A rendszerváltás hajnalán Orbán Viktor a Nagy Imre és mártírtársainak 1989. június 16-i újratemetésén elmondott beszédével tette le a névjegyét s vált országosan ismert politikussá. Mint az ifjúság nevében felkért szónok, az 1956-os forradalom fiatalokat érintő következményeit az azóta elhíresült „hatodik koporsó” metaforával érzékeltette:
Mind a mai napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni. Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.
A fenti idézet kapcsán rögtön adódik a kérdés: kikről beszélt Orbán Viktor, amikor a fiatalokat emlegette? A saját generációjáról, vagyis azokról, akik mára középkorba értek vagy a mindenkori fiatalokról? Az alábbi cikk ez utóbbi szemszögből értelmezi a beszédet; célja több mint harminc év elteltével számba venni, hány év fekszik tulajdonképpen abban a bizonyos koporsóban. Vajon elég volt-e ennyi idő arra, hogy „nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve” jólétet teremtsen a magyar fiatalok számára?
A cikk három alapvető célt tűz ki. Egyfelől arra keresi a választ, hogy a közelmúlt politikai rendszereit összehasonlítva milyennek ítélik a helyzetüket a fiatalok harminc évvel az ominózus beszéd elhangzása után. Másfelől az ifjúságra vonatkozó adatok ismertetésén keresztül elemzi, milyen téren és mennyivel lett jobb a fiatalok helyzete a rendszerváltást követően. Harmadrészt számba veszi azokat a területeket, ahol a felzárkózás máig nem sikerült, illetve azokat az új kihívásokat, amelyekre a jövő generációk érdekeire tekintettel ma kellene választ adnia az ifjúságpolitikának.
Harminc év: a politikai rendszerek teljesítményének megítélése
Elsőként azt tekintem át, milyen véleménnyel vannak a magyar állampolgárok, azon belül is a fiatalok az 1989 óta eltelt korszakok politikai teljesítményéről. Az ismertetést a felsőoktatási hallgatók véleményével kezdem, mert ez a korcsoport egyszerre elkötelezett családjuk hagyományos értékei, illetve a kortárscsoportjukat jellemző újító szemléletmód iránt, így a társadalmi változásokra képes érzékenyen reagálni. Miután a hallgatók több alkalommal is kitüntetett szerepet játszottak a magyar történelem forradalmi történéseiben (elég csak az 1848-as és 1956-os eseményekre gondolnunk, és nem mellesleg Orbán Viktor és a Fidesz alapítói is egyetemistaként csöppentek bele a rendszerváltozás folyamatába), kijelenthető, hogy ez a csoport mindig önmagán túlmutató eredményekkel szolgál, amelyek hozzásegítenek bennünket a társadalmi változások megismeréshez.[1]
Az Aktív Fiatalok elnevezésű egyetemista kutatás 2019 februárjában több szempontból, részletesen vizsgálta a magyar nappali tagozatos egyetemisták és főiskolások politikai rendszerekről alkotott véleményét. A politikai korszakok teljesítményének megítélésére vonatkozó meglátásaikat hét szempont alapján mutatom be: a fiatalok helyzete, a családok helyzete, a társadalom alján élők helyzete, a politikai szabadságjogok, a munkalehetőségek és a napi megélhetés szempontjából, valamint minden tényezőt egybevetve.
Forrás: Aktív Fiatalok Magyarországon kutatás, 2019
Az eredmények tükrében a felsőoktatási hallgatók a fiatalok helyzetét tekintve a legelégedettebbek a jelenlegi politikai rendszerrel, emellett a családok helyzetét ítélik meg úgy, mint amiben napjaink kormányzati lépései messze meghaladják a korábbi rendszerek teljesítményét. E két dimenzióban az adatok alapján egyértelműen fokozatos előrelépés mutatkozik.
