Az alacsony bérek oka és következményei a szociális ágazatban

GYARMATI ANDREA

Szociális szakemberek közül kevesen vitatnák, hogy a professzionális szociális tevékenység állandó és elhúzódó válságban van ma Magyarországon. Ennek a válságnak számtalan tünete van: a rendelkezésre álló szolgáltatások mennyisége és minősége a növekvő szükségletekhez viszonyítva elégtelen; az állami finanszírozás nem igazodik a tényleges működési költségekhez és ez teljes mértékben független az ország gazdasági teljesítőképességétől; a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal végzett segítő munka társadalmi presztízse alacsony¹  ; állandósult a jogszabályi káoszból fakadó szervezeti-működési bizonytalanság; a különböző típusú fenntartók közti érdekellentétet mintha szándékosan tartaná fenn az ágazatirányítás,  illetve ehhez társult új „kihívásként” a szakmai autonómiának a jelenlegi konzervatív kormányzat általi  teljes semmibevétele. Mindegyik téma megérne egy-egy külön tanulmányt, azonban itt most csak a méltatlanul alacsony bérrel és annak következményeivel szeretnék részletesebben foglalkozni egy friss empirikus kutatás eredményeire is építve.² A tanulmány végén néhány gyakorlati javaslatot is megfogalmazok az érdekképviseleti munkára vonatkozóan.

Kevés, de mennyire kevés?

A szociális szolgáltatásokban dolgozók bérhelyzetéről egységes képet nehéz kialakítani. A munkabér alapját a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti illetménytábla határozza meg, melyet évről évre egyre nagyobb arányban fed le a bérminimum (míg 2011-ben a bértábla celláinak 22%-át fedte le a minimálbér-bérminimum, addig ez 2021-ben már 85%, tehát a bértábla mára gyakorlatilag elvesztette az eredeti funkcióját).  Ezen felül viszont három önálló kiegészítő pótlékrendszer és több, pótlékalaphoz kötött munkahelyi pótlék is befolyásolja az illetmények tényleges összegét (pl. szociális ágazati összevont pótlék, bölcsődei dolgozók pótléka, egészségügyi munkakörök pótléka, illetve emellett a fenntartók külön pótlékokat is adhatnak). (Meleg, 2021).

A szociális ágazat átlagbérét más ágazatokhoz viszonyítva szembetűnő az elmaradás. 2013 és 2020 között az egészségügyben dolgozók nettó átlagbére fokozatosan elérte a nemzetgazdasági átlagot, az oktatásban dolgozóké 2016 óta csökken, de még így is eléri a 88%-át, azonban a szociális ágazatban dolgozók bére minden pótlékkal együtt is csupán az átlagbér 71%-át érte el 2020-ban.

1. ábra: Nettó átlagbér a nemzetgazdasági átlagbér százalékában

A kérdőíves kutatásunk eredményei ezt tovább részletezik. A megkérdezett közel 1300 fő nettó átlagbére 207 ezer Ft volt (a mintában felül voltak reprezentálva a felsőfokú végzettségűek, de így sem tér el a nettó átlagbér jelentősen a KSH által közölt adatoktól, ami szerint 2020-ban ez 196,5 ezer Ft volt az ágazatban.) Jól látszik az adatokból, hogy a béren belül jelentős arányt, mintegy 28%-ot képviselnek a különböző pótlékok, amelyek bármikor egyetlen tollvonással csökkenthetők vagy megvonhatók.

1. tábla: Nettó átlag, medián bér megoszlása iskolai végzettség szerint

Iskolai végzettség	átlagbér (teljes)	pótlékok (átlag)
8 általános	165056	25056
szakmunkásképző	177082	37082
érettségi	185037	45037
felsőfok	238327	80327
összesen	207000	57882

