A válság, amiben senki sem akart hinni

Koronavírus-járvány Magyarországon

Szűcs Zoltán Gábor

„…a koronavírus-járvány és az arra adott kormányzati válaszok legtöbb „ténye” többféleképpen értelmezhető adat. Ha például arra gondolunk, vajon az első hullám idején a kormány által meghozott intézkedések (kijárási korlátozások, digitális oktatás bevezetése, boltbezárások) mekkora szerepet játszottak az emberek közötti tényleges interakciók számának csökkentésében, nagyon könnyű nem egyetérteni, mert időben nagyon egymásra torlódó eseményekről vannak nagyon hiányos adataink. Holott az a kérdés, hogy a második negyedév történelmi mértékű GDP-csökkenését hozó leállása mennyire következett a kormányzat döntéseiből, kulcsfontosságú annak eldöntésében, hogy a kormány mennyire volt képes hatékonyan kezelni a válság bizonyos jelenségeit, ahogy az sem dönthető el enélkül, hogy a kormány mennyire érdemi beavatkozással és mennyire bizonyos intézkedések látszatának megteremtésével, percepciók menedzselésével kezelte a válságot. Az is ténykérdésnek tűnhet, hogy amikor az első hullám idején a kormány operatív törzset állított fel, és az országos tiszti főorvosra bízta a válsághelyzettel kapcsolatos kommunikáció egy részét, illetve amikor szakértői testületekre hivatkoztak bizonyos intézkedéseknél, ez azt jelentette-e, hogy tényleges döntési kompetenciákat delegáltak hozzájuk, vagy elsősorban ismét csak a percepciók befolyásolására tettek kísérletet.

Én nem látok igazán meggyőző bizonyítékot ennek a kérdésnek az eldöntésére, ezért azt gondolom, hogy a különféle értelmezések között részben valószínűségi alapon, részben más jellegű elköteleződéseink alapján tudunk választani. Számomra például nem tűnik valószínűnek, hogy a tavaszi leállást elsősorban a kormány intézkedései váltották volna ki, nem pedig a nemzetközi termelési láncok összeomlása, a hazai ipar ennek következtében való spontán leállása, a szülők polgári engedetlenséggel felérő tömeges döntése gyerekeik otthon tartásáról és a boltok jelentős részének szintén spontán zárva tartása. Bár ezek egyike sem cáfolja, hogy a kormány valóban hozott leállást erősítő intézkedéseket, ám az időrend szerintem a kormány szerepének túlbecsülése ellen szól, ahogy a második hullám eddigi eseményei is erre utalnak. Tavaszhoz hasonlóan a kormány november elején újabb lezárások mellett döntött, aminek a percepciója az volt, hogy a tavaszihoz hasonló intézkedésekre került sor, ám ezek hatása a megbetegedések és halálozások számára nézve mérsékelt maradt a korábban becsült kéthetes átfutási idő után is. Annál valószínűbbnek tűnik, hogy például az őszi szünetnek volt kimutatható hatása, ami viszont nem volt járványügyi intézkedés.

Hasonló a helyzet az első két szemponttal. Nemcsak az nem magától értetődő, hogy a hatalmon lévők egy csoportjának stabil uralmát el kellene fogadni releváns szempontként, de az sem, hogy egyrészt nem lehet időnként komoly trade-off az uralom stabilitása és a közjó között, másrészt nem lehet jelentős hosszú távú negatív hatása az uralom stabilitására a rövid távon sikeres stabilizáló politikai lépéseknek. Hogy ezeket miként súlyozzuk a saját magyarázatunkban, nagyrészt ízlés és szemmérték kérdése. Van viszont egy veszélye: hajlamossá tehet a szereplők ágenciájának és stratégiai racionalitásának túlbecsülésére, a véletlen szerepének alulértékelésére.

Abban, hogy értelmezésem szerint az Orbán-rezsim a koronavírus-járványt és annak társadalmi és gazdasági következményeit egyértelműen rosszul kezelte, vagyis az idézett két tanulmánytól radikálisan eltérően látom a helyzetet, többféle tényező játszik szerepet: bizonyos tényeket máshogy értelmezek, a rövid távú uralmi stabilitási szempontot elfogadhatatlannak tartom, a rezsim intézkedéseinek koherenciáját (ami Ádám tanulmányára jellemző), valamint a rezsim ágenciájának és stratégiai racionalitásának szerepét (Körösényiéknél) túlértékeltnek gondolom.

Hogy ezt így látom, azt döntően az a meggyőződés határozza meg, hogy a rezsim két markánsan különböző karakterű járványhullámmal szembesült, és ennek megfelelően a járványkezelését is annak alapján kell értékelni, hogy erre a kétféle válságra miként reagált.

Tavasszal egy ismeretlen természetű, évtizedek óta nem látott kihívást jelentő járványra kellett reagálnia, amely régiónkat kevésbé súlyosan érintette, így a kormány számára a legfőbb problémát a példátlan súlyosságú, ám rövid távú és külső eredetű gazdasági hatások jelentették. Ennek megfelelően az, hogy a halálozás nemzetközi összevetésben mérsékelt maradt, számomra szerencsés véletlen inkább, s ezzel az értékeléssel van összhangban az a tapasztalatom, hogy a tavaszi járványkezelési kormányintézkedésekben erősen domináltak a percepciók menedzselését szolgáló lépések.

Amivel talán nem lett volna baj, ha ez nem befolyásolja negatívan a társadalom járvánnyal kapcsolatos várakozásait, és nem vezeti a rezsimet rossz következtetésekre a második hullámra való felkészülés során. Ezzel szemben a kormány gazdasági intézkedéseit a kései és rossz döntések jellemzik, amit a helyzetet teljesen eltorzítva bemutató központi kommunikáció súlyosbít.”

A teljes cikket elolvashatja az Ellensúly 2020/3-4. számában, amelyre előfizethet az ellensuly.hu/elofizetes oldalon.