és át kell térni más növényekre, illetve a termesztési eljárásokat is meg kell változtatni. A mezőgazdaságban is problémát jelent az, hogy nem egyértelmű, pontosan milyen is lesz az a jövő, amire készülni kell. Ez valamennyire kezelhető azzal, hogy olyan növényfajtákat választunk, amelyek nagyobb szélsőségeket is kibírnak – még akkor is, ha ez a termésmennyiség kárára megy.
Sokkal bizonytalanabb kérdés az alkalmazkodás a gazdaság egyéb területein. Ha például síterepet üzemeltetek, van-e még értelme beruházni egy újabb sífelvonóba, vagy ha már van sífelvonóm, érdemes-e hóágyúrendszereket vásárolni, hogy még egy évtizedig működhessen az adott síterep?
A nyári üdülőhelyek hasonló problémákkal szembesülnek: vajon meddig fogják a brit turisták elviselni az augusztusi forróságot Görögországban, és mikor szoknak át mondjuk a lengyel tengerpartra?
Ezen a területen nemcsak a természeti változásokhoz kell alkalmazkodni, legalább ekkora kihívást jelenthet a klímaváltozás miatt megváltozott szabályozási környezet. 2019 során az európai széntermelés erőteljes hanyatlásnak indult,6 alapvetően azért, mert az egyre szigorodó európai klímapolitikai szabályozás miatt egyre kevésbé lehet gazdaságosan szénből áramot termelni. Ez az éghajlat szempontjából örömteli hír, de az ágazatban működő cégek, illetve az ott dolgozó több százezer ember számára igen komoly alkalmazkodási feladatot jelent. Hasonló szabályozási kockázatokkal néz szembe hosszabb távon az olaj- és gázipar, a repülés és még számos más iparág.
3.3. TUDATI ALKALMAZKODÁS
A legnehezebben megfogható, ám egyben talán a legfontosabb terület a tudati alkalmazkodás. Ez alapvetően arról szól, hogyan barátkozzunk meg a bizonytalan és folyamatosan változó jövő kilátásával: azzal, hogy a múlt receptjei már biztosan nem alkalmazhatók a jövőben, illetve azzal, hogy az új világhoz új gondolatokra, új narratívákra is szükség van. Mindennapi tudati berendezkedésünkben számos olyan elem van, amely felülvizsgálatra szorul a klímavész fenyegetése miatt. A teljesség igénye nélkül szeretnék most felsorolni néhány ilyen tudatpanelt:
• Megelőzés kontra tűzoltás. Bár a társadalom klímatudatossága világszerte rohamosan nő, az emberek túlnyomó része még nem értette meg, hogy valójában már rég túl vagyunk azon, hogy a klímaválságot áldozatok és konfliktusok nélkül megússzuk, és most az a feladatunk, hogy mentsük, ami menthető. Az oly sokak számára a médiában vészharangként megkonduló „tizenkét évünk van, hogy megmentsük a Földet” szlogen7 valójában megtévesztő, hiszen egy bináris választás benyomását kelti. Holott a helyzet az, hogy a mai világ számos eleme már halálra van ítélve és csak a végrehajtást várja, miközben nagyon sok olyan fontos és értékes dolog van, amit drasztikus intézkedésekkel még megmenthetnénk.
• A társadalom van veszélyben, nem (csak) a természet. A klímaváltozásra hajlamosak vagyunk elsősorban természeti katasztrófaként tekinteni, és nehezünkre esik felfogni, hogy alapvetően az emberi társadalom biztonságát és stabilitását aláásó folyamatról van szó. Jem Bendell nemrég megjelent nagy hatású tanulmánya szerint egy ún. „mély alkalmazkodási programra” van szükség, ami azt jelenti, hogy bátran szembenézünk azzal a ténnyel, hogy az általunk ismert emberi civilizáció még a mi életünkben összeomolhat.8
Ennek fényében kell végiggondolnunk, mi az, ami igazán fontos az életben, és megpróbálnunk azt átmenteni a klímavész-korszakon, elhagyva a felesleges dolgokat. Ennek a folyamatnak társadalmi szinten fontos eleme, hogy hozzászokjunk a permanens krízis állapotához, és újraértelmezzük azt, hogy mit tekintünk stabilitásnak. Ebben segítenek a klímavészhelyzet kihirdetésére irányuló törekvések, hiszen innen szemlélve talán elfogadhatóbbá válnak a fájdalmas vagy költséges intézkedések.