Adódik a kérdés, hogy vajon mi a helyzet nemzetközi összehasonlításban, hiszen nem csak a magyar szociális dolgozók küzdenek a megfelelő bérekért.³ 2020-ban a lengyel szakszervezeti szövetség által készített elemzés (Kamińska et al, 2020) lehangoló képet mutat a magyar szociális dolgozók bérviszonyairól. A tanulmány két szempont alapján csoportosítja a vizsgált Nyugat és Kelet Európai országokat: egyrészt megnézték a szociális területre fordított állami kiadásokat, másrészt a szociális területen dolgozók bérét. Azt találták, hogy a kettő csak néhány ország esetében korrelál.  Vannak olyan országcsoportok, ahol magas a szociális védelemre fordított kiadások szintje és a szociális dolgozók bére is magas, mint pl. Finnország, illetve vannak olyanok, ahol mindkettő szintje mélyen az uniós átlag alatt van (pl. Lengyelország, Magyarország⁴). Ugyanakkor vannak kivételek, mint Izland és az Egyesült Királyság, amelyek valamivel az átlagos európai költségvetés alatt költenek szociális juttatásokra, szolgáltatásokra, de sokkal jobban fizetik szociális munkásaikat. Illetve vannak olyan országok is, mint Franciaország, Németország és Olaszország, amelyek szociális kiadásai ugyan magasabbak, de ez a tendencia már nem látható maguknak a szociális munkásoknak a javadalmazásában. Ezen kívül a szerzők megvizsgálták, hogy a szociális dolgozók bére hogyan viszonyul az adott országban elérhető minimál- és átlagbérhez. Minél magasabb ez a százalékos arány (különösen az átlagbérhez viszonyítva), annál méltányosabb a szociális dolgozók munkabére. A 2. táblából jól látható, hogy míg pl. az Egyesült Királyságban egy szociális dolgozó bére az átlagbér 133%-át is eléri, addig Magyarországon csupán a 64%-át érte el 2019-ben, és csupán 40%-kal magasabb, mint a minimálbér.

2. tábla: Szociális munkások bére az adott ország minimálbérének és átlagbérének százalékában (2019)

Vizsgált országok	minimálbér %-a	átlagbér %-a
Egyesült Királyság (Anglia nélkül)	166,66	133,33
Törökország	220,32	113,83
Görögország	161,45	110,71
Portugália	160	100
Olaszország	136,36	96,15
Anglia	221,85	95,58
Finnország		95
Spanyolország	155,44	93,26
Románia	137	90,52
Izland	168,11	87,9
Bulgária	137,76	78,9
Örményország	200	75,94
Franciaország	150	73,71
Németország	182,14	65,72
Magyarország	140,62	64,28
Lengyelország	122,69	50,48
Belorusszia	127,58	41,11

Nemzetközi összehasonlításban Magyarország azon országok közé tartozik, ahol alacsony a szociális védelmi kiadások szintje, illetve alacsony a bérszint más országok szociális munkásaihoz képest, amit tovább tetéz, hogy az átlagbér százalékában kifejezett elérhető bérszint is az egyik legrosszabb egész Európában. Ugyanakkor fontos hangsúlyoznunk, hogy ez nem egy „véletlenül” létrejött helyzet, hanem nagyon is tudatos és az egész Kelet-Európai régióban jellemző kormányzati policy, ami összefügg azzal, hogy a rendszerváltás után ezekben az országokban a jóléti, szociális problémák kezelése inkább tűzoltó jellegű volt a neoliberális gazdaságpolitikai elveknek megfelelően, és bár azóta az országok gazdasági teljesítőképessége folyamatosan nő, továbbra sem célja az egymást követő kormányoknak a tisztességes fizetést nyújtó szociális szolgáltatások kiépítése.

És a következmények: mihez vezet az alulfizetettség?

Az alulfizetettség következményei mind az egyén, mint az intézmények-szolgáltatások, mind a kliensek- és így összességében a társadalom szintjén is jelentkezik. Egyéni szinten az alacsony bérek miatt a dolgozók kénytelenek másodállást vállalni: ez az általunk megkérdezettek 54%-ára volt jellemző. Akik nem vállaltak pluszmunkát, azok is jellemzően nem azért, mert ne akarnának.   Sokan közülük már maguk is több betegséggel küzdenek, vagy egyszerűen nincs rá idejük főállás és család mellett (a dolgozók 92%-a nő, számukra a gondozás-gondoskodás munka után a családban is folytatódik), de az is gyakori, hogy nem találnak a kötött munkaidőbeosztásukhoz passzoló munkalehetőséget. Ugyanakkor még így is a 44%-uk éppen hogy csak kijön a havi jövedelméből, további 22%-nak hónapról hónapra anyagi gondjai vannak. Az alulfizetettség egyenes következménye a dolgozói szegénység.