A politikai szabadságjogokat tekintve a Kádár-rendszer teljesítményét a nullához közeli értékkel jellemezték a hallgatók. Közel kétharmaduk szerint ezen a téren az 1990 és 2010 közötti időszak messze eredményesebb volt a másik két rendszernél – ez az egyetlen szempont, amely alapján az említett időszak jobb volt. A kérdezettek a 2010 utáni időszakban jelentős visszaesést érzékeltek a politikai szabadságjogok terén.
A Kádár-rendszer iránti nosztalgia tükröződik az elhelyezkedési és munkalehetőségek, valamint a napi megélhetés és a társadalom alján élők helyzete kapcsán. Adódik a kérdés: harminc évvel a rendszerváltozás után miért tekintik a hallgatók bármilyen téren is jobbnak a Kádár-rendszert az azóta eltelt időszaknál? A témát vizsgáló Papházi Viktor a politika iránti érdektelenséggel és a politikai-társadalmi intézményekkel szembeni bizalmatlansággal magyarázta a Kádár-korszak előnyben részesítését – a szerző szerint a két tényező közül az utóbbi bír nagyobb magyarázó erővel.[2] A további lehetséges okokra a cikkben még visszatérek.
Érdekesség, hogy mindent egybevetve az 1990 és 2010 közötti időszak, valamint a 2010 utáni évek teljesítményét a hallgatók azonosan ítélik meg, vagyis az adatokból nem az olvasható ki, hogy az idő előrehaladtával egyre jobbnak látnák a helyzetüket.
A fenti kérdések közül néhányról a teljes lakosság körében is rendelkezünk adatokkal. A politikai integrációval összefüggésben Szabó Andrea és Gerő Márton azt találták,[3] hogy a Kádár-korszaknak komoly lenyomata van a magyar társadalom gondolkodásában. A feltett kérdések alapján nem találtak olyan dimenziót, amelyből ne az államszocialista berendezkedés került volna ki győztesen. A válaszadók szerint a Kádár-rendszer mind az elhelyezkedés, a munkalehetőségek (44 százalék), mind a családok helyzete szempontjából (42 százalék) jobb volt az azt követő két politikai rendszernél. De nem csupán e két szempontot, hanem mindent egybevetve is a Kádár- rendszer volt a legnépszerűbb (41 százalék). Ugyanakkor a 18–29 évesek 47 százaléka nem tudott választ adni a kérdésre, ami arra utal, hogy az emlékezetpolitika, a történelemoktatás és a családi szocializáció nem vagy szinte alig ad át ismereteket a fiatal korosztályok számára a közelmúlt megítéléséhez.
Összességében tehát azt látjuk, hogy a hallgatók, illetve a 18–29 évesek számára hiányzik az összehasonlítási alap, a kérdezettek jelentős része nem tudja megítélni a kérdést. Azok körében pedig, akik igen, a Kádár-rendszer teljesítménye több dimenzióban máig meghaladja a rendszerváltást követő két időszakét. Bár a fiatalok a teljes lakosságnál kevésbé rokonszenveznek az 1989 előtti időszakkal, összességében mégiscsak elgondolkodtató, hogy harminc év sem volt elég ahhoz, hogy egyértelműen a kiút megtalálását érzékelhessék: az elmúlt időszakot még azok sem tekintik sikertörténetnek, akiknek a szocializációja már teljes egészében a rendszerváltást követő években történt.
Ugyanakkor azt is fontos figyelembe venni, hogy Magyarország 2004-ben bekövetkezett európai uniós csatlakozása óta a kérdésfeltevés természete megváltozott. Mára a korábbi időszakhoz, az előző rendszer iránti viszonyhoz való hasonlítás helyét az a kérdés vette át, miként állunk a nyugati fejlődés útján, hol van a helyünk Európa térképén – sok fiatal ezt figyelembe véve dönt a jövőjéről. Ezért az alábbiakban erre a kérdésre kívánok válaszokat adni.