• Túlfogyasztás. Ma értéknek tekintjük a túlfogyasztást, a sikert nagy autókban, nagy házakban, egzotikus nyaralásokban mérjük, és úgy gondoljuk, az az igazi férfi, aki jó sok húst eszik. Ez a klímaváltozás korában nem tartható, hiszen az egy főre jutó fogyasztás drámai növekedése az egyik fő oka a kibocsátások emelkedésének. Ha nem találjuk ki, hogyan becsüljük meg önmagunkat pazarlás nélkül, akkor nem lesz könnyű csökkenteni a kibocsátásokat. Pedig előbb-utóbb vissza lesz fogva a fogyasztás, de nem mindegy, hogy ezt a magunk akaratából tesszük meg vagy az általános környezeti összeomlás kényszerít rá minket.
• Gazdagok és szegények. Amikor kibocsátásokról beszélünk, hajlamosak vagyunk országokban gondolkodni, és azt mondjuk, hogy például az Egyesült Államok sokkal többet bocsát ki, mint Svédország. A helyzet azonban az, hogy a kibocsátásokért aránytalanul nagy mértékben a gazdagok felelnek. Egy tanulmány szerint a világ kibocsátásainak feléért a földlakók leggazdagabb tíz százaléka felelős.9
Ez jól látszik a rendkívül környezetszennyező légiforgalom esetében is: Nagy-Britanniában a légiutasok egy százalékára jut az összes repülőút húsz százaléka, míg az emberek ötven százaléka egyáltalán nem is repül.10
• Nemzetállami keretek. Nehezünkre esik megszokni, hogy a klímaválság elleni harcban a nemzetállami keretek irrelevánsak. Különösen igaz ez az olyan kisebb államokra, mint Magyarország. A klímaválságnak nincs nemzeti megoldása, csak globális megoldása van. Ez elsősorban a kibocsátások csökkentésénél egyértelmű, de az alkalmazkodás terén is igaz, hogy ha például Afrika egyes részei lakhatatlanná válnak, az nemcsak az afrikaiak problémája lesz, hanem a világ többi részén is gondot jelent majd.
Nemcsak arra van szükség, hogy az idejétmúlt gondolatoktól megszabaduljunk, hanem egyúttal szükségünk van egy új jövőképre, egy új utópiára, amely reményt adhat az embereknek. A klímaválságról való gondolkodás egyik nagy problémája, hogy egyelőre csak az azonnali, de fokozatos lemondások, illetve a későbbi, de annál radikálisabb lemondások közötti választást kínálja. Bár a lemondás szinte bizonyosan része lesz a jövőnknek, ezt nem kell feltétlenül veszteségként megélnünk, elvégre sok lelki és intellektuális mozgalom van a világon, amelyek hatására az emberek önként mondanak le bizonyos lehetőségekről, legyen szó a vagyonról, a párkapcsolatról vagy az erőszakról. Ez az utópia azonban egyelőre még született meg.
3.4. POLITIKAI ALKALMAZKODÁS
A tudati alkalmazkodás kivetülése a közügyekre a politikai alkalmazkodás, vagyis amikor levonjuk a klímavészből származó következtetéseket a szélesebb politikai viszonyokra vonatkozóan. Ez túlmegy azon, hogy ezentúl többet költünk napelemre vagy új gátakat építünk, és inkább arról szól, hogyan kezeljük a klímavész indirekt hatásait: a belpolitikai és biztonságpolitikai konfliktusokat.
Magyarországon ez egyelőre még nem látszik, de amikor egy állam komolyan elkezd fellépni a klímaváltozás ellen, az könnyen jelentős belső társadalmi konfliktusokat hozhat létre, illetve elmérgesítheti a már meglevő problémákat. Erre Európában is számtalan példa van az elmúlt időszakból.