A szervezetek szintjén is jelentkezik az alulfizetettség következménye a magas, mintegy 26%-os fluktuációban (ez azt jelenti, hogy a munkavállalók negyede 1 éven belül távozik), illetve az egyre kritikusabbá váló munkaerőhiányban. A munkaerőhiány mértékét 2019-ben egy teljeskörű intézményi szintű lekérdezés keretében vizsgálta egy uniós forrásból finanszírozott kutatás is⁵. A szerzők azt találták, hogy az ágazati munkaerőhiány átlagosan 8,3%, de jelentősek a különbségek mind ellátástípus, mint fenntartótípus szerint. Legrosszabb a helyzet a szakellátásban, illetve a központi állami fenntartású intézményekben (ennek egyébként a méret az oka: minél nagyobb létszámú egy intézmény, annál nagyobb a munkaerőhiány). „A szociális ellátásokban 2018-ban 12,2 százalékos volt az üres szakmai álláshelyek aránya, amely 2019-re 13,8 százalékra emelkedett. Az alkalmazásból kilépők aránya mindkét évben magasabb volt, mint a belépőké.” (Gyetvai et al, 2021, 5.o).

A munkaerőhiányból következik, hogy a dolgozók leterheltsége folyamatosan nő: a kutatásunkban azt találtuk, hogy az egy dolgozóra eső ellátottak száma átlagosan 32 fő (jelentős különbségek vannak ellátási szakmacsoportok szerint). Nemzetközi szakirodalmi adatok szerint 15 fő ellátott a határ, ami fölött már a leterheltség kimerültséghez, stresszhez vezet (Beer, 2016), ezért nem meglepő, hogy az általunk megkérdezettek 84%-a egyetértett azzal a kijelentéssel, hogy az utóbbi időben gyakran fáradt és kimerült. A magas stressz szint, kiégés, kimerültség pedig statisztikailag is alátámasztható indikátora a további felmondásoknak.

A munkaerőhiány, magas fluktuáció szervezeti következménye a munkaerő elöregedése is. A kutatásunkban kérdezett munkavállalók 51%-a elmúlt 50 éves. A nyugdíjhoz közel állók aránya 16%, míg a pályakezdőké csupán 6-8%. A pályakezdők alacsony aránya ugyanakkor nem csak az alacsony bérekkel magyarázható, hanem például a szociális felsőfokú képzésben jelentkező válsággal is, amit jól mutatnak a diplomás pályakövetési rendszer végzett hallgatókra vonatkozó adatai is. Míg az összes, szociális felsőfokú diplomát szerzett hallgató száma a 2011-12-es tanévben 1605 fő volt, addig 2017-18-as tanévben ez már csupán 732 fő volt. Becslések szerint a végzetteknek is csupán a harmada marad a pályán (Berger, 2019).

2. ábra: Végzettek száma évfolyamonként

Az alulfizetettség következménye tehát a munkaerőhiány, az abból fakadó leterheltség, ami pedig további következményként elvezet ahhoz, hogy egyre kevesebb idő jut a kliensekre, akik egyre rosszabb ellátást kapnak (amivel egyre kevésbé elégedettek). Jelenleg az ágazati adminisztratív adatok szerint napi szinten kb. 700 ezer kliens ellátása történik kb. 85 ezer szociális dolgozó által. A fáradt, kiégett dolgozók egyre gyakrabban szembesülnek verbális vagy fizikai bántalmazással is a kliensek részéről, akik a tehetetlenségüket éppen a nekik segíteni szándékozókon vezetik le. A kutatásunkban azt találtuk, hogy a dolgozók 83%-át érte már valamilyen atrocitás klienstől.

A szociálpolitika, mint a társadalmi adaptálódás eszköze

A szociális védelmi rendszerekbe való beruházás egyre fontosabb témája a nemzetközi szervezeteknek (Világbank, ILO, WHO, ENSZ). Ez az érdeklődés az újabb és újabb gazdasági, társadalmi (idősödés, járványok stb.) és klíma krízisekből következik.