Néhány adat a magyar fiatalok helyzetéről európai összehasonlításban
Annak érdekében, hogy megválaszoljam, miként alakul a magyar fiatalok helyzete az Európai Unió többi tagállamában élő fiatalokéhoz viszonyítva, az Eurostat adataira,[4] valamint a 2000 óta négyévente végzett hazai nagymintás ifjúságkutatások eredményeire támaszkodom.
A magyar társadalomra is igaz, hogy fokozatosan öregedik: míg 1990-ben még 36 év volt az átlagéletkor, 2013-ra ez a szám 41-re emelkedett, vagyis 23 év alatt 5 évvel öregedett a társadalom, s ezzel az EU-n belül a középmezőnyhöz tartozunk. A 15–29 évesek létszáma a 2011-es népszámláláshoz képest 6 százalékkal, kb. 100 ezer fővel csökkent, ami főként a belépő, 15–19 éves korcsoport létszámcsökkenéséből fakad. Mindez azzal jár együtt, hogy a fiatalok aránya a társadalomban csökken, vagyis egyre kevesebb születő fiatalnak kell majd eltartania egyre több, hosszabb ideig élő honfitársát. Ebből adódóan a fiatalok sikeres társadalmi integrációja egyre fontosabb a magyar társadalom egésze számára, így égető szükség van olyan szakpolitikákra, amelyek mindezt elősegítik.
A gyermekek és fiatalok helyzetét javító szakpolitikai megoldásokra annál is nagyobb szükség van, mert az Európai Unió tagországai között a legrosszabb helyzetűek közé tartozunk a gyermekszegénység tekintetében: a 17 év alattiak 33 százalékát érinti ez a probléma. Kifejezetten aggasztó, hogy a kiskorú gyermeket nevelő háztartások 24 százaléka lakhatási gondokkal küzd Magyarországon, ez a második legmagasabb érték az Európai Unióban. Azok, akik életük e korai szakaszában hátránnyal indulnak, megfelelő szakpolitikai segítség híján gyakran egész életükre elveszítik az esélyt a társadalmi integrációra.
Európai összehasonlításban a középmezőnyben szerepelnek a magyar fiatalok abból a szempontból, hogy milyen gyorsan válnak szüleiktől függetlenné: átlagosan 27 évesen szakadnak el végleg a szülői otthontól (mindez Máltán 42 éves korukig tart, miközben a svéd fiatalok már 21 évesen függetlenek). A hazai ifjúságkutatási adatok alapján a szülői háztól történő elválás egyre inkább kitolódik az életciklusban.[5] Az európai társadalmi folyamatokkal összhangban szintén kitolódik az első házasság időpontja: 1995-ben ez még átlagosan 26 év volt a férfiak, 23 év a nők körében, ám 2015-re a 32. életévre tolódott ki a férfiak és a 29.-re a nők körében. A Magyar Ifjúság 2016 kutatás alapján a magyar fiatalok domináns többsége nem él tartós párkapcsolatban és nem is tartják könnyűnek a pártalálást. Akik mégis kapcsolatban élnek, azok is inkább az együttélést választották, mint a házasságot.[6]
Az Eurostat 2015-ös adatai alapján a magyar fiatalok 92 százaléka gondolja magáról, hogy jó egészségnek örvend, vagyis szubjektív egészségtudatuk alapján az európai középmezőnybe tartoznak. A hazai ifjúságkutatási adatok tükrében azonban 2012 óta a fiatalok kockázati magatartásában kedvezőtlen változások történtek. Nőtt a dohányzás és az alkoholfogyasztás aránya, a 2016-os felmérés adatai alapján pedig a testmozgás hiánya is megfigyelhető (a fiatalok alig több mint egyharmada mozog rendszeresen).[7] Az elmúlt évtizedekben nőtt ugyan a születéskor várható átlagéletkor (23 év alatt 73-ról 76 évre), ezzel együtt e tekintetben még mindig az EU-tagországok utolsó harmadába tartozunk.