Franciaországban a sárgamellényesek hosszan tartó zavargásai az üzemanyagadó klímavédelmi célú megemelése nyomán törtek ki, berobbantva az addig lappangó elégedetlenséget. Norvégiában a kormány útadókkal próbálja visszafogni a közlekedési kibocsátásokat, ami oda vezetett, hogy alig három év alatt megerősödött egy új párt, az Útdíjellenes Mozgalom, amely a 2019-es választásokon több nagyvárosban is számottevő támogatást szerzett. Mindeközben a lengyel kormány 2019 nyarán megvétózta, hogy az EU célként tűzze ki a klímasemlegességet 2050-re, amiben nyilvánvalóan nem kis része van annak, hogy a lengyel szénbányászat most is százezer embernek ad munkát.
Itt a politikának azt kell tudatosítania és kezelnie, hogy a klímaválság nem egyenlően hat a különböző társadalmi rétegekre. A veszélyek sokkal fenyegetőbbek a szegényekre nézve, akiknek nincsenek biztonsági tartalékaik, és a kibocsátások csökkentése is aránytalanul sújtja őket, hiszen a kiadásaik sokkal nagyobb arányban mennek rezsire, illetve üzemanyagra, ahogy szigetelést vagy villanyautót is ők vesznek legutoljára. Mindebből az következik, hogy az egyenlőtlenségek tudatos kezelése, ellensúlyozása nélkül nem lehet társadalmilag elfogadható, valós kibocsátáscsökkentést elérni. A klímapolitikának aktívan figyelnie kell a szénszegény világba való átmenet igazságosságára: arra, hogy annak az árát ne csak a szegények fizessék meg.
Hasonló a helyzet a kül- és biztonságpolitikában. A következő évtizedek háborúiban és nemzetközi konfliktusaiban egyre nagyobb szerepet játszik majd a klímaválság okozta erőforráshiány, akár közvetlenül, akár a meglevő ellentétek elmérgesítése révén. Az élelem- vagy a vízhiány egykettőre háborút szül, különösen az olyan országokban, ahol az állam gyenge és nem képes segíteni a polgárain. Mindezt súlyosbítja a kiszáradó Száhel-övezetben beinduló népességrobbanás.11
A szíriai polgárháború számos elemző szerint az egyik első klímaháború – legalábbis erre utal az, hogy kitörését öt éven át tartó, soha nem látott mértékű szárazság előzte meg, ami egyébként teljesen egybeesik a klímamodellek előrejelzéseivel.12 Az Egyesült Államok déli határaira érkező közép-amerikai menekülők történeteiben is rendszeresen megjelenik, hogy azért indultak el, mert a klímaváltozás miatt fenntarthatatlanná vált korábbi mezőgazdasági életformájuk.13 A klímatudatos politikai válasz – legalábbis az Európai Unió esetében – egyértelmű: közös menekültpolitika, közös határvédelem és hadsereg, valamint a klímakatasztrófák által veszélyeztett országok összehangolt megsegítése az adott területek népességmegtartó képességének megőrzése érdekében. Mindez azonban csak akkor valósulhat meg, ha van hozzá politikai támogatottság, és ez egyelőre nem látszik. Sőt, az unió e területek jelentős részén nem is rendelkezik megfelelő jogkörökkel. Az EU 2050-es klímastratégiája messziről elkerüli ezeket a kérdéseket, és alapvetően a kibocsátások csökkentésével foglalkozik.14
4. Magyarország alkalmazkodása a klímaváltozáshoz
Szemben más országokkal, Magyarországon a klímaváltozás még nem vezetett éles társadalmi konfliktusokhoz. Minden politikai párt és minden gazdasági szereplő egyetért azzal, hogy a klímaváltozás komoly probléma, amivel foglalkozni kell, és születnek is kormányzati intézkedések ezen a téren. Ezek azonban egyelőre beruházási jellegűek (például napelemek telepítése) és nem járnak közvetlen pénzügyi terhekkel a lakosságra nézve.