A jóléti állam fejlődése során szokás elkülöníteni ún. régi és új szociális kockázatokat. Régi szociális kockázatnak minősül a munkanélküliség, betegség, fogyatékosság, árvaság, idős kor – mivel ezek a kategóriák korábban jól lefedték a társadalom tagjait a társadalombiztosítási jogosultságok és a családformák közti összhang miatt. Az új szociális kockázatok, pl. rosszul fizetett, alacsony kvalitású munkák, egykeresős családok, tartós munkanélküliség, fiatalok, kor alapú diszkrimináció – már nem férnek be a régi kockázatokra épülő szociális védelem alá. Új szociális kockázatokra reagáló területnek számít a családpolitika, az aktív munkaerő-piaci politikák, az élethosszig tartó tanulás, a gondozáshoz kapcsolódó szolgáltatások, a munka-magánélet összehangolását segítő politikák, a közösségfejlesztés, illetve ide tartozik a klímaválság is, hiszen tovább növeli a hátrányos helyzetű csoportok problémáit.

Az a neoliberális gazdaságpolitikából fakadó szemlélet, amely szerint a szociális kiadások csak gátolják a gazdasági növekedést, a jelenlegi válságos időszakokban már nem fenntartható. A szociális gondoskodás kollektív szükséglet és kollektív felelősség, megszervezése és működtetése elsősorban az állam feladata. A megfelelően finanszírozott szociálpolitikát, jóléti intézményrendszert humán tőke beruházásként, prevencióként kell kezelni, amely segíthet az embereknek képességeik adaptálásában, segíti a fogyasztói kereslet stabilizálását, csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket, hátrányokat, növeli a gazdasági sokkokkal szembeni társadalmi ellenálló képességet, integrálja a közösségeket, és így elősegíti a változásokhoz való alkalmazkodást. A szociális védelmi kiadásokra fordított költségvetési összegek sokszorosan térülnek meg rövid és hosszútávon egyaránt (pl. ILO, 2011). Az első lépés ezen az úton a területen dolgozók munkájának az elismerése.

Végül néhány gyakorlati ötlet az érdekképviselet számára

A kérdőíves kutatásunkban külön blokk vonatkozott a szakszervezeti, érdekérvényesítési tevékenységek megítélésére. A válaszokból kiderült, hogy a kérdezettek közel fele vagy nem ismeri a szakszervezetek tevékenységét, vagy nem tudja, mit várhatna tőlük, további 14% pedig nem elégedett az eddigi eredményeikkel. A sztrájkot ellehetetlenítő jogszabályi környezet is sokakat tart távol a szakszervezetektől. Ugyanakkor rendkívül pozitív eredmény, hogy a kérdezettek 90%-a bevonható lenne kommunikációs kampányokba. Ezért fontos számba venni, mi a dolgozók elvárása a szakszervezetektől, mert ez mutatja meg, hogy miben kellene fejlődniük.

A legfontosabb a munkavállalók szerint a kommunikáció javítása lenne: támogatnák, hogy a szakszervezet rendszeresen konzultáljon a munkavállalókkal, ismerje jól a problémáikat. Emellett rendszeresen kellene kommunikálniuk, hogy éppen mit miért csinálnak, mit értek el. Nem működik az a gyakorlat, hogy anélkül képviselik a dolgozókat, hogy tisztában lennének azokkal az egyszerű tényekkel, hogy hány tagjuk van, hány főt képviselnek egy adott ügy kapcsán a nagyon széttagolt érdekrendszerű ágazaton belül. Az elért eredmények bemutatása átvezet egy másik problémához: nincsenek hatásmérések az ágazatban, nem lehet tudni, hogy a munkavállalók milyen hatásossággal és hatékonysággal dolgoznak (ugyanez igaz a szakszervezetek saját tevékenységére!). Ez csak részben fakad a szakszervezet ez irányú érdeklődésének a hiányából, hiszen tudjuk jól, hogy a KSH 2013 óta nem közli az ágazati dolgozók alapstatisztikáit. Ettől függetlenül, hasznos és jól kommunikálható, bizalmat ébresztő lenne a rendszeres dolgozói adatgyűjtés és az eredmények bemutatása, mint ahogy azt például a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete teszi. Nagy támogatói háttérrel rendelkező civil szervezetek már régóta használják a hatásmérés módszertanát, hiszen ez egy fontos tervezési, visszajelzési és marketing eszköz is- ennek a módszertannak az elsajátítása sokat segíthetne az érdekérvényesítési munkában.