A korai iskolaelhagyók aránya 2006 és 2016 között gyakorlatilag nem csökkent (12,5 százalékról 12,4-re változott), ezzel a legrosszabb helyzetű országok között vagyunk az EU-ban. Szintén a lista végén találjuk a magyar fiatalokat a nyelvtanulás terén: csak minden második felső tagozatos diák mondta azt, hogy legalább két idegen nyelven tanult 2012-ben. Bár az Eurostat adatai alapján a diplomások aránya 22,8-ról 33 százalékra nőtt 2008 és 2016 között, a hazai nagymintás ifjúságkutatások adatai azt mutatják, hogy az iskolázottság expanziója megállt, vagyis a fiatalok kisebb arányban tanulnak tovább és hamarabb jelennek meg a munkaerőpiacon. A 2000-es évek elejének adataihoz hasonlóan ma a 20–29 évesek mintegy harmada vesz részt valamilyen képzésben, miközben 2008-ban majd minden második fiatal így tett.[8]
Bár az inaktívak, köztük a NEET-fiatalok[9] aránya is csökkent (12,4-ről 11 százalékra), még így is csak középmezőnyben vagyunk. Az Eurostat adatai alapján a fiatalok foglalkoztatottsága javult 2006 és 2016 között (24 százalékról 28,4 százalékra), vagyis a magyar fiatalok a foglalkoztatási arányt tekintve is az európai középmezőnyben helyezkednek el, a régió országaihoz hasonló eredményeket felmutatva.[10] Kifejezetten jól, az európai unió tagországainak első harmadában szerepelnek a magyar fiatalok a munkanélküliség terén: a 15–24 évesek 13 százaléka, a 24–29 évesek 6 százaléka munkanélküli, a hosszú távú munkanélküliség csupán 4, illetve 3 százalék. A fenti, rendszereket összehasonlító értékelés tükrében éppen ez az a terület, ahol a múlthoz való viszony és a jelen értékelése elválik egymástól, s talán a Kádár-rendszer deklarált teljes foglalkoztatottságra törekvéséhez mérten gondolhatják úgy a kérdezettek, hogy az e téren elért eredmény még mindig kevés.
A fiatalok élethelyzetének megítélésében a kultúrafogyasztás, a szórakozási lehetőségek számának növekedése kulcsszerepet játszik. Az ifjúsági korszakváltás elmélete[11] egyenesen az életmódbeli és életvilágbeli, kulturális, fogyasztási elkülönülés, az élet egyes területeire kiterjedő, megnövekedett döntési szabadság növekedéséből vezeti le az ifjúság mint önálló csoport megjelenését egy adott társadalomban. Miközben az 1989 óta eltelt időszak e téren bekövetkezett változásait tekintve egyértelműen tanúi lehetünk a szabadidő növekedésének, mindez nem zárja ki azt, hogy az ifjúsági társadalom egészének fejlődése mellett egyes „osztályalatti” csoportok kiszorulnak ebből a folyamatból. A Magyar Ifjúság 2016 kutatás adatai alapján a 2000 óta eltelt időszakban egyre csökken a kulturális intézmények látogatottsága, a klasszikus intézmények közül csak a színházak, könyvtárak és múzeumok őrzik a népszerűségüket. Nagy arányban vannak olyanok, akik szinte soha nem léptek be a magas kultúra tereibe: a fiatalok 65 százaléka nem volt soha színházban, kiállításon vagy múzeumban. Szintén elgondolkodtató, hogy miközben országszerte tucatszámra szerveződnek fesztiválok, a hazai ifjúságkutatási eredmények alapján a fiatalok 75 százaléka nem járt soha fesztiválon. Összességében elmondható, hogy a kulturálisan szegények aránya továbbra is magas mind Magyarországon, mind pedig a Kárpát-medence többi régiójában.[12]
Az Ellensúly folyóirat előző számában Szabó Andrea részletesen írt a magyar fiatalok politikai részvételéről,[13] így e helyütt csupán jelzem, hogy ebben a dimenzióban nagy a lemaradásunk. Európai uniós összehasonlításban a magyar fiatalok az utolsók a hagyományos politikába való bekapcsolódási szándékukat tekintve: 2013-ban mindössze 4 százalékuk mondta azt, hogy szívesen vállalna jelöltséget választásokon. Felmerül a kérdés, vajon honnan jöhet változás, kik jelentik a politikai rendszer utánpótlását, ha ennyire kevés fiatal tartja vonzónak a politikát mint hivatást?