Az EU által elvárt kibocsátáscsökkentési célokat ugyanis eddig különösebb megerőltetés nélkül teljesíteni tudta az ország, és az uniós forrásokból jelentős összegeket fordítottak a fizikai alkalmazkodásra.
Mindezeknek köszönhetően Magyarországon a klímaválság még nem közvetlen erőforrásharc vagy egzisztenciális küzdelem, inkább ideológiai kérdés, és ezek közül sem a legélesebb. Ennek megfelelően a klímaadaptáció egyelőre technikai, szakmai kérdés marad; a fizikai és a gazdasági adaptáció már folyamatban van, de a tudati, illetve a politikai adaptáció egyelőre nem indult meg.
4.1. FIZIKAI ALKALMAZKODÁS
A hazai fizikai adaptációs feladatokat részletesen bemutatja a 2018-ban elfogadott, de még 2013-ban készített, 2030-ig szóló második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia.15 Ennek egyik fő eleme a Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia, amely végigveszi a legfontosabb környezeti hatásokat. Magyarország számára az egyik legsürgetőbb adaptációs kihívás a zavartalan vízellátás biztosítása. A légkör felmelegedése nyomán felborulnak az eddig megszokott csapadék- és vízhozamminták, és sokkal szélsőségesebbé válik az időjárás: hetekig semmi eső nem esik, hogy aztán pár nap alatt egyben lezúduljon az egész. A hirtelen jövő nagy mennyiségű vizet a talaj nem képes felszívni, és ez a csapadék később hiányozni fog a növényzetnek, illetve az ivóvízbázisnak. Ezért számos intézkedésre van szükség: tározókra, ahol a víztöbbletet eltárolhatjuk a száraz időszakokra, árvízvédelmi töltésekre, víztakarékossági intézkedésekre, vízszintszabályozásra stb.
További veszélyt jelent a szélsőséges csapadékviszonyok és az erősebb szelek miatt megnövekedő talajerózió, a biológiai sokféleség átalakulása, régi fajok kihalása, újak megjelenése.
Jelentős feladat lesz az egészségügyi adaptáció: egyrészt kezelni kell a hosszabb és erősebb hőhullámok miatt megnövekedő hőgutaveszélyt, másrészt fel kell lépni az újonnan elterjedő fertőző betegségekkel szemben.
A pollenallergiások száma növekedni fog, erősebb lesz a kullancsveszély, valamint gyakoribbak lesznek a bőrrákos megbetegedések.
4.2. GAZDASÁGI ADAPTÁCIÓ
A gazdasági alkalmazkodás feladata elsőként a mezőgazdaságban jelenik meg, ott már javában zajlik a megváltozott viszonyokra való átállás. Ennek nyomán Magyarországon az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag megszűnt a málnatermesztés,16 és a burgonyatermesztés is jelentősen visszaesett.17
Ahogy Nagy István agrárminiszter idén kijelentette: „A klímaváltozástól nem félni kell, hanem tudni kell a válaszokat, ismerni, hogy milyen növények telepíthetők a megváltozott körülmények között.”18 Természetesen ez az átállás nem zökkenőmentes, hiszen a gyümölcsfák és a szőlőtőkék nem válthatók le egyik évről a másikra. Ráadásul nem is egyértelmű, hogy pontosan milyen jövőre kell átállni, hiszen az éghajlat nem egyik egyensúlyi állapotból lép át egy másik egyensúlyi állapotba, hanem a következő évtizedekben folyamatosan változni fog.
További fontos adaptációs terület a turizmus, amely jelenleg a magyar GDP 6–10 százalékát adja.19 Itt lehet számítani arra, hogy az egyre forróbb nyarak miatt egyre kevésbé lesz vonzó Magyarország és különösen Budapest mint augusztusi úticél. Évtizedes távlatban további kérdés a balatoni turizmus jövője, hiszen a klímaváltozás mind a Balaton vízminőségét, mind a vízmennyiségét komolyan veszélyezteti.