A második javaslata az általunk megkérdezett dolgozóknak az együttműködés javítása. Jelenleg az ágazati dolgozókat legalább 10 különböző szakszervezet szeretné képviselni, ami nem célravezető. Egységes fellépéssel, civil szervezetek kampányokba való bevonásával sokkal nagyobb hatást tudnának elérni a médián keresztül is.

A harmadik javaslat összefügg azzal, hogy jelenleg a szakszervezetekhez főként munkajogi kérdésekkel lehet fordulni, szakmai-etikai kérdésekkel nem. Erre lenne egy jó megoldás a kamara létrehozása. A kamarai szerveződés sokat segítene a szociális szakma társadalmi presztízsének a növelésében, a professzionalizációban is (Berger, 2019).

[1] A szociális munka a KSH foglalkozási presztízs felmérésében 8,6-os pontot kapott egy 15-ös skálán, ahol az 1-es volt a legmagasabb a 15-ös a legalacsonyabb presztízs érték. Ezzel a 173 foglalkozást felsoroló lista 96. helyére tudott csupán kerülni. (KSH, 2016.)

[2] A kutatás megrendelője az Ökopolisz Alapítvány volt, az online lekérdezés 2021. februárjában történt, a minta elemszáma 1280 fő volt.

[3] Vö. pl. egy 2019-es  vita a bérekről a NASW (National Association of Social Workers, az USA-ban működő,  a világon az egyik legnagyobb szociális munkás szervezet, 120 000 taggal) honlapján: http://www.socialworkblog.org/pressroom/2019/03/what-can-be-done-to-raise-social-work-salaries-listen-to-our-podcast-series-and-give-us-your-comments/

[4] Magyarországon 2010 óta folyamatosan csökken a területre fordított GDP arányos állami kiadások szintje. Míg 2009-ben 22,7% volt az arány, addig 2018-ban már csupán 17,4%. Összehasonlítva: az Uniós átlag 28,7%,  növekedő trend mellett) Forrás: Eurostat: https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/tps00098/default/table?lang=en

[5] EFOP-1.9.4-VEKOP-16 A szociális ágazat módszertani és információs rendszereinek megújítása

IRODALOM

Berger, Viktor (2019) A szociális munka társadalmi presztízse: Beszámoló kerekasztal-beszélgetésről.  In: Szociális Szemle 12. évfolyam, 1-2. szám (2019) https://doi.org/10.15170/SocRev.2019.12.01-02.07

Gyarmati, Andrea (2021) A szociális ágazatban dolgozók munkakörülményeinek, járványhelyzettel, szakszervezetekkel kapcsolatos véleményének felmérése, 2021. Kutatási jelentés. https://www.researchgate.net/publication/349519530_A_szocialis_agazatban_dolgozok_munkakorulmenyei_jarvanykezeles_erdekervenyesites

Gyetvai, Gellért – Krámer Lili – Lakner Zoltán Lehel (2019) Munkaerő és munkaerőhiány a szociális ágazatban országos empirikus kutatás. Kézirat.

Kamińska, M.  Boryczko, M., Maczyński P. (2020) Salaries of social workers in Europe, Report, Polish federation of social workers and social service employees unions.

http://federacja-socjalnych.pl/images/PDF/RAPORT_WYNAGRODZENIA_EN.pdf  (letöltve: 2021.05.16.)

KSH, Mikrocenzus, A foglalkozások presztízse (2016) https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mikrocenzus2016/mikrocenzus_2016_13.pdf (letöltve: 2021. május 16.)

Meleg, Sándor (2021) Bérek, bérpótlékok a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban.  http://www.tamogatoweb.hu/irasaink/berek_berpotlekok_2021_02_06.pdf  (letöltve: 2021. május 16.)

ILO (2011) Social protection floor for a fair and inclusive globalization. https://www.ilo.org/global/publications/books/WCMS_165750/lang–en/index.htm (letöltve: 2021. május 16.)