Új kihívások
A fiatalokra összpontosító szakpolitikai lépésekre azért is szükség van, mert ők a társadalmi változások indikátorai, így törekvéseik támogatása egyúttal befektetés a jövőbe. A jövőbe, aminek elrablásával Orbán Viktor 1989-es beszédében a Kádár-rendszert vádolta. Kérdés, vajon az ő nevével fémjelzett, 2010 óta kialakult rendszer mennyiben veszi figyelembe a magyar fiatalok élethelyzetében bekövetkezett változásokat és mennyire nyitott a fiatalok kezdeményezéseire?
Számos, a közelmúltban megjelent tanulmány jelzi, hogy az elmúlt évtizedben folyamatosan nőtt az országot elhagyók száma, köztük pedig kimagaslóan magas volt a fiatalok aránya.[14] Ezt a problémát olyan kampányszintű kezdeményezések, mint a Gyere haza, fiatal! program, nem képesek kezelni.[15] A hazai ifjúságkutatás 2016-os eredményeiből az is kiderül, hogy azok a fiatalok, akiknek lehetőségük lenne érdemi kritikára és tiltakozásra, inkább a kivonulást, az ország elhagyását választják. A tiltakozás az elégedetlen, ám dezorientált, változtatni képtelen fiatalok kifejező eszközévé válik.[16] Mindez az állampolgári szocializáció szempontjából különösen aggasztó jelenség: a demokratikus értékek érvényesítése, valamint az igazságosság és a szolidaritás helyett az egyéni érdekek érvényesülnek akkor, amikor a globalizációs kihívások mind nagyobb összefogást tennének szükségessé.
A rendszerváltás óta eltelt harminc évben olyan új, globális kihívások jelentek meg, mint a digitális kultúra, ami egyenesen az individuum kultúrája lett a fiatalok körében.[17] A média és az információ felhasználásának változásai további gyökeres változásokat hoznak, olyan sebességgel, hogy arra a hagyományos társadalomtudományi kutatás sincs teljes mértékben felkészülve. Mindez nem csupán a szabadidő eltöltésének módjára, hanem az egyén életfelfogására és az egyéni életutakra is döntő hatással bír, ezért kulcsfontosságú lenne többet tudnunk e téren a fiatalok tapasztalatairól.
Miközben a miniszterelnök a klímaváltozás jelentőségéhez politikai szempontok alapján közelít, a mai tizenéves fiatalok számára egzisztenciális fenyegetettséget jelentenek azok a napról napra egyre riasztóbb változások, amelyek a világban bekövetkeznek. Nem egyszerűen egy politikai aktivista, Greta Thunberg gondolatai azok, amelyek egy világméretű mozgalom létrejöttéhez vezettek, hanem az a felismerés mozgatja a fiatalok millióit, hogy nincs másik bolygónk, s a tévedés kockázata az egész emberiség jövőjét veszélyezteti. Az, ahogyan Orbán Viktor ehhez a témához közelít, minimum kérdéseket vet fel abban a tekintetben, hogy kormánya képes-e a jövőre vonatkozó kihívásokat kezelni.
A fent említett kihívások kezelésére olyan új, összehangolt szakpolitikai megoldásokra lenne szükség, amelyekben kulcsszerep várna az ifjúságpolitikára mint integrált szakpolitikára. Már amennyiben az Orbán-kormány a fiatalok elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évére tekintettel kívánja végezni a tevékenységét.