Végül érdemes megemlíteni az autóipart, amely a magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazata, majd 20 ezer embernek ad munkát és a GDP 4-5 százalékát adja.20 A magyarországi német autógyárak elsősorban a belső égésű motorok technológiájára alapoznak, miközben jól látszik, hogy a világ egyre erőteljesebben fordul az elektromos autók felé. Bár jelenleg az összes magyarországi autógyártó gőzerővel dolgozik azon, hogy saját villanyautó-flottája legyen, nagy kérdés, hogy a következő években megbirkóznak-e majd az olcsó kínai villanyautók jelentette versennyel. Úgy tűnik, a magyar állam tisztában van ezzel a sérülékenységgel, és sokat tesz azért, hogy segítse a járműipari innovációt,21 illetve hogy szerepet kapjon az akkumulátorgyártásban is.22
4.3. TUDATI ALKALMAZKODÁS
A tudati alkalmazkodás terén Magyarországnak komoly feladatai vannak, hiszen még szinte semmi sem történt ezen a téren. A fentebb említett, újragondolandó képzetek Magyarországon is érvényesek, de ezek mellett vannak olyan szempontok is, amelyek kifejezetten hazánkra jellemzők. Ilyenek például:
• A népesedés kérdése. Reflexszerűen nemzeti tragédiának gondoljuk a népesség fogyását és komoly állami erőforrásokat szánunk ennek megállítására (egyelőre nem túl sok sikerrel). Úgy érezzük, hogy ha fokozatosan csökken a népesség, az valamiképp a nemzethalált és az elnyomorodást vetíti előre, pedig annyira azért nem gyors a csökkenés, ráadásul számos példa van a világon arra, hogy csökkenő népességgel is lehet jól működő gazdaságot fenntartani.23 A népesség csökkenése valójában jó a Földnek, hiszen kevesebb erőforrást használunk, mint amennyit növekvő népesség mellett használnánk. Mindemellett a hazai népességcsökkenés az egyik tényező amögött, hogy az országnak nem kell nagy erőfeszítéseket tennie a kibocsátások csökkentése érdekében.
• Az életszínvonal kérdése. A magyar társadalom általános törekvése a nyugati, de különösen az osztrák életszínvonalhoz való felzárkózás. Ez egyfelől teljesen érthető, másfelől viszont fontos látni, hogy a nyugati példaképállamokban az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás sokkal magasabb, mint Magyarországon.24 A magyar 5,2 tonna helyett Ausztriában például nyolc tonnát bocsátanak ki fejenként, noha jóval nagyobb arányban használnak megújuló energiát. Valószínűleg nem tartható az a – meglehet, kimondatlan – elgondolás, hogy persze, védjük meg a Földet, de azért mi, magyarok jussunk csak el a nyugati fogyasztási szintre. Nyilván igazságtalan az, hogy nekünk már nem jut az osztrák életszínvonalból, hiszen elvileg minden földlakónak ugyanannyi éghajlati „tér” járna, de mielőtt túlságosan felháborodnánk a sorsunkon, gondoljunk bele, hogy mit gondolhat erről a kérdésről egy mozambiki lakos, ahol az átlagos egy főre jutó kibocsátás csak 0,3 tonna – miközben az éghajlati katasztrófák őket is ugyanúgy sújtják.
• A klímavész nemzetközi jellege. A klímaváltozásról szóló beszélgetések során rendszeresen felmerül a kérdés, hogy mi, magyarok hogyan állunk a klímavédelemmel. Az embereket az érdekli, hogy mi megtesszük-e a magunkét, s bár ez egy természetes erkölcsi igény, nehéz megszokni, hogy jelen esetben a végeredmény szempontjából szinte teljesen mindegy, hogy mi, magyarok mennyire csökkentjük a kibocsátásainkat. Magyarország üvegházgáz-kibocsátása a világ összes kibocsátásának egy ezrelékét adja, ami azt jelenti, hogy mi, magyarok a saját Kárpát-medencei éghajlatunkat legfeljebb egy ezredrészig vagyunk képesek befolyásolni. Más szóval a magyar klímát elsősorban a kínaiak és az amerikaiak alakítják.