Zárszó
A fenti áttekintés nyomán az rajzolódik ki a szemünk előtt, hogy bár több mint harminc évünk fekszik már abban a bizonyos hatodik koporsóban, egyes dimenziókban ennél hosszabban is eltart majd, mire a nyugati fejlődés útján haladva a magyar fiatalok megtapasztalhatják a gazdasági jólétet (amiről azóta számos különböző szempontból kiderült, hogy nem fenntartható). Elgondolkodtató, hogy a közelmúlt politikai rendszerei által nyújtott teljesítmény összehasonlításából sem az egyetemisták, sem a felnőtt lakosság körében nem az olvasható ki, hogy az idő előrehaladtával egyre jobbnak látnák a helyzetüket.
A romló demográfiai folyamatokat figyelembe véve a fiatalok sikeres társadalmi integrációja egyre fontosabb a magyar társadalom egésze számára. A fiatalok élethelyzetének változását tekintve tény, hogy több kulcsfontosságú dimenzióban elértük az európai középmezőnyt (így például a szülőktől való függetlenedés vagy a foglalkoztatottság terén), sőt olyan fontos területeken, mint az ifjúsági munkanélküliség kezelése, még az első harmadba is bekerültünk. Árnyalja ugyanakkor a képet, hogy az Európai Unió tagországai között a legrosszabb helyzetűek közé tartozunk a gyermekszegénység vonatkozásában. A kiskorú gyermeket nevelő háztartások negyede lakhatási gondokkal küzd Magyarországon, vagyis a különböző családvédelmi lépéseknek jócskán van még mit javítaniuk e téren. Miközben globalizált világunk egyre komplexebb tudás elsajátítását kívánja a fiataloktól, hazánkban nem csökkent a korai iskolaelhagyók aránya, amivel nem csupán az a probléma, hogy a legrosszabb helyzetű országok között vagyunk az EU-ban, hanem az is, hogy fiatalok százezrei veszítik el az esélyüket arra, hogy lépést tartsanak a rohamosan gyorsuló társadalmi változásokkal.
Persze lehet, hogy a „bennünket, mai fiatalokat” kifejezés alatt Orbán Viktor 1989 nyarán nem a mindenkori magyar fiatalokat értette, akiknek a nevében felkérést kapott arra, hogy beszéljen, hanem a saját generációját: azokat a fiatalokat, akiket a Fidesz akkoriban képviselni kívánt. Ez utóbbi esetben érthető, hogy a mai fiatalok miért egyre kevésbé fontosak az idősödő miniszterelnök számára. Miközben kormányában 1999-ben önálló minisztériumot kapott az ifjúságpolitika és a sport, mára az ifjúságpolitikai ügyek vitele államtitkári szintre süllyedt. Mindezt, valamint a kormányzat ifjúságpolitikára fordított figyelmét tekintve beigazoltnak tűnik Róna-Tas Ákos 1992-ben tett jóslata, aki azt írta:
A generáció és a kezdeti életkorcsoport közötti különbség évről évre nő, és ezzel együtt nő az életkor és a nemzedékek közötti distinkció jelentősége. A FIDESZ-t tehát pontosabb lenne KÉKÁNDESZ-nek, a Késő Kádári Nemzedék Demokratikus Szövetségének nevezni, mert a fiatal jelző csupán annak következménye, hogy ez a nemzedék éppen az 1980-as évtized végén volt fiatal. […] Igen hamar a Fidesz azon fogja magát észrevenni, hogy a nyomában lépdelő posztkommunista nemzedéktől legalább annyi választja el, mint az előtte járóktól.[18]
Nyitókép: Gergely Bea
[1] KOVÁCS Tamás, OROSS Dániel, SZABÓ Andrea, A magyar egyetemisták és főiskolások demokráciához fűződő viszonya, Metszetek, 2017/3., http://metszetek.unideb.hu/files/metszetek_201703_04.pdf.
[2] PAPHÁZI Viktor, Kádári minták a magyar fiatalok körében. A szocializmus öröksége a magyar fiatalok politikai magatartásában és attitűdjeiben, Politikatudományi Szemle, 2018/3., 133–151.
[3] SZABÓ Andrea, GERŐ Márton, A magyar társadalom és a politika, 2019. A magyar társadalom politikai gondolkodásmódja, politikai integráltsága és részvétele, MTA TK, Budapest, 2019, 57.
[4] Being Young in Europe Today, Eurostat, 2015, https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/ index.php/Being_young_in_Europe_today.
[5] CSIZMADIA Zoltán, Anyagi helyzet – gazdasági erőforrások = Margón kívül – magyar ifjúságkutatás 2016, szerk. NAGY Ádám, Excenter Kutatóközpont, Budapest, 2018, 178–203.
[6] DIÓSI Pál, Családalapítás és gyermekvállalás = Margón kívül, 36–53.
[7] ÁDÁM Szilvia, SUSÁNSZKY Éva, SZÉKELY András, Egészség és rizikómagatartás alakulása = Magyar fiatalok a Kárpát-medencében. Magyar Ifjúság Kutatás 2016, szerk. SZÉKELY Levente, Kutatópont, Budapest, 2018, 231–267.
[8] SZÉLL Krisztián, NAGY Ádám, Oktatási helyzetkép: iskolai életutak, tervek és lehetőségek = Margón kívül, 66.
[9] Az ún. NEET-fiatalok körébe azok tartoznak, akik nem dolgoznak és oktatásban, képzésben sem részesülnek (not in education, employment or training). A téma bővebb áttekintéshez lásd BENE Viktória, KRÉMER Balázs, PINTYE Zsolt, A 15–29 éves korosztály foglalkoztatásáról = Margón kívül, 98–153.
[10] SZANYI F. Eleonóra, SUSÁNSZKY Pál, Iskolapadból a munkaerőpiacra – magyar fiatalok karrierpálya-szakaszainak elemzése = Magyar fiatalok a Kárpát-medencében, 207–229.
[11] Ifjúsági korszakváltás. Ifjúság az új évezredben, szerk. GÁBOR Kálmán, JANCSÁK Csaba, Belvedere, Szeged, 2004.
[12] SZABÓ Júlia, HÍRES-LÁSZLÓ Kornélia, Régi és új kultúra = Magyar fiatalok a Kárpát-medencében, 315–351.
[13] SZABÓ Andrea, Néhány empirikus adat a magyar fiatalokpolitikai aktivitásáról, Ellensúly, 2019/2., 26–41.
[14] BLASKÓ Zsuzsa, GÖDRI Irén, Magyarországi kivándorlók társadalmi és demográfiai összetétele = Munkaerőpiaci tükör, szerk. BLASKÓ Zsuzsa, FAZEKAS Károly, MTA KRTK KTI, Budapest, 2016; HÁRS Ágnes, Elvándorlás és bevándorlás Magyarországon a rendszerváltás után – nemzetközi összehasonlításban = Uo., 39–53.
[15] A kudarc beismeréseként a programot 2016-ban leállították. Vö. Leállítják a Gyere haza, fiatal! programot, Origo, 2016. június 13., https://www.origo.hu/gazdasag/20160613-nem-hiv-haza-tobb-fiatalt-a-kormany.html.
[16] CSÁKÓ Mihály, SÍK Domonkos, Állampolgári szocializáció a kivándorlás árnyékában = Margón kívül, 237–257.
[17] TÓTH Péter, Fogyasztás: kultúra, média, IKT, online lét, számítógépes játék = Margón kívül, 284–313.
[18] RÓNA-TAS Ákos, FIDESZ – Mi DESZ? Nemzedékek és pártok = Tiszta lappal. A Fidesz a magyar politikában, szerk. BOZÓKI András, Fidesz Press, Budapest, 1992, 608–617.