4.4. POLITIKAI ALKALMAZKODÁS
A politikai alkalmazkodás terén Magyarország feladatai hasonlók, mint más országoké, bár egy tényezőt érdemes kiemelni. Mint arról szó volt, a hazánkra ható kibocsátások szinte kizárólag határainkon túlról származnak. Ebből pedig az következik, hogy a legfontosabb klímavédelmi eszközünk a diplomácia.
Az Európai Unió 2050-es klímasemlegességi céljának 2019-es magyar vétóját követően25 megfogalmazott kormányzati indoklás alapján azonban úgy tűnik, hogy a kormány ezt nem így látja. A kormány számára a 2050-es cél arról szól, hogy mi Magyarországon hogyan nullázzuk le a kibocsátásainkat, és nem arról, hogyan tudjuk a világ többi részét rávenni, hogy szintén tegyen így. A nemzet jövője, biztonsága szempontjából a globális kibocsátások összehasonlíthatatlanul fontosabbak, mint a nemzetiek, mégis hajlamosak vagyunk csak az EU-tól kapott „házi feladatnak” tekinteni a kibocsátáscsökkentési tennivalókat. Pedig – kissé sarkítva – a hazai kibocsátáscsökkentési intézkedések legfontosabb szerepe az, hogy hitelessé tegyék a nemzetközi színtéren előadandó követeléseinket.
Mindez nem egyszerű rövidlátás, hanem ideológiai alapjai is vannak.
A jelenlegi kormányzat, bár egyetért a klímavédelem elleni harc fontosságával, vitatja, hogy a nemzetközi együttműködés lenne az üdvözítő megoldás, inkább nemzetállami megoldásokat preferál.26 A nemzetközi klímavédelmi együttműködésnek valóban számos árnyoldala és gyengesége van, de az a helyzet, hogy egy olyan ország számára, amely a kibocsátások egy ezrelékéért felel, és se pénze, se katonája nincs túl sok, a nemzetközi együttműködés jelenti az egyetlen reményt arra, hogy megőrizhessen valamit a mostani éghajlatából.
1 Uzzoli Annamária, Szilágyi Dániel, Bán Attila, Az éghajlatváltozás egészségkockázatai és népegészségügyi következményei, Területi Statisztika, 2019/4., www.ksh.hu/docs/hun/xftp/terstat/2019/04/ts590403.pdf.
2 A magyar mezőgazdaságot az elsők között száríthatja el a klímaváltozás, G7.hu, 2017. október 27., https://g7.hu/tech/20171027/a-magyar-mezogazdasagot-az-elsok-kozott-szarithatja-el-a-klimavaltozas.
3 Church, J. A. és tsai, Sea Level Change = Climate Change 2013: The Physical Science Basis, szerk. Stocker, T. F. és tsai, Cambridge UP, Cambridge, 2013., www.ipcc.ch/site/assets/uploads/2018/02/WG1AR5_Chapter13_FINAL.pdf.
4 Marshall, Alan, Climate Change: The 40 Year Delay Between Cause and Effect, Sceptical Science, 2010. szeptember 22., https://skepticalscience.com/Climate-Change-The-40-Year-Delay-Between-Cause-and-Effect.html.
5 Vö. www.ipcc.ch/site/assets/uploads/sites/3/2019/09/SROCC_SPM1_Final_2481x.jpg.
6 The Great Coal Collapse of 2019: Mid Year Analysis of the EU Power Sector, Sandbag, 2019,
https://sandbag.org.uk/project/coal-collapse. 7 12 év múlva pokol várható, Index, 2018. október 8., https://index.hu/techtud/2018/10/08/varhato_idojaras_12_ev_mulva_pokol_varhato.
8 Bendell, Jem, Deep Adaptation: A Map for Navigating Climate Tragedy, Institute of Leadership and
Sustainability, 2018. júlus 27., www.lifeworth.com/deepadaptation.pdf. 9 Extreme Carbon Inequality, Oxfam, 2015. december 2., https://www-cdn.oxfam.org/s3fs-public/
file_attachments/mb-extreme-carbon-inequality-021215-en.pdf. 10 1% of English Residents Take One-fifth of Overseas Flight, Survey Shows, The Guardian, 2019. szep-
tember 25., www.theguardian.com/environment/2019/sep/25/1-of-english-residents-take-one-fifth-of-overseas-flights-survey-shows.
8 Bendell, Jem, Deep Adaptation: A Map for Navigating Climate Tragedy, Institute of Leadership and Sustainability, 2018. júlus 27., www.lifeworth.com/deepadaptation.pdf.
9 Extreme Carbon Inequality, Oxfam, 2015. december 2., https://www-cdn.oxfam.org/s3fs-public/file_attachments/mb-extreme-carbon-inequality-021215-en.pdf.
10 1% of English Residents Take One-fifth of Overseas Flight, Survey Shows, The Guardian, 2019. szeptember 25., www.theguardian.com/environment/2019/sep/25/1-of-english-residents-take-one-fifth-of-overseas-flights-survey-shows.
11 Pradelle, Jean-Marc, Rapid Population Growth ot the Sahel Region, ID4D, 2019. február 26., https://ideas4development.org/en/population-growth-sahel-challenge-generation.
12 Czajka, Kelly, A New Report Links Climate Change, the Arab Spring, and Mass Migration, Pacific Standard, 2019. január 25., https://psmag.com/news/a-new-report-links-climate-change-the-arab-
spring-and-mass-migration.
13 Hallett, Miranda Cady, How Climate Change is Driving Emigration from Central America, The Conversation, 2019. szeptember 6., https://theconversation.com/how-climate-change-is-
driving-emigration-from-central-america-121525
14 A Clean Planet for All, European Commission, 2018. november 28., https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=CELEX:52018DC0773.
15 23/2018. (X. 31.) OGY határozat melléklete.
16 Vö. www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_omn009.html.
17 Drasztikusan csökkent a burgonyatermesztés hazánkban, Sokszínű Vidék, 2018. október 4., sokszinuvidek.24.hu/kertunk-portank/2018/10/04/drasztikusan-csokkent-a-burgonyatermesztes-hazankban.
18 Nagy István: a klímaváltozástól nem félni kell, Infostart, 2019. április 8., https://infostart.hu/belfold/2019/04/08/nagy-istvan-a-klimavaltozastol-nem-felni-kell.
19 A turizmus eredményei Magyarországon, Magyar Turisztikai Ügynökség, 2019, https://mtu.gov.hu/cikkek/a-turizmus-eredmenyei-magyarorszagon.
20 Ezen múlhat a magyar autóipar jövője, Napi.hu, 2017. október 14., www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezen_mulhat_a_magyar_autoipar_jovoje.649208.html.
21 Megnéztük a világon egyedülálló zalai tesztpályát, ahol 250-nel is lehet száguldani, Origo, 2019. május 21., www.origo.hu/auto/20190521-zalazone-tesztpalya-bemutato.html.
22 Belehúz a Samsung a magyar akkumulátorgyár bővítésébe, Portfolio, 2019. február 27., www.portfolio.hu/uzlet/20190227/belehuz-a-samsung-a-magyar-akkumulatorgyar-bovitesebe-315641.
23 Sarkadi Zsolt: Se Magyarországnak, se más országnak nincs szüksége se több gyerekre, se bevándorlókra, 444.hu, 2019. március 1., https://tldr.444.hu/2019/03/01/se-magyarorszagnak-se-mas-orszagnak-nincs-szuksege-se-tobb-gyerekre-se-bevandorlokra.
24 Vö. www.globalcarbonatlas.org/en/CO2-emissions.
25 Gulyás: klímaügyben minden a tervek szerint megy, nem sürget minket semmi, Index, 2019. június 25., https://index.hu/belfold/2019/06/25/europai_ugyek_bizottsaga_ules_gulyas_gergely_szel_bernadett_mta_ceu_klimavedelem .
26 Orbán Balázs, Jegyzet a jobboldali zöldpolitikáról, Mandiner, 2019. augusztus 1., https://precedens.mandiner.hu/cikk/20190801_orban_balazs_jegyzet_a_jobboldali_zoldpolitikarol.
A cikk az Ellensúly 2019/4. számában olvasható